Hírek

Különféle hírek 2012–2014

(Ez az oldal egyelőre nem mobil-barát)

Hogy a Doctor Who univerzum a brit kultúra szerves része lett, mutatja az is, hogy az 50. évfordulóra Doctor Who bélyegsorozatot bocsátott ki a brit posta

 

De Doctor Who rajongók máshol is vannak, például az új-zélandi pénzverdében is. Itt bocsátottak ki egy DW színezüst éremsorozatot. Az érmeken az eddigi doktorokon túl a fő ellenségek és a TARDIS látható. 60 NZ dollárért, vagyis kb. 43 euróért bárki megrendelheti. Az érmek egyik oldala szinezett, a hátoldalon természetesen az angol királynő képe van.

2012. december


Megújul a TARDIS belseje - sokat ugyan még nem tudni róla, csak annyit, hogy mire a Doktor felbukkan egy régi karácsonykor, alapos változáson megy keresztül. Eddig ez az egyetlen kép került nyilvánosságra a TARDIS valamelyik zugáról.
Ez egy újabb kép a megújult TARDIS-ról. Határozottan egyszerűbb vonalú az előzőnél, kevesebb steampunkos pillempánttyal, jobban emlékeztet a régi évadok vezérlőtermére, legalábbis a konzol maga. Igaz, a roundelek mintha hiányoznának a falról.


Steven Moffat egy interjúban úgy nyilatkozott a karácsonyi részről, hogy a Doktort nagyon szíven ütötte két korábbi társának elvesztése és gyászos, elhidegült hangulatban van, visszahúzódott. Igen csak emelkedett karácsonyi hangulat kell ahhoz, hogy kicsalogassák a TARDIS ajtaja mögül. Clara, egy nem mindennapi nevelőnő és az eljövendő útitárs épp az erre alkalmas személy. Segítséget kér a Doktortól a Földet fenyegető fagyos ellenség ellen. A Doktornak választania kell, hogy továbbra is visszahúzódik és magára hagyja az emberiséget vagy harcba indul?

A jövő tavasszal esedékes további részkeről Moffat azt mondta: "Nem lesznek dupla részek, mindegyik epizód önálló történet. Nincs költségkímélő epizód sem. Nem is tudom, hogy csináltuk. Majd a végén fog csak kiderülni, hogy elfogyott a pénz és mehetünk a börtönbe. Láthatunk modern városi thrillert, ostrom alatti támaszpontot és egy abszolút elragadó idegen bolygót is. Aztán jön egy klassz kísértet történet és Neil Gaiman kiborgos epizódja."
"A TARDIS-ből többet fogunk látni, mint bármikor korábban a Journey to the Centre of the TARDIS - Utazás a TARDIS középpontjába című részben." És a záró epizód persze "minden rajongót ki fog elégíteni. Több fog történni benne, mint amennyi egy epizódba belefér." Itt
Vajon véletlen-e, hogy az Utazás a TARDIS középpontjába cím teljesen egybecseng Verne klasszikus Utazás a Föld középpontjába könyvének címével?

Hosszú négy részes interjú Steve Moffattal az SFX hasábjain. Már nem új, de érdemes beleolvasni.

A karácsonyi rész bemutatásának közeledtével Moffat többször is a nyilvánosság elé állt, ahol többek között a Mesterrel kapcsolatban faggatták. Arra a felvetésre, hogy a jövőben esetleg William Shatner alakíthatná a Doktor ősi ellenségét, azt mondta, hogy bár Shatner ragyogó ember és szívesen látná a Doctor Who-ban, azonban már túlságosan egybe forrt Kirk kapitánnyal, ezért ez túl zavaró dolog lenne. Ő most is John Simm mellett teszi le a voksot. (Mint fentebb is olvasható, októberben Simm kijelentette, hogy ha sor kerülne rá, másképp formálná meg a Mestert.) Itt

Kis karácsonyi ökörködés: egy karácsonyi szontár dili-dal:



Itt egy másik szórakoztató hóember:

2013. január
Nem csak a BBC készülődik az 50. évfordulóra. Nálunk kevéssé ismert az angol Big Finish kiadó, egyik specialitásuk a spin-off könyvek és hangjátékok megjelentetése különféle régebbi sorozatokhoz. A Doctor Who mellett a Sherlock Holmes, Stargate SG1, Blake's 7, Highlander, stb. témákban adnak ki új, de a klasszikus vonalba illeszkedő történeteket. A Doctor Who világban rendszeresen adják ki a korábbi Doktorok és útitársaik történeteit, sőt új alsorozatokat is, pl. Doctor Who - The Lost Stories (Az elveszett történetek). Novemberben fog megjelenni az ünnepi The Light at the End című kétórás hangjáték a 4-8. Doktor és több jól ismert útitársuk (Leela, Nyssa, Peri, Ace) szereplésével. Óriási katasztrófa közeleg, a korábbi Doktorok idővonala kereszteződik... Itt és itt.

A BBC Books az 50. évforduló alkalmával az Első Doktor egy régebbi történetének új kiadásával rukkolt elő: a The Ten Little Aliens (Tíz kis földönkívüli) című történetben a Doktor egy üreges hold belsejében szörnyű titokra bukkan: tíz földönkívülinek az időben befagyasztott holttestére. A tíz legkeresettebb terrorista megtalálása véget vethet egy galaktikus háborúnak. De a gyilkos erő valahol még tovább ólálkodhat a sötétben... És mik a tervei a Földdel?... Itt

A Puffin kiadó januártól kezdődően havonta egy-egy új e-novellát ad ki, az első Doktorral kezdve. Az első novella címe: A Big Hand For The Doctor. Ősszel a történetek egybegyűjtve könyvként is meg fognak jelenni. A BBC gyerekkönyv szerzőket kért fel, kiváncsiak leszünk az eredményre.

2013. február
Visszatérnek a Jégharcosok? Igen. Már korábban is hallatszottak híresztelések arről, hogy a brit filmes körökben jól ismert író-színész-rendező-producer Mark Gattis egy történetet hozott össze a 11. Doktor, Clara és a Jégharcosok részvételével. Matt Smithtől korábban egy birminghami rendezvényen rákérdeztek a dologra, a színész azonban csak no comment - nincs válasz stílusban mosolygott. Most azonban hivatalosan is megerősítették, hogy az évad második felének harmadik epizódja lesz a Mark Gattis-féle jégharcos-epizód. A Jégharcosok a második és harmadik Doktor idejében négyszer is szerepeltek (nem is említve a könyveket). A tizedik Doktor is célzott rájuk a Mars vizei történetben. (Itt) Bemelegítőnek itt egy klipp a második Doktorral.

