Jónéhány év telt el – mint megtudhatjuk, Gehn időközben felnőtt, megnősült és megszületett Atrus. Az anyja a szülés után meghalt. Gehn ekkor visszatért a föld alá, a kihalt D'niba. Gehnt nem érdekelte a gyereke, és a saját anyjához, Annához is hűvös a viszonya: Annát tartja ugyanis felelősnek D'ni végzetéért. Atrust a nagyanyja neveli. A kialudt vulkán tövében laknak egy szűk szakadékban, egy jól berendezett barlanglakásban, minden embertől távol. Amire szükségük van, az időnként arrahaladó karavánoktól szerzik be. Gehn látszólag mindörökre eltűnt a D'ni birodalom romjai között. A kis Atrus igen értelmes gyerkőc, még egy gőzturbinával hajott kis generátort is eszkábál a vulkán egyik fumarolája fölé. A nagyanyja tanítja mindenre, azonban a korábbi dolgokról nem sokat mesél neki, az apját is csak nagyanyja elmeséléséből ismeri.

Ám amikor Atrus úgy a tizenötödik éve körül jár, Gehn váratlanul felbukkan a föld alól s közli, hogy elviszi magával a fiút, mert "az apja mellett a helye". Anna kénytelen-kelletlen tudomásul veszi a dolgot s látszólag beletörődik. Gehn felcsigázza a fia fantáziáját a titokzatos D'ni-val, s elindulnak. Napokig tartó földalatti vándorlás után érkeznek meg a központba, a sok mérföldes óriási barlangba, amit egy titokzatosan foszforeszkáló hatalmas tó világít meg, a kihalt, néhol rombadőlt várossal a partján és a szigeteken. Gehn itt élt több, mint egy évtizedig egyedül a szolgájával, egy valamikori főlord palotájában egy K'veer nevű szigeten, persze át-átrándult a meghalt D'ni lakók egyik-másik Könyvébe vagyis Világába. Idejének nagy részét azonban azzal töltötte, hogy igyekezett önerejéből megtanulni az Írás művészetét, ami látszólag sikerült is neki, mivel ő is tudott már új Könyveket, Világokat alkotni. Most, hogy Atrus is mellette van, nekifoghat régóta dédelgetett rögeszméjéhez: a fiúval együtt újrateremtheti a D'ni birodalmat, Könyvek százait írva és így új Világokat, új alattvalókat teremtve.

Gehn így tehát nekilát Atrus tanításának. A tanítvány azonban csakhamar túlnő a mesterén. Rájön, hogy Gehn is nem érti igazán az Írás művészetét, nem látja a mélyebb összefüggéseket. Gehn a Könyveit úgy írja, hogy sok mindent kiollóz a már meglevő, a D'ni könyvtárban talált Könyvekből. Atrusszal ellentétben például nem jött rá arra, hogy egy Kor, egy világ valamely tulajdonságát azért definiálják többszörösen, cirkalmazzák, hogy az minél stabilabb legyen – Gehn ezeket csak felesleges "szószapo­rításnak" véli. Ha Atrus valamire rájött és elmondta, Gehn egyszerűen letorkolta a fiát vagy düh­rohamot kapott. Így a Gehn által létrehozott világok legtöbbje nem harmónikus, nem stabil. Néhány év vagy évtized múlva egyszerűen felbomlanak, fizikailag megsem­misülnek: a szigetek elsüllyednek, a tengerek kiszáradnak, az ott élő emberek nyomorultúl elpusztulnak a feltörő lávában. Bár a hibák elvileg kijavíthatók s így a világ stabilizálható, igen nehéz dolog utólag rájönni, hogy mit kell megváltoztatni a világot leíró eredeti Könyvben úgy, hogy abból ne alakuljun ki egy újabb világ, az ottani őslakosok ne változzanak meg. Gehn erre vagy képtelen, vagy egy hiba kijavításával újakat produkál. Atrus arra is rájön, hogy az apja kegyetlen ember és csak kísérleti nyúlnak tekinti a különböző rosszul sikerült Világokban élő embereket. Amikor Atrus, aki apjánál már sokkal jobban ismeri az Írást, csakugyan meg akar menteni egy apja által elrontott és megsemmisülésre ítélt Világot (Gehn Harminchetedik Világát), aminek a lakóival ráadásul össze is barátkozott, az apja ezt nem engedi meg, sőt a könyvet végül a tűzbe dobja, ezzel mindörökre megszakítva a kapcsolatot a Korok között.

Atrus kimászott a barlangból a szabadba, megállt a sima sziklatömb tetején, elnézett a lejtő felett és beszívta a tiszta, édeskés levegőt.
Hát mégis igaz volt! Gehn kijavította! A tó újfent tele volