(1998.2.5)

A Mystből közel ötmillió példány kelt el 1993-as megjelenése óta, kiváncsi vagyok, lekörözi-e a Riven, a folytatások mindig becsapósak. A ötmilliós példány egyébként mond valamit arról is a sorok között, hogy egy olyan anti-Quake program is közel férkőzhet sokak szívéhez, ahol nem lehet lőni, nem lehet meghalni, nincs leltár, etcetera. A Myst sikere nyomán, vagy mellett, ki tudja, kialakulófélben van egy olyan fantáziabirodalom is, amely ha nem is fog talán Középfölde meg a Gyűrűk Ura nyomába érni, mindenesetre jó úton van a felnőttkor felé. Viszont a háttérinformációk nélkül a Myst és a folytatása, Riven egy kicsit a levegőben lóg, még ha valaki a játék során át is rágja magát Atrus meg a többiek naplójának a részletein.

Ha valakit érdekel a Myst, a Riven és a D'ni világának története, előzménye, három könyv is jelent meg róluk a programok készítője, a Cyan gondozásában, a harmadik az utójáték, befejezés (?). A könyvek elérhetők a Cyantól direkt rendeléssel (www.cyan.com vagy www.riven.com) - már akinek az OTP vagy akármilyen bankkártyáján ott virít a VISA felirat is - sok egyébbel együtt (rivenes meg mystes trikók, egéralátét, poszter, naptár és más efféle pajzánságok). A könyvek egyébként odakinti árszinvonalúak (tizenöt-húszonöt dollár, kereskedőtől függően, érdemes próbálni a www.amazon.com céget, itthoni könyvcégen keresztül rendelve az árak kb. másfélszeresek + ÁFA), viszont cserébe élmény kézbe venni őket, nem a legújabbkori magyar kaland és sci-fi könyvkiadásra jellemző vécépapírra nyomott széthulló valamire emlékeztetnek - így tulajdonképpen az áruknál vannak.

Úgyhogy a lényegre térve - vagyis mi történt a Riven és a Myst előtt és után - itt a három könyv röviden:

book

Ti'ana könyve
book

Atrus könyve
book

D'ni könyve

(2001.9.20)

Bő három év telt el az előzőekben írtak óta, s átírás helyett inkább hozzáteszek egy s mást. A Mystből nem öt, hanem közel tízmillió darab kelt el állítólag (más források szerint a Rivennel együtt), s 2001 tavaszán kijött az újabb folytatás, a Myst III - Exile is. Az internetes kósza pletykák szerint a Myst IV is alakulóban van, de erről semmi konkrét információ nem áll a rendelkezésre. A Myst korszak változatlanul tovább él, a honlapok nem fakultak, hanem ellenkezőleg, inkább bővültek és gyarapodtak. A könyvekből sajnos egyelőre nem született több, bár a Myst III elég jól kapcsolódik az előzményekhez.

Az egész Myst témára természetesen lecsapott az amerikai stílusú üzleti szellem, s igyekeznek minden cseppet, illetve dollárt kifacsarni belőle, azonban szerencsére a lényeget nem érintették. Ráéreztek talán, hogy ha a legkisebb változtatást is végrehajtják az eredeti szellemen, hangulaton, beállításon, bárminemű halivúdiasítás, kvékesítés azonnal megölné az egészet, porrá hullna minden. No, azért a Mystről még egy bőrt sikerült lehúzni, Real Myst címszóval, vagyis az eredeti játékot valós 3D grafikával újjá varázsolni. Tulajdonképpen nem baj, mivel az 1993-as eredeti kiadás felett technikailag eljárt az idő - a 16 bites Quick Time for Windowsra épülő motor nem akaródzik elindulni az azóta sokszorosan felújított driverekkel, Windows 2000-rel, Pentium III-mal és GeForce V6600 grafikakártyával felszerelt gépemen. A Real Myst viszont csakugyan szép látványt produkál. Azért az alkotók nem tudtak ellenállni annak, hogy egy kicsit ne tegyenek hozzá az eredetihez. Álljon itt három kép befejezésül, ami az eredeti programban nem látható: Ti'ana sírja és két kép a ráadás Korból, a zimankós Rime-ból:

(2005.9.1)

Újabb majd' 4 év után a Myst univerzum tovább él: a Myst III után megjelent a Myst IV is, a Myst V is heteken belül a boltokba kerül, amely azonban a sorozat utolsó (?) része lesz. Közben persze megjelent a sok vitát kiváltó és eléggé dicstelen véget ért oldalhajtás, az Uru is, de erről itt nem akarnék beszélni, végül is ezek a weblapok a három eredeti Myst könyv érdekében születtek. Éveken keresztül felröppentek időnként a híresztelések egy újabb könyvről is (The Book of Marrim – Marrim Könyve - az averoni Marrimmal a D'ni Könyvében találkozhattunk előszőr), erről éppen az elmúlt hetekben említette meg Rand Miller, a Cyan frontembere, hogy sínen van, hamarosan megjelenik. Izgatottan várjuk.

(2006.2.7)

Nos, 2005 őszén megjelent a Myst V - End of Ages, amely az Uruban megkezdett történet szálait igyekszik elvarrni, bár természetesen kapcsolódik a korábbi Myst játékok történetéhez is. Eddigi tudomásunk szerint sajnos csakugyan a sorozat zárórészének látszik. Azonban a Myst V európai Collectors' Edition-jéhoz mellékelt szép kiállítású kis könyvecskében van egy pár oldalas rövid részlet Marrim könyvéből, amely tehát a jelek szerint csakugyan úton van! Ime a nem túl hosszú részlet fordítása:

Marrim könyve

(2008.3.17)

Az ígéret szép szó... Sajnos a beharangozott könyvnek két év múltán se híre, se hamva. Közben 2007 februárjában ismét beindult az online Uru Live, s most, egy évvel később ismét befuccsolt. Rájár a rúd a Cyan-ra és a Myst világra. Sajnos. E pillanatban tehát úgy néz ki, itt a vége, fuss el véle, ennek a szép világnak, fantáziabirodalomnak vége van.

(2010.2.10)

Újabb Myst könyvnek továbbra sincs nyoma. Az Uru azonban tetszhalott állapotban tovább élt, sőt 2010 februárjában ismét éledni kezdett. Ez a téma azonban már ide tartozik


Norfren    

Sajnos a Hyperion kiadó eredeti keményborítójú, speciális papírra nyomott könyvei ma már újonnan elérhetetlenek, de használtan igen az Amazontól. 2004 őszén azonban ismét megjelentek egyszerűbb kiadásban, a három könyv egy kötetben "The Myst Reader" címen (by Rand Miller, Robyn Miller, David Wingrove. Hyperion, ISBN 1401307817). Az Amazontól interneten megvehető.

A Korok közül az egyik egyébként mindenki számára elérhető, ezt Internetnek hívják, s angolul rengeteg anyagot találhatunk az egész Myst világegyetemről. Talán a következő linkekről érdemes indulni:


All Myst , Riven , D'ni, Uru images, text, sound and music Cyan© Worlds, Inc. - All rights reserved Myst®, Riven®, D'ni® Uru®, respective Logos® Cyan Worlds, Inc.
No part may be copied or reproduced without express, written permission of Cyan Worlds, Inc.
Hungarian translation © Norfren 161148523E
Used with permission

Chrome , Firefox és Safari böngészők használatára optimalizált.