Áprilisban kezdik forgatni az 50. évforduló speciális epizódját. Az író Steve Moffat, a rendező Nick Hurran, aki a tavalyi Asylum of the Daleks és a The Angels Take Manhattan részeket is készítette. A filmet 3D-s változatban készítik.

Az ötven év elteltét nemcsak örömteli, hanem szomorú események is jelzik. Tavaly többen is elhunytak a régi szereplők közül. Pár napja pedig a dalekok tervezője távozott az örök időmezőkre. Nem, nem a filmbeli Davrosról van szó, ő elpusztíthatalan, hanem a valóságosról. 84 éve korában elhunyt Ray Cusick, a BBC egykori tervezője, a sci-fi sorozat több alakja mellett ő volt a dalekok megalkotója.

2013. március
Amíg beindul az évad második fele, lehet barangolni az e-boltokban. Mikor nálunk Nőnap van, Angliában az Anyák Napja a soros. Ennek és a közelgő évfordulónak az ürügyén egyre nagyobb a Doctor Who tárgyak, csecsebecsék özöne. A BBC Shop anyák napi teáskannát ajánl sok egyéb mellett. De komolyabb (és drágább) dolgok is akadnak: miniatür aranyozott, sőt arany Tardis, dalek, szónikus csavarhúzó, fülbevalók, függők, mandzsettagombok... kinek-kinek az ízlése és péntárcája szerint. Hónapról hónapra újabb termékek a novemberi 50 éves évfordulóig innen.

Mark Gatiss jégharcosokat felvonultató történetéről is megérkezett az első kép.

Néhány további kép a Digitalspynál.

Március 8-én az évad második fele a The Bells of Saint John epizóddal indul. Látatlanban nehéz pontosan lefordítani a címet: Szent János harangjai, csengettyűi, ilyesmi. De ha véletlenül ez egy város, bolygó vagy űrjármű neve lenne, akkor marad a Saint John. Majd meglátjuk. A BBC-nél látható egy kétperces előzetes belőle.

Az évadzáró epizód: The Name of the Doctor - A Doktor neve. Moffat elárulta, hogy miután az idén két klasszikus karakert is visszahoztak, a kiborgokat és a jégharcosokat, egy új fenyegető, arcnélküli borzasztósággal is találkozhatunk, a neve whisperman. Fordítsuk egyelőre suttogónak. Moffat hozzátette még, hogy a záróepizód "örökre meg fogja változtatni a sorozatot." Kiderül természetesen az is, hogy mi olyan különleges a többszörösen meghalt Clarában.

2013. május
Az 50 éves évfordulóval kapcsolatban még mindig nagy a titkolózás.

Az előző showman, Russel T. Davis egyértelműen kijelentette, hogy nem tér vissza, nem működik közre az évfordulóban, sőt saját elmondása szerint meg is kérte Moffatot, hogy ne is mondja el neki, mire készülnek. Steve Moffat szerint egyébként "dőreség azt hinni, hogy csupán egy 60 perces filmben kimerülne az évforduló". Az évfordulóra készülődést jelzi egyébként, hogy London utcáin megint megjelentek a dalekok, ezúttal divatos kék pöttyökkel. Az előzőekben már említett Mark Gattis forgatja újra, legalábbis részben, az 1964-es 6 részes The Dalek Invasion of Earth (Dalek invázió a Földön) epizódot. Videó és képek a forgatásról itt.

A Doctor Who keletkezéséről, létrejöttéről készít egy 90 perces dokumentumfilmet Mark Gatiss (többek között a Sherlock írója). Gatiss saját elmondása szerint már évek óta készülődik erre. Az első Doktort a Harry Potterből Argus Filch-ként ismert David Bradley fogja megszemélyesíteni. A filmet a tervek szerint november 23-án, az 50 éves évfordulón mutatják be.

Az 50 éves évforduló ünnepi epizódjáról konkrétumok persze még nincsenek - talán annyi, hogy 3D-ben készül -, Steve Moffat szerint nemcsak visszatekintés lesz, hanem a sorozat jövőjéről is szólni fog. Elhangzott még az a titokzatos kijelentés is, hogy "festmények" lesznek benne. A Digital Spy megszavaztatta az olvasókat, hogy kiket-miket látnának szívesen benne, a legtöbb szavazatot a dalekok és Jack Harkness kapitány kapta.

Ami Matt Smith jövőjét illeti, az évadzáró epizód előtt egy nappal ő maga erősítette meg, hogy ott lesz a nyolcadik évadban is.

Az első konkrét hír az ünnepi epizód főszereplőiről: David Tennant és Billie Piper visszatérnek és a várakozásoknak megfelelően november 23-án fogják bemutatni. Azt még nem lehet tudni, ismét a 10. Doktor és Rose idővonalának megfelelő karaktereket fogják-e játszani, vagy a párhuzamos Földön élő félig-ember Doktort és az ottani Rose-t alakítják majd. John Barrowman viszont egy interjúban kijelentette, hogy bár voltak tárgyalások a BBC-vel, nem fog szerepelni az évfordulós különrészben. A régi sorozatból sem lesz ott senki.

Az évadzáró epizódból (The Name of the Doctor) kiderült, hogy a veterán John Hurt is főszereplő lesz, talán mint a Doktor valahanyadik inkarnációja. A spekulációk megoszlanak, vannak, akik nulladik Doktornak vélik, vannak, akik egy jövőbeli x-ediknek. Itt

Rasszizmussal vádolták meg a Doctor Who sorozatot, miszerint ázsiai vagy színesbőrű színészek nem játszottak Idő Lord szerepet. A BBC nevetségesnek tartotta és visszautasította a vádakat, utalva rá, hogy Freema Agyeman és Noel Clarke főszerepet kaptak, mint a Doktor társai. Itt

Az ötvenedik évfordulós részr hosszáról kétféle híresztelés is szárnyra kapott: 1 órás vagy másfél órás lesz. Moffatot megkérdezve, a showman szokása szerint kitérő választ adott: "Igazából nem is tudom, a válasz az, hogy olyan hosszú, amilyennek lennie kell... A forgatókönyv mindenesetre elég hosszú." Az epizódnek valószínűleg lesz moziváltozata is. Itt

