Valahol a Földünkön, pontosabban mélyen a föld alatt, egy gigantikus barlang­rendszerben van a D'ni birodalom – lakóinak sok ezer éve megszakadt minden kapcsolata a föld­felszínnel, talán soha nem is volt, azt hiszik, a felszínen nincs is civilizáció. De ez nem túlságosan zavarja őket – a mi felfogásunk szerinti tudomány és technika mellett birtokukban van ugyanis egy másikfajta tudomány (vagy művészet?) is, a Könyv és Írás tudománya: különleges papírra, külön­leges tintával, különleges nyelvvel olyan Könyveket tudnak alkotni, hogy az abban leírt Világ – vagy Kor, ahogy ők nevezik – a dimenziók között valahogyan fizikailag valóságosan is megjelenik, életre kel, növényekkel, állatokkal, lakóival együtt. Sőt mitöbb, a Könyvben levő különleges képet (gateway image – kapukép) megérintve, át is lehet oda jutni. Egy Kapcsoló Könyv (linking book) segítségével lehet pedig visszajutni. Egy leíró alap Könyvhöz több ilyen Kapcsoló Könyv is tartozhat, biztosítva az átjárást más Könyvek világába. Így, bár a D'ni birodalom központja a föld mélyén van, lakói csodá­latosabbnál csodálatosabb világok között barangolhatnak. Évezredek óta így élnek már, a Könyvek készítésének titkát csak az ezzel foglalkozó céhek ismerik. Bár technikájuk magasfokú, kissé múlt­­századinak ható parancsuralmi, de békés és nyugodt társadalomban élnek az Öt Lord és a Nagy Tanács vezetésével, mígnem egy nap ki nem találják, hogy mégis csak jó lenne megtudni, mi is van a felszínen. Némi vitatkozás és habozás után el is kezdenek egy igen hosszú alagútrendszert fúrni a felszín felé. Ennek a kalandos vállalkozásnak a történetét a Felderítők Céhének egy fiatal geológusa, Aitrus szemével nézve ismerhetjük meg. Az alagútfúrás, amely egyúttal geológiai expedíció is, több hónapos, sőt éves munka, hiszen minden egyes szakasz fúrása előtt ki kell tapogatni a kőzet összetételét, szilárdságát. Természetes barlangokba fúrnak bele, egy ilyen felkutatásánál Aitrus egy kisebb földrengés miatt majdnem szerencsétlenül jár. Közben Aitrus levelet és ajándékot kap egy régi iskolatársátál, egy Veovis nevű fiatal lordtól. Az iskolában nem volt felhőtlen a viszonyuk, de Veovis arra kéri, hogy borítsanak fátylat a múltra., s legyenek ismét barátok.

Telnek az évek, Aitrus és Veovis megbecsült tagjai lesznek D'ni társadalmának, a Céhek Nagy Tanácsának, ragyogó karrier áll mind­kettő előtt.

Valahol a Földünkön, pontosabban a Közel-Keleten vagy Afrikában egy szabadúszó geológus évek óta kutatgatja a sziklákat és ásványokat a lányával, Annával együtt. s az egyik helyi uralkodó számára nem egy hasznos felfedezést tett. Közben néhány furcsa és megmagyarázhatatlan geológiai jelenségre bukkannak, például egy hatalmas kőgyűrűre,, amelyet "mintha valami alulról érkező megmagyarázhatatlan vibráció idézett volna elő". Egy kialudt vulkán melletti hasadékban van a tanyájuk. A geológus hama­rosan meghal, a lány pedig egy barlangot talál, amelyben egyre mélyebbre jut, s végül óriási meglepetésére mesterséges alagutakra és sose látott furcsa gépekre bukkan – bejutott a D'ni lakók felfelé irányuló új járatába, ahol hamarosan foglyul is ejtik.

A barlang csak az első pillantásra tűnt kicsinek, a valóságban sokkal kiterjedtebb volt. Amit Anna először csak egy bar­langnak gondolt, az valójában mindössze valamiféle előcsarnok volt, utána egy második, még nagyobb következett, amelynek a falai halványzöld fényben ragyogtak.
És ott abban a teremben, visszhangos középső részét elfoglalva, két masszív gépezet pihent, impozáns alakjuk fenye­getően meredezett a félhomályban. Mint két őrszem álltak ott, hatalmas karjaikat harcra várakozón felemelve.
Valójában eltartott egy-két pillanatig, amíg Anna rájött, hogy mik is azok. Kemény, fényes páncéljuk miatt az első képtelen gondolata az volt, hogy vala­miféle bogarak, de semmilyen bogár nem nőhet meg ilyen nagyra, még a lángoló sivatagi nap alatt sem. Azonkívül ezeknek a bogaraknak nem szemeik voltak, hanem ablakaik.
Anna félelemmel vegyes tisztelettel közelítette meg őket, nem csupán a méretük, hanem a látványuk miatt is...

Anna – vagy ahogy a d'niak hívják, Ti'ana – megjelenése sok fejtörést és zavart okoz: a d'ni tudósok eddig azt hitték, a felszínlakók vademberek, és íme, egy igen értelmes és intelligens lány került ide, aki ráadásul a nyelvüket is gyorsan megtanulja. Anna a kihallgatások során sokat mesél a felszíni társadalmokról, ennek nyomán a lentiek sürgősen és véglegesen leállítják a felszín felé tartó járat készítését. A D'ni vezetők ingadoznak, hogy mit tegyenek a kívülálló lánnyal, vigyék át egy számára külön írt és kellemes Börtön Világba, ahol nem kelthet zavart felforgató gondolataival? Végül is befogadja az egyik előkelő család – véletlenül Aitrus szülei. A fiatal Aitrus, elbűvölve a lány intelligenciájától, tanítgatni kezdi Annát a d'ni dolgokra. Sőt, Aitrus egyre tilalmasabb dolgokat művel: Ti'anát arra is elkezdi tanítani, hogy hogyan kell Könyveket írni és új Korokat teremteni. Készítenek is egyet, Gemedetet saját maguk részére, ahol kiélhetik geológiai kíváncsiságukat. Summa summárom, a dolog persze kitudódik, amiért Aitrust a konzervatívak nagyon elítélik, barátja, lord Veovis pedig különösen ellene fordul. Közben mi más is történhetne, minthogy Aitrus és Ti'ana lassacskán egymásba habarodnak. Ez pedig nem ildomos, mert a d'ni lakók törvényei szerint nem szabad más világok lakóival ilyesmibe keveredni. A főlordok azonban némi töprengés után végül is belenyugodnak és áldásukat adják a dologra (a régi poros iratokban találtak precedens eseteket.) A régi szokások szerint azonban egy Céh tag házasságát a Nagy Tanácsnak egyhangúlag is jóvá kell hagynia. Ez teljesen formális szavazás szokott lenni, most azonban volt egy ellenszavat, Veoviszé. A házasság így dugába dőlhet. Aitrus azonban másnap emlékezteti Veovist egykori eskűjére. Veovis dúlva-fúlva hozzájárul a házassághoz, de ettől kezdve nem áll Aitrusszal szóba.

Aitrus és Anna számára látszólag tehát itt a happy end, s hamarosan megszületik az utód, Gehn is, aki d'ni szokás szerint csak ötéves koráig nevelkedik otthon, ezután az Írók Céhének iskolájába kerül, ami a beteges gyerek lelkiéletét eléggé megviseli. Veovis közben egyre megszállottabban, eszét vesztve harcol Aitrus és Anna kapcsolata, a "D'ni vér beszennyezése" ellen. Lassacskán szembe fordul az egész D'ni vezetéssel, kapcsolatba kerül egy A'Gaeris nevű száműzött filozófussal, aki agyafúrt módon Veovist teljesen a D'ni ellen hangolja, s hamisított levelekkel Aitrust, Veovist, mindenkit összezavar és egymás ellen fordít, sőt Veovisra ügyesen egy gyilkosságot is ráken. Ez utóbbi kiderül, ezért Veovist – tulajdonképpen ártatlanul – elítélik s előkelő származása ellenére a bíróság életfogytig tartó rabságra ítéli, amúgy D'ni módra: írnak a számára egy börtönvilágot. Veovis cinkosai azonban csellel átjuttatnak egy Kapcsoló Könyvet is, és kiszabadítják. Veovis – akinek persze fogalma sincs, hogy az egész A'Gaeris mesterkedése volt - most már teljesen megkeseredett, s egy titkos Korban szervezkedve a cinkosaival különböző bombamerényleteket hajt végre D'ni ellen. Aitrust csellel elrabolják, sőt Ti'anát is szeretnék, azonban a véletlen közbelép. Ti'ana egy este felismeri az utcán lopakodó veosvist és követi egy kihalt házba. Itt megtalálja a titkos Korba vezető Kapcsoló Könyvet, ahová bátran be is lép.

Anna egy ablaknál állt, s kitekintve olyan különös látvány tárult eléje, amilyet még sohasem látott... nemcsak egyszerűen az ég erőteljes bíbor színe miatt, vagy ahogy a sötétzöld tenger lassan, viszkózusan mozgott, akár az olaj egy edényben, a Kor mindent átható dohos szaga volt borzasztó. A kamra, ahová előzőleg kap­csolódott, a sziget mélyébe volt bevájva, egyfajta pincét formálva. Anna tudta, hogy Veovis valószínűleg hama­rosan kapcsolódni fog őutána, ezért gyorsan elhagyta a szobát. Egy fém csigalépcsőn felsietve egy felső karzatra jutott; a vastag üvegablakon keresztül tengeralatti táj tárult elé, különös, lassú, sötét bőrű és halvány vörös szemű, satnya uszonyú teremtményekkel...
A karzatról egy második lépcsősor vezetett fel egy terjedelmes szoba­komplexumhoz, középen egy hat­szögletű kamrával, ez valamiféle munkahelység lehetett. Két fala a padlótól a mennyezetig be volt polcozva, telis-tele könyvekkel. A fapadlón ősrégi, bőrkötésu könyvek hevertek gondatlanul ledobálva szanaszét. Az egyik oldalon a három továbbvezető ajtó egyike mellett a csupasz kőfalnál vagy egy tucat jeltelen láda volt egymásra téve. A szoba közepén két össze­tolt nagy asztal állt, rajtuk szerteszéjjel mindenféle kacat, köztük több részletes térkép D'niról: az utca­hálózat, a csatornák és szervizjáratok vázlata. A távolabbi sarokban egy aranyketrec függött erős láncon az alacsony mennyezetről, benne egy bru­tális kinézetű ragadozó madárral...
A déli ablakhoz rohant és kinézett. Mélyen lent, a nagy kő támfalnál a ketrec már nem volt üres. Egy ember küszködött benne, csapkodva a vízben; aztán elcsendesedett, maga körül bámulva, mint akiben hirtelen tudatosult a sorsa. Amikor Anna felé fordult, a lánynak elszörnyedésében elakadt a lélegzete.
Aitrus volt az.

Ti'ana nem vesztette el a fejét, hanem a többieket kijátszva kiszabadította Aitrust, és Veovist is sikerült a d'ni őrség kezére játszania. Veovist a bíróság most már valódi halálra ítéli – rendkívül ritka büntetés D'niban. Ti'ana azonban védőbeszédet mond Veovis érdekében, így a halálos ítéletet ismét Börtön Korra módosítják. Az új Börtön Könyvet szigorú biztonsági intézkedések közepette készítik, majd miután Veovist átküldték, a Könyvet megsemmisítik, elégetik.

Az ítéletvégrehajtás napjának tizen­hetedik órájában megszólalt a bronz­harang a Felügyelők Céh Palotájának tornyában. Odalent a nagy labirintusszerű épület legmélyebb traktusában, a Bün­tetés­végrehajtó Szobában D'ni Nagy­mesterei és Nagy Lordjai figyelték, amint az emelt fővel álló Veovis kezét és lábát megkötő láncokat elvágták, majd a férfi odalépett az emelvényre, szemben a nyitott Könyvvel.
Ahogy megszólalt a harang, Veovis körül­nézett, sápadt és intelligens szemében félelemnek nyoma sem látszott, legfeljebb egy árnyalatnyi méltóság. Aztán, ahogy az utolsó ütés is el­hangzott, kezét a fénylő kapuképre helyezte és kapcsolódott.
Amint elenyészett, mély sóhajtás szállt fel a figyelő céhtagokból. A fejek R'hira felé fordultak.
– Elvégeztetett – mondta csendesen. – Jadaris Mester... vegye a Könyvet és égesse el.
De miközben beszélt, valamiféle halvány háborgás mutatkozott a levegőben a Könyv előtt, egy nagyon halvány homály. Egy röpke pillanatig, villant fel R'hirában, mintha egy rozsdavörös börtönköpenybe burkolt, kopaszra borotvált fejű figurát látott volna. R'hira meglepődve pillantott körbe. Csak ő látta volna mindezt? És tulajdonképpen mit is látott? Egy utó­képet? Vagy valami hiba lett volna magában a Könyvben? Elvégre is ritka dolog volt, hogy egy Könyvet négy különböző író alkosson, és lehetséges, hogy valami apró hiba mégis csak megbújt a szövegben...

A'Gaeris, kit tudja hogyan, ismét megszöktette Veovist. Az őrült lord és cinkosai most már a D'ni birodalom megsemmisítésére törnek, ami sikerül is: valamiféle élő biológiai mérgesgáz kitörést és földrengést idéznek elő, ami órák alatt mindent elborít és mindenkit megöl, nyomában tűzvész és pusztulás.

A sötét felhő lassan terjeszkedett, akár egy hatalmas, a barlang túlsó oldalára vont fátyol. Méterről méterre araszolt át a tó fölött, a város felé kúszva, és ahol a tó felszínét érintette, ott a víz fénye kihunyt. A fényt adó algák láthatólag haldokoltak, a felhő kártékony füstje megmérgezte őket.
És ha a felhő kinyújtja az ujjait a d'ni város felé?
Akkor a város is meghal...
...Anna felvette a hátizsákot és kiment a folyosóra. Az idő most már sürgetett, de nem tudott addig elmenni, amíg még egy utolsó pillantást nem vetett az események állására. Felmászott a lépcsőn, ki a balkonra és a korláthoz sietett.
A nagy város ott nyúlt el alatta, az ősrégi kőutcák és házak egymást követő szintjeivel, le egészen a kikötő nagy köréig és Kerath súlyos ívéig. Bár nappal volt, a legtöbb házban fény égett, mert különös homály borult D'nira, ahogy a nagy felhő szétterjedt és mérgező füstje kioltotta a tó lágy ragyogását.
A sötét felhő most már szinte a barlang felét betöltötte, a színe pedig észrevehetően piszkosbarna volt. A szélei lassan sodródtak, szinte álomszerűen, inkább egy lassú folyadékra, mintsem holmi gázra emlékeztetően. Ahogy Anna nézte, leheletvékony gázkacsok fonódtak Kerath Íve köré és lassan nyúltak végig a kikötő fel­színén. És ahol a gázfelhő a vizet megérintette, ott az algák elhalványultak, a fénylő ragyogás elhalt, akár a szétszórt parázs.
Anna megborzongott a látványtól.

Sokan átmenekülnek egy másik biztonságosnak vélt Világba, a védőruhába öltözött Veovis és A'Gaeris azonban minden fellelhető Könyvön át utánuk küld egy-egy holttestet, így azokkal is végez a járvány. Aitrus és családja az utolsó pillanatban kapcsolódik át a családi Világba. Bár a gáz gyorsan eloszlik, az évezredes D'ni birodalom romokban hever, mindenütt por és hamu. Aitrus pár hét múlva védőruhában visszatér a kihalt D'niba s igyekszik feltérképezni a felszínre vezető bonyolult járatokat. Tanúja lesz A'Gaeris és Veovis összeveszésének, Veovis meggyilkolásának, de Aitrus és A'Gaeris is meghalnak a végső összecsapásukban. Anna magára marad a nyolc éves Gehnnel és elindul megkeresni a felszínre vezető járatot, ahol valaha leérkezett.


– Bár a pontos hely és idő sehol sem szerepel a könyvben, a szövegből eléggé egyértelműen kiderül, hogy valahol a Közel-Keleten, esetleg Kelet-Afrikában játszódik a történet, legvalószínűbben a 20. század első felében. Ez utóbbira utal jónéhány, Anna szájából elhangzó (ebben vagy a további könyvekben) technikai, tudományos megjegyzés is. Az Uru - Ages Beyond Myst 2003-as megjelenésével viszont sok új információ jelent meg a D'ni világgal kapcsolatban. Így a vulkán és a hasadék helyét egyértelműen Amerikába, Új-Mexikóba helyezték, a történet idejét pedig 300 évvel korábbra, a 17. század végére. Hát... eléggé durva megerőszakolása a már szépen kialakult fantáziavilágnak és történeteknek egy online (és befuccsolt) kalandjáték kedvéért. A legjobb, ha minderről megfeledkezünk és úgy olvassuk tovább a történteket.

Sajnos nem ez az egyetlen eset, amikor korábbi tényeket egy későbbi kedvéért egyszerűen megváltoztatnak. Ilyen például a Myst IV-ben Achenar és Sirrus megjelenése, a börtönviláguk. A Mystben és Rivenben szó sincs börtönvilágról, a csapdakönyv működését pedig Atrus részletesen leírja a Rivenben, a naplójában. De nincs értelme túlzottan szőrszálhasogatni, vegyük úgy, hogy a mesében és fantáziában minden lehetséges...


És most lássuk a második könyvet, kissé részletesebben, mert ez már közvetlenül kapcsolódik Rivennel.