2013. június
A záróepizód előtt még az a hír járta, hogy Matt Smith lesz a 8. évadban is a Doktor, azonban a BBC június 1-én bejelentette, hogy a karácsonyi epizóddal távozik az eddigi Doktor. (Itt). Úgyhogy jöhetnek (és jönnek is itt és itt) a végnélküli találgatások a következő Doktort alakító színészre. Az új Doktor személye valószínűleg csak a nyáron valamikor fog kiderülni. Ismét felütötte a fejét a suttogás egy esetleges női Doktorról Itt. Coleman viszont folytatja az útitárs szerepét a 2014-es évadban is. "Belső körökben" persze már korábban tudott volt Matt Smith távozása. Egy minapi interjúban Alex Kingston elmondta, hogy korábban Matt és ő már beszélgettek arról, hogy egy fiatal színésznek mikor és hogyan célszerű kiszállni egy jól menő sorozatból. A riporter "mikor?" kérdésére Alex Kingston persze csak annyit válaszolt: "spoilers"...
Ld. még magyarul: itt is.

Titokzatos videót jelentetett meg a BBC a minap. Egyértelműen a 4. Doktor idejéből való és az ő szavai is hallhatók. Tom Baker utolsó mondata az, hogy "Don't you forget me" – "Ne felejts el". Huh! Nem felejtettük el.

Megjelent egy fénykép is a 4. Doktor TARDIS-ának rekonstrukciójáról. Ezt állítólag a Mark Gatiss által készített évfordulós dokumentumfilmhez (An Adventure in Time and Space) fogják felhasználni.

Az angol trónörökös, Károly walesi herceg és a felesége, Camilla ellátogattak a Doctor Who szentélybe, magyarán a BBC Wales cardiffi központjába, abba a stúdióba, ahol az 50. évforduló filmjét is forgatják. Itt találkoztak Steve Moffattal és még pár főemberrel, valamint természetesen Matt Smithszel és Jenna Colemannal is. Sőt bemutatták Straxnak, egy daleknek és más szereplőknek is, majd Matt Smith megtanította a trónörököst a TARDIS vezetésére... (többet itt, video is)

 

A Nyolc és feledik Doktor?

Sok spekuláció olvasható arról, hogy kiféle-miféle Doktor az, akit John Hurt alakított az évad befejező epizódjának legvégén. A DoctorWhoTV-n is olvasható egy hosszú eszmefutattás a témáról, aminek azonban van némi alapja. A fentebb említett királyi viziten történt ugyanis az a kiszivárogtatás, miszerint nem jövőbeli, hanem múltbeli Doktorról van szó. Ő hivatott kitölteni az űrt a nyolcadik és a kilencedik Doktor között. Erre utal az is, hogy az öltözéke is a két Doktor ruhájának a keveréke. Lehetséges megoldás persze az is, hogy a nyolcadik Doktort látjuk nagyon megöregedve. A 8 → 9 regenerációnak viszont szinte biztos nem lehetünk tanúi, mivel Eccelston nem fog szerepelni az évfordulós részben. Az is bonyolítja a dolgokat, hogy Clara, aki énjei során minden múltbeli Doktort figyelt, erre nem emlékszik. Lehet tehát, hogy bár a doktor személyéről van szó, ő nem tartozik a Doktorok közé, akárcsak korábban a Valeyard vagy a Watcher. Akárhogy is, minden bizonnyal ismét tanúi leszünk egy Moffat-féle időzűrzavaros csavarnak.

Hivatalosan is bejelentetett, hogy a dalekok is tiszteletüket teszik egy elmaradhatatlan csete-paté formájában az ötvenedik évfordulón:

Steve Moffat egy 4 és fél perces videóinterjúban a 12. Doktorral kapcsolatban több célozgatást is tett. A rajongói kívánalmak között előkelő helyen van az a vélemény, hogy most egy idősebb Doktor következzen. Moffat szerint ennek jó az esélye. Szintén sokan szeretnék, ha Mme Vestra, Strax és Jenny a jövőben is részesei lennének a sorozatnak, ez valószínűleg így is lesz. Az elkövetkezendő regenerálódás erősen más lesz, mint ahogy az a Tizenegyedik órában (2010) történt: "outlandish and subversive" - "idegenszerű és másokra rombolólag ható". Matt Smith pedig azt mondta, lehet, hogy hibát követett el és elsietett volt a távozása a sorozatból. Azért még kétszer láthatjuk az idén.

A Torchwood főszereplője, John Barrowman is hallatta a hangját, szerinte, mint már korábban is mondta, a 12. Doktornak egy nőnek kéne lennie. Alex Kingston ideális lenne, de hát ő már foglalt River szerepében. Az új Doktornak mindesetre egy normál kinézetű hölgynek kellene lenni, nem valamiféle anorexiás kórónak. John Barrowman és Alex Kingston egyébként pár hónapja arról beszélgettek egy üveg pezsgő mellett, hogy milyen jó lenne egy spin-off sorozatot indítani, amelyben ők ketten lennének a főszereplők, hiszen mind River, mind Jack életútjában sok az ismeretlen szál. Dehát ez nem rajtuk múlik...

2013. augusztus
Augusztus 4.-én vasárnap este a BBC különműsorában jelentik be, hogy ki lesz az új, sorrendben 12. Doktor megszemélyesítője. Vasárnap reggel még a BBC World Service rádióban is foglalkoztak a "világraszóló" eseménnyel. Igaz, itt is csak a találgatásig jutottak el. Idősebb lesz az új Doktor? Színesbőrű lesz az új Doktor? Doktor helyett Doktornő lesz a tizenkettedik? Este megtudjuk. Annyit azonban elárultak, hogy az új sorozat világsikere miatt jelenleg évi 200 millió font bevételt jelent a BBC-nek. A vasárnap esti műsor vendége lesz egyébként Peter Davison, az egykori 5. Doktor és Bernard Cribbins, Wilfred Mott alakítója 2007-2009 között. Több korábbi főszereplő pedig videoüzenet formájában jelentkezik. A fogadóirodák szerint egyébként Peter Capaldi a "szinte biztos" befutó. Meglátjuk.

A Digitalspy összefoglalása az eddigi jelöltekről.

Aki rá fogadott, NYERT!

Augusztus 4-én este 20 óra 17 perckor kiderült, hogy a szónikus csavarhúzó következő tulajdonosa,
az új Doktor: Peter Capaldi.
.

Az 55 éves skót (némi olasz vérrel kevert) színész nem ismeretlen a DW világban: a Pompeji lángjai (2008) epizódban Caecillist, majd 2009-ben a Torchwood 3. évadában John Frobishert alakította. Egyébként sokat foglalkoztatott, ismert színész a brit film és TV világában (wiki). A sok szerep közül csak egy: ő játszotta Islington angyalt Neil Gaiman 6 részes urban fantasy tv sorozatában, az Alsó és Felső Londonban játszódó Sosehol-ban (Neverwhere, 1996).

 

A pozitív anyagi mérleg ellenére Moffat korábban elmondta, hogy elég nehéz volt kipréselni a plusz pénzt arra, hogy a november 23-i évfordulós epizód 90 perc hosszúságú legyen. A kiszivárogtatások és spoilerezés elkerülésére a filmet az egész világon egyidőben fogják bemutatni, ami körülbelül 200 tv állomást és 100 millió nézőt jelent egyszerre. (Vajon Magyarország ezek között lesz?) A 3D változat pedig a mozikba kerül.

Steve Moffat egy edinburghi beszélgetés során célozgatott rá, hogy ki tudják majd kerülni, miszerint a Doktor csak 12-szer regenerálódhat. Peter Capaldiról is szó esett, kijelentette, hogy "meglepné, ha Capaldi nem eredeti skót nyelvjárásban beszélne." (A jövőbeli magyar szinkron során ebből persze semmi sem marad.) A showrunner azt is elárulta, hogy "az ajtó nyitva áll", hogy Jenny, a Doktor lánya visszatérjen. A valahai útitárs, az Idő Lady Romana visszatérését viszont tagadta.

Bár az új sorozat első Doktora, Christopher Eccleston és Moffat többször is tárgyaltak róla, Eccleston végül is nem lesz ott az ünnepi epizódban. Végül azonban a Brit Filmintézeten keresztül üzent a rajongóknak: "Ha Joe Ahearne [az új első évad legtöbb epizódjának rendezője] fogja rendezni a 100. évfordulós epizódot, akkor veszi a szónikus csavarhúzóját és ő is ott lesz a forgatáson..." Mikor is esedékes ez? Hm, 2063 novemberében.

Az 50. évfordulóra nem csak Moffat és csapata készül. Doktor Who tömegesküvő lesz. 50 pár fog egymásnak örök hűséget fogadni egymásnak valamikor az ősszel Londonban, jelenleg még várják a jelentkezőket.

2013. szeptember
Lassan ideje lenni felpörgetni az információáradatot az évfordulós részről, de egyelőre jelentéktelen morzsákon túl nem sok minden érkezett. Az idei karácsonyi részt épp a napokban, szeptember 8-án kezdik forgatni. Kiszivárgások nyilván lesznek, egyelőre azt találgatják, hogy Matt Smith a hattyúdala során vajon parókát fog-e viselni, avagy a filmbeli szerepében is ugyanolyan rövidre nyírt haja lesz, mint ahogy a mostani képein látni. Steve Moffat szerint a 9. évad az új Doktorral legkorábban 2014 késő nyáron kerülhet a nézők elé. Ez reális időpontnak tűnik, mivel a forgatás a tervek szerint csak 2014 januárban kezdődik.

Novemberben egyébként ünnepi Blue-ray kiadásban megjelennek az új 1-7 évadok, 29 lemezen, Angliában 255 fontért, az USÁ-ban 350 dollárért. Az USA-beli kiadásban lesz egy szónikus csavarhúzó is. Kissé húzós árak, de lesz ez még jóval olcsóbb is, ha csak tényleg nem limitálják túl erősen a példányszámot (az amerikai Amazonnál előrendelve már csak 315 $).

A BBC bejelentette, hogy 50. évfordulós ünnepi epizód címe "The Day of the Doctor" (A Doktor napja), a hosszúsága 75 perc lesz. (Ez ellentmond a korábbi híreknek, ezekben 90 perces mozifiulmről volt szó.) A BBC csatornáin azonban több DRW témájú műsor is lesz, például a Mark Gatiss alkotta 90 perces "An Adventure in Space and Time", benne az első Doktorral. A BBC 3 rukkol elő a "Doctor Who: Monsters and Villains Weekend" műsorral.

2013. október

Elveszett klasszikus részeket találtak!

Összefoglalás a DoctrowWho TV-nél

A The Mirror adta hírül október 6-án a szenzációs hírt, hogy a klasszikus sorozat több, mint száz végképp elveszettnek hitt epizódjának sikerült a nyomára akadni. (Ez nyilván nem ennyi történetet, hanem ennyi darab 25 perces epizódot jelent az első és főleg a második Doktor idejéből.) Összesen 106 epizód hiányzik az első két doktor történeteiből. Több hónapos nyomozással eléggé meglepő helyről, Afrikából, az Etiópiai Rádió és Televízió Társaságnál kerültek elő hiányzó részek. A hírrel egy Stuart Kelly nevű Doctor Who szakértő rukkolt elő egy skócia fesztiválon: "Egy barátom mondta, hogy az epizódok Etiópiából kerültek elő. A BBC tárgyalásokat folytat a visszaszerzésről, de erről nem mondhatok többet."

A következő napon hivatalos részről semmi megerősítés sem érkezett: Edward Russell, a DRW egyik menedzsere: "Vasárnap van. Az ég szürke, az újságok tele vannak hülyeséggel"
Paul Vanezis, DRW Restoration Team-től: "Szeretném, ha igaz lenne. De nem az."

És így tovább hasonlóan. A bulvárlapok spekulációi után végül a BBC Worldwide október 8. keddre sajtókonferenciát jelentett be és több BBC frontember is nagy szenzációt ígért. A BBC News rövid híre itt olvasható. Ebben megerősítik, hogy több epizód került elő az első két Doktor idejéből. Az eredeti anyakópiákat annak idején még a megsemmisítés előtt 16 mm-es filmre másolták át külföldi értékesítés céljából. További részletekről, s hogy miként kerülnek majd az "új" részek a nagyközönség elő, pénteken várhatók újabb hivatalos hírek.

Pénteken megtudhattuk, hogy 9 epizód került elő. Ezzel az Enemy of the World (A világ ellensége) című 6 részes történet teljessá vált, a Web of Fear (A félelem hálója) című szintén 6 részes történet egy rész híján teljes.

A novemberi 23-i évfordulós epizód, a The day of the Doctor trailere is nyilvánosságra került közben. Steve Moffat elmondta, hogy ezúttal nem akart túl sok előzetest szélnek engedni. A film 3D változatát egyébként november 23-án az angliai, írországi, USA-beli, kanadai, német és orosz mozikban a BBC adással egyidőben fogják vetíteni. Moffat homályos kijelentése szerint a közelgő különrész "nemcsak a múltnak állít emléket, hanem egyúttal a jövőbeli történetet is megváltoztatja."

A BBC nyilvánosságra hozta a rádióban november 16 és 22. között elhangzó programokat is. Többek között:

  • Az első Doktor első találkozása a dalekokkal, egykori útitársa, Ian Chesterton szemszögéből elmesélve (Doctor Who and the Daleks).
  • A hetedik Doktor, Sylvester McCoy szereplésével két történet is elhangzik, a Protect and Shelter és Thousand Tiny Wings.
  • Az ötödik Doktor, Peter Davison a főszereplője a Fanfare For The Common Men c. történetnek.

Az egész november 22-23-24-i Doctor Who programsorozatról, amelyen több régi Doktor (többek között a ritkán nyilvánosságot vállaló Tom Baker) és sok útitárs is megjelenik, doctorwho.tv és a digitalspay honlapján olvashatunk. Aki csak most szánná rá magát a részvételre, elkésett, mert minden jegy elkelt...

A Doctor Who kalandjátékok kedvelőinek: a sorozat következő, különleges darabja a Steam platformon át lesz elérhető, "nagyon kedvező áron". Itt

2013. november

Steve Moffat elejtett néhány félmondatot, célzást a John Hurt által megszemélyesitett titokzatos Doktorról. "Rengeteg dolgot elszalasztottatok... sok évről egyszerűen nincs tudomásotok... Hazudtunk és hazudtunk - egy hatalmas régi fejezetet nem ismertek." Moffat hozzátette, hogy aHurt-féle Idő Lord nyersebb és keményebb annál, mint amihez eddig hozzászoktatok... olyannak tűnik, mint aki sok nélkülözésen ment át... és most már részese lesz a Doctor Who mitológiának." Mivel homályos, hogy miként és mikor lett az általunk ismert 8. Doktorból 9. Doktor (Paul McGann → Christopher Eccleston), a rajongók egy része ide helyezi a John Hurt-féle Doktort, egyelőre 8½-ik Doktornak tartva. Ez azonban csak merő spekuláció, ki tudja, mi lesz az igazság...

A 76 perces november 23-i történetben, mint korábban is szóltunk róla, a 10. és 11. Doktoron és útitársaikon túlmenően szerepelnek a dalekok, visszatérnek a már nagyon régen látott zigonok, valamint a Power of Three (2012) epizódban látott Kate Stewart, Lethbridge-Stewart tábornok lánya, és I. Erzsébet angol királynő. A BBC által november 4-én közreadott szűkszavú hivatalos cselekmény:

2013-ban valamai szörnyűség ébred fel a Londoni Nemzeti Gallériában; 1562-ben, I. Erzsébet Angliájában egy gyilkos terv bontakozik ki; valahol az űrben egy ősi csata pusztító következményekhez vezet. Az egész valóság kockán forog, mikor a Doktor saját veszélyes múltja tér üldőzőként vissza.

Nyilvánosságra hozták a Mark Gatiss készítette "An Adventure in Space and Time" adásának időpontját: két nappal az évfordulós rész előtt, november 21., 21 óra, BBC 2. A 90 perces film főként a sorozat indulására fog fókuszálni, miként született a sorozat és miként vált William Hartnellből, az addig főleg kemény embereket alakító színészből milliók kedvence.

A DW sorozat szignálzenéjének az évek során nagyon sok átirata, átdolgozása született, ime a legújabb:

Ma, november 14-én nyilvánosságra hozták az ünnep előtti 7 perces miniepizódot: The Night of the Doctor (A Doktor éjszakája). Két óriási meglepetés is van benne: a nyolcadik Doktor (Paul McGann, igen, 1995-ban is ő alakította a TARDIS főnökét) és visszatért egyik személyes kedvencem (köszönöm, Steve Moffat!) a Sisterhood of Karn, a Karni Nővérek, a Karn bolygón lakó titokzatos női rend, a Szent Láng és az Élet Elixir őrzője. (Őket a negyedik Doktor egyik történetében láthattuk The Brain of Morbius, Morbius agya, 1975). A miniepizód az előzménye a John Hurt által alakított és majd november 23-án látható "háborús" Doktornak. Igazak voltak tehát azok a találgatások, hogy John Hurt a 8½-ik Doktor lesz. Paul McGann korábban kijelentette, hogy nem fog szerepelni az ünnepi epizódban - de nem mondta, hogy nem lesz benne a miniepizódban...



(Az angol felirat bekapcsolható. A felbontást HD minőségre is felkapcsolhatjuk.)

Újabb 3 és fél perces miniepizódot hoztak nyilvánosságra november 20-án, ezúttal is a weben. The Last Day (Az utolsó nap) Gallifrey-n játszódik, egy őrtoronyban, a végső dalek támadás megindulása előtti percekben. Egy újonc katonának megmutatják a védelmi rendszert. Egy homályos pontot észlelnek, az élesítés után kiderül, hogy egy igazi dalek. Azonnali riadót rendelnek el, de már késő...



(A felbontást HD minőségre is felkapcsolhatjuk.)

November 21-én este adta a BBC 2. az An Adventure in Space and Time (Kaland a térben és időben) című 90 perces dokumentum játékfilmet. A Mark Gattis (többek között az új brit Sherlock sorozat írója) nevével fémjelzett filmről már korábban is szóltunk. Nagyon kellemes játékfilm a Doctor Who születéséről, a bonyadalmakról, a William Hartnell alakította első Doktor három évéről, a legelső rész adásának szerencsétlen idejéről (Kennedy elnököt az előző napon gyilkolták meg). Gattis saját elmondása szerint már évek óta készülődött erre. Természetesen az egykori szereplőket, rendezőt, producert, stb. mai színészek alakították. Az első Doktort a Harry Potterből Argus Filch-ként ismert David Bradley személyesíti meg. A film elkészítéséhez ismét megépítették az első Doktor TARDIS-ának belsejét és pár jelenetet újraforgattak a The Dalek Invasion of Earth (Dalek invázió a Földön) című 1965-ös történetből.

A BBC megerősítette, hogy Day of the Doctor-t 6 kontinensen 94 országban közvetítték, egyedül Angliában 10,2 millióan nézték meg (plusz 2,9 millió néző a BBC iPlayeren). Ezzel egyúttal Guiness rekord is született: eddig még soha nem közvetítettek a világon egyszerre ennyi helyen egy TV filmet. Az ünnepi rész jól szerepelt a mozikban is. A moziváltozatot több, mint 1500 helyen vetítették egyszerre a világon, sok helyen 3D-ben, Angliában kereken 1,8 millió fontot hozott a konyhára.

Miután lezajlottak az évfordulós események, rádióműsorok, tévé játék- és riportfilmek, szolidabb hangulat uralkodik és a karácsonyi történetet várja mindenki. A szeptemberben forgatott rész (The Time of the Doctor, A Doktor ideje) állítólag lazán illeszkedik a megelőző 2+1 történethez. Köztudottan újabb regenerációnak nézünk elébe, mivel Matt Smith-től a szerepet (és a TARDIS-t) Peter Capaldi veszi át. Ez egyúttal a 800. epizód (242. történet) lesz a sorozat kezdete óta. A filmben több korábbi szál is elvarródik (?), így a Csendek próféciája és a Doktor sorsa Trenzalore-on. Tiszteletüket teszik a kiborgok és a Síró Angyalok is.

A BBC közreadta a karácsonyi különrész hivatalos tartalmát:

Egy misztikus üzenet terjed a csillagok köztt. Ennek hatására egy isten háta mögötti bolygó körüli pályán gyülekeznek a világegyetem legfenyegetőbb fajai, köztük a Doktor is. A Doktor kimenti Clarát egy karácsonyi családi ebédről, s az Idő Lordnak barátaival együtt ki kell derítenie, mit jelent a rejtélyes üzenet a saját és a világegyetem sorsa érdekében.

Új képek a karácsonyi részről itt.

Új trailer a karácsonyi részhez:

Érdemes kicsit körülnézni a BBC America háza táján, ott is sok nézegetnivaló akad.

2014. január

A 12 → 13 regenerációról és Peter Capaldiról a Galaktikában jelent meg egy írás, még novemberben.

Mivel most forgatják a következő évad első két epizódját és messze még az ősz, nem sok lényegesebb hír csordogál mostanában. Több helyen is felbukkanó vélemény, hogy a sorozat valószínűleg kicsit visszakanyarodik a klasszikusabb irányba. Ezt erősítette meg Ben Wheatley, az első két epizód rendezője is egy minapi interjújában is (itt).
Azt hiszem, a Doctor Who eléggé sötét. Általában az volt, még a mai epizódok is. A Tom Baker-es részek különösen azok. Mikor Leela, aki nagyon kedvelt útitársa volt, ott hagyja őt, csak nevet a dolgon...
Talán ezt támasztja alá a minap megjelent első kép a Doktor ruhájáról. A hajtókás hosszú kabát hasonlít az első Doktor öltözékére.

A BBC DRW honlapján egyébként egyúttal szavazás volt, hogy a korábbi Doktorok közül ki volt a legjobban öltözött. Magasan verte a mezőnyt a negyedik Doktor (itt és itt).

2014. február

A DoctorWhoTV rövid híradása alapján végül is egyelőre semmit sem lehet tudni arról, hogy River Song visszatér-e valaha. Matt Smith féltékeny? A 11. Doktornak saját bevallása szerint nincs ínyére, ha River Song/Alex Kingston összefutna az új Doktorral. Egy találkozón elmondta, miszerint megkérte Steve Moffatot, hogy ne írjon közös epizódokat Riverrel és Capaldi Doktorjával. "Alex ne. Szerepeljen bárki, de Rivert ne add oda neki. Persze mit tehetek én, hiszen most Peter a Doktor." Smith szerint Steve Moffat valószínűleg ismét egy több év alatt kigombolyódó történetet tervez, hogy Peter Capaldi körül is kialakuljon egyfajta "néphagyomány".

Február 24-én jelentették be, hogy új állandó szereplője lesz a sorozatnak a következő évadban. Danny Pink néven Samuel Anderson lép be a sorozatba. A színész egyébként Angliában már közismert, mivel a nálunk ismeretlen örökzöld brit szappanopera, az Emmerdale szereplője volt, egy rendőrtisztet alakított. Hogy ki is az a Dany Pink és mit fog csinálni, esetleg új útitárs lesz-e, az csak ősszel fog kiderülni. Mindenesetre, ő is a Coal Hill iskola tanára lesz, akár csak az első Doktor első útitársai, Barbara és Ian.

Steven Moffat a BBC News-nak adott interjújában (itt és itt) beszélt arról az amerikai híresztelésről, hogy a Doctor Who esetleges tengeren túli változatát elkészítenék. "Abszolút agyament ötlet. Csak egyetlen Doctor Who lehet a világon. Rettenetes lenne". Közismert, hogy Moffat egyúttal a Sherlock sorozat atyamestere is. Korábban a CBS megkereste őt a Sherlock amerikai újraforgatásával kapcsolatban, ő azonban elzárkózott ettől. A CBS erre megcsinálta a saját sorozatát, az Elementary-t (nálunk Sherlock és Watson néven fut). Sherlock Holmes nem a mi tulajdonunk, az újraforgathatóság sem. Már korábban is számosan megcsinálták, úgy hogy ezzel nincs mit tenni... A Doctor Who viszont a miénk, pontosabban a BBC-é. Moffat még eltöpreng azon is, hogy minden országban a saját sorozatok a legnépszerűbbek, az amerikai sorozatok Angliában közel sem olyan befutósak, mint a sajátjaik, és fordítva is igaz. A Games of Thrones (Trónok harca) és a Breaking Bad (Totál szívás) körül nagy zsongás volt, de mégis 2013 tíz legnézettebb programja, sorozata Angliában mind hazai termék volt. A Sherlock és a Doctor Who Nagy Britannia legsikerültebb TV-műsor exportja volt, több, mint 200 helyen mutatták be.

2014. március-június

Mark Gatiss, aki Moffat mellett szintén ott van a Doctor Who-ban és a Sherlockban is, az új Doktorról ejtett el pár gondolatot. "Peter [Capaldi] erőbedobása nagyon különbözik Matt Smith-től vagy David Tennanttól. Idősebb lévén ez mindent megváltoztat - és micsoda különbség!... Matt fenséges volt és nagyon szomorú voltam a távozása miatt, de egyúttal nagyon jó a változás - ez mindig így volt a Doktorokkal." Továbbá: "Az új Doktor egy sereg új szabályt hoz magával. Mindenki tudja, hogy egy adott szituációban miként reagál a Doktor - és most nem tudjuk!" Capaldi első epizódját Moffat írta, és Gatiss szerint "izgalmas" lesz.

2014. május-június

Nem sok hírrel szolgálhattunk az elmúlt hetekben, időről időre röppentek csak fel rövid híradások arról, hogy kik fognak szerepelni az új évadban. Az első komolyabb hír, hogy április végén a Brit film- és televíziós akadémia, a BAFTA két díját is megkapta a DW sorozat The day of the Doctor (A Doktor napja) epizód, nevezetesen a "Speciális, grafikus és vizuális effektusok" valamint a "Legjobb smink" kategóriában.
A legvártabb friss hír azonban minden bizonnyal az a bejelentés, hogy augusztusban indul az új évad! Egyelőre semmi közelebbet sem tudni róla, mindössze egy pár másodperces semmitmondó trailer jelent meg a BBC honlapján, néhány felvillanó képpel. Szép lassan adagolják nyilván...

"Az új évadban lesz a legnagyobb változás 2005 óta" - jelentette ki Steve Moffat egy interjúban és ezzel Peter Capaldi megszemélyesítette új Doktorra is utalt. "A Doctor Who a 2005-ös visszatérése óta nem sokat változott. Egyes dolgok jöttek, mások mentek, de alajában véve minden maradt." Emiatt érezte úgy, hogy ráfér a műsorra egy kis meglepetés. Túl formális döntés lett volna, ha ismét egy jóképű, kissé huncut fiatalember vinné tovább a hosszúéletű sci-fi show-t.

Szintén Moffat árulta el mostanában, utólag, hogy 2009-ben, David Tennant és és az akkori showrunner Russell T. Davies távoztával a BBC-nél komolyan mérlegelték, hogy befejezik a sorozatot. Szerencsére nem így történt...

Egyébként az egyik eljövendő epizódban szerepelni fog a tavaly felemelkedett brit énekesnő, Foxes is, egy számot is énekelni fog. Ez lesz az énekesnő első filmszerepe. Hát, meglátjuk... De azért ne törjünk előre lándzsát fölötte. Emlékezzünk vissza, hogy Kylie Minogue játszotta a 2007-es karácsonyi epizód egyik főszerepét, és a 2005-2006-os útitárs megformálója, Billie Piper is popénekesnőként kezdte.

A BBC egy rövid új teasert engedett szabadjára, ebből megtudhatjuk azt is, hogy az új évad augusztus 23-én indul. Az első rész címe Deep Breath (~Mély lélegzet) lesz (itt). Az évad a szokásos 13 helyett csak 12 epizódból fog állni. A sorozat felvételei még augusztusig folynak, a két főszereplő pedig világkörüli promóciós utazásra indul, 5 kontinensen 7 várost látogatnak meg (Cardiff, London, New York City, Mexico City, Rio de Janeiro, Szöul és Sydney). Steve Moffat pedig már a következő évadon gondolkozik - ő marad a showrunner a kilencedik új évadra is, és saját szavai szerint a még csak fejben létező epizódok "sokkolni fogják a nézőket" (ezt mintha minden egyes évad előtt elsütötték volna).

2014. július-augusztus

Az új Doktorral kapcsolatban több (készakarva indított) találgatás is szárnyrakapott, például, hogy az új Doktor jó vagy rossz ember-e? Steve Moffat a minap a Doctor Who Magazine-ban hosszan ragozta a kérdést: "Feleljetek nekem: melyik történetből derül ki egyértelműen, hogy a Doktor nem ember?... A Doktor kijelenti, hogy nem ebből az időből való és más világon született, de azt sose mondta, hogy nem ember." (itt) Ki tudja, mire célozgatott mindezzel. Mindenesetre ezzel sikerült a különböző DRW fórumokon jó vitát kavarnia.

Az első egy perces trailer, amiben többek között a Doktor elindulófélben van a "sötétségbe":

Az első részt (és később még további részeket is) mozikban is bemutatnak, elsősorban Angliában és az USÁ-ban, ez a TV film hosszabb, 75 perces változata lesz és külön DVD-n is kiadják szeptemberben. Az első részben (Deep Breath, Mély lélegzet) egyébként visszatér a viktoriánus Londonból már ismert Paternoster-csapat, a detektívhármas Madame Vestra, Jenny Flint és a szontár Strax.

Már csak pár nap van hátra az új évad indulásáig (augusztus 23, szombat este 20:50 CET). Addig is pár most nyilvánosságra hozott kép az első részből itt. 2011-ben különféle, főleg gazdasági okok miatt abbahagyták a sorozatot kísérő Doctor Who Confidental-t,ami egyfajta vegyes interjú és werkfilm volt. Ezt most részben visszahozzák Doctor Who Extra címmel, ami állítólag egy 10 perces program lesz a főfilm után.

Jenna Coleman szerint az új Doktor az előző ellentéte: míg amaz testileg fiatal volt, de lelkileg érezhetően öreg, az új, de idősebb Doktor kifejezetten fiatalos és energikus.

2014. november-december

A Digital Spy közölt egy interjút Jenna Colemannal, amiből persze semmi lényegeset nem lehet megtudni a jövőről. Azért itt van néhány részlet:

Digital Spy: Clara sok mindenen átment a történetekben. Gondolja, hogy megváltozott azóta, hogy először találkoztunk vele?

Coleman: Ez érdekes. Clara az első évadjában maga volt a rejtély és titokzatosság. Az útitárs szerepében volt ugyan, de ugyanakkor nem tudhattuk, hogy valójában ki is ő és mi lesz a történetbeli szerepe. A mostani történet egészen más, mozgalmasabb - a cselekmény átalakult, más a mozgató erő, ezért többet kell tudnunk Claráról, hiszen a régi cselekményszál már nincs meg.

DS: Úgy vélem, a Doktorral való viszonya sokkal kavargóbb, mint a Matt alakította Doktorral. Milyen érzés volt ilyen jeleneteket játszani a Peter játszotta Doktorral?

C: Sokat beszélgettünk reggelente, míg a sminkünket csinálták, mivel ez egy valóban bonyolult kapcsolat és megpróbáltuk valahogy elkapni és jellemezni. De egyúttal az is érdekes a Doctor Who-ban, hogy mindig 45 perces összefüggésekben kell gondolkozni. Elmesélünk egy történetet és ugyanakkor a kapcsolatunkat is láttatnunk kell - ez nagyon másféle alakítást kíván, mint amivel valaha is találkoztam a korábbi szerepeim során. Mintha egyszerre öt dolgot kellene csinálni.
De ez a kapcsolat... nem tudom megmagyarázni, miféle. Olyan, mintha elválaszthatatlanul össze lennénk kötve, de nehéz is egyúttal, nem mindig működik. Mintha utat keresnének, közös alapot, aztán összecsapnak, de egyúttal nagyon kedvelik egymást, ezért is csapnak össze. A sorozat felfedi, hogy egyúttal miféle romboló ereje is van az utazásnak, együtt utazni a Doktorral, és azt hiszem, korábban erről nem esett szó.

DS: Romboló, de egyúttal vonzó is.

C: Abszolút vonzó! Azt hiszem, Clara vonzódik hozzá, az élethez, a TARDIS-hoz és nem hinném, hogy lenne visszaút a számára, miután belekóstolt ebbe az életbe. Nem hiszem, hogy visszatérne a normális életbe.

DS: Azt hiszem, miután oda lett az a lehetőség a tragikus véget ért szegény Danny Pinkkel.

C: Igen, szegény kiborg Danny Pink!

DS: Mikor kezdődött az évad, tudta, hogy Clara és Danny románca kudarcba fullad?

C: Úgy márciusban tudtam meg. Együtt ebédeltem Steven Moffattal és az egyik első dolog ez volt, amit elmondott. Furcsa volt, mert az ember megpróbálja kitalálni, hogy merre is fejlődik a történet, de Steven esetén ez sose jön be. Szóval tudtam előre, hogy rossz vége lesz, de azt nem, hogy kiborg lesz Danny-ből.

DS: Michelle Gomez most debütált mint Missy. Milyen volt vele?

C: Nagyszerű, igazán magával ragadó. Mikor együtt vagyunk vele egy jelenetben, valóban teljesen magába szippant, mert annyira gonoszul kiszámíthatatlan. Csodálatosan eszement tud lenni. Komolyan nem lehet tudni, hogy mit fog a következő pillanatban csinálni.
Nagyon jó komikus, de egyúttal kiváló drámai szinész is. Missy egy őrült gonosztevő, veszélyes, de az ember megkedveli. Szinte még látni is akarjuk, hogy miként öl meg még több embert! Gomez nagyon jól összehozta a dolgot.

(Micelle Gomez egyébként nem rég megerősítette, hogy 2015-ben visszatér a 9. évadban.)

* * *

Milyen lett volna Peter Capaldi mint 8. Doktor? A színész a közelmúltban elmondta, hogy annak idején, 1995-ban ő is majdnem résztvett a 8. Doktor kiválasztásában. Az ügynöke be akarta nevezni a castingra, ő azonban úgy vélte, hogy "ez egy amerikai alkotás és tudtam, hogy egy jól ismert arcot keresnek. Paul az volt, a filmben is fantasztikus volt. Úgy hogy az ügynökömnek azt válaszoltam, hogy köszönöm, de inkább nem vágok bele. Nem akartam átélni a kiábrándulást - részt venni az egész paláverben, olyanért ugra-bugrálni, amit sosem kapnék meg."
Tegyük hozzá, hogy akkor ugyan nem lett belőle Doktor, azonban helyette ő alakította 1996-ban a BBC és Neil Gaiman hatrészes, Alsó-Londonban játszódó Neverwhere - Sosehol című urban-fantasy minisorozatában Islington angyalt. Nem is rosszul.

* * *
Megy vagy marad Clara? Erről semmi biztosat nem lehet tudni. Még az évad elején egy hasonló kérdésre Jenna Coleman azt válaszolta, hogy "az igazság az, hogy nem akarom tudni az igazságot." A pletykák szerint a karácsonyi részben távozna, a BBC viszont nem kommentálta a dolgot. Azonban november 28-án egy, a Mirror-ban megjelent írás szerint Clara marad a kilencedik évadnak legalább a közepéig. A színésznő eredetileg csakugyan egy évadot tervezett Capaldival, de aztán megváltoztatta az elhatározását.

Előzetes a karácsonyi részből (Last Christmas - Az utolsó karácsony):

A BBC közzétette az elkövetkezendő 9. évad első epizódjának a címét: The Magician's Apprentice - A varázsló inasa, írta Steven Moffat. Hát még várni kell rá...

Újabb előzetes a karácsonyi részből (Last Christmas - Az utolsó karácsony):

"River Song és Jack Harkness kapitány visszatérhet." - célzott rá burkoltan Steven Moffat egy interjúban. John Barrowman az elmúlt pár évben többször is nyíltan beszélt arról, hogy Jack kapitányként szívesen visszatérne 2010-es utolsó DRW-beli megjelenése (The End of Time - Az idő vége) óta. River Song esetében úgy tűnt, hogy kiírták a sorozatból, legalábbis a történet szerint.
"Semmi sincs lezárva. A kérdés csupán az, hogy hoz-e valaki olyan történetet, ami ezt megéri? Ha [a visszatérésük] abszolút nélkülözhetetlen része a történetnek, igen, de az nem megy, hogy csak részesei legyenek egy közönséges történetnek... River Song és Jack Harkness fontos alakjai a Doctor Who mitológiának. A visszatérésük nem lehet rutinszerű, földrengésként kell hatnia."

 

2015. február

Missy visszatér - Az új évad dupla nyitó résszel kezdődik (The Magician's Apprentice és The Witch's Familiar) és ott lesz benne Missy, a női formában reinkarnálódott régi ellenség, a Mester. A Missyt alakító Michelle Gomez ezen a héten (február 19.) érkezik Cardiffba, ahol már folynak az új évad felvételei - adja hírül a DoctorWhoTV.

Doctor Who and all associated names and pictures are copyright © by the British Broadcasting Corporation. No infringement is intended upon the rights of the BBC with the fair use of the pictures. Computer graphics on this page © Norfren 161148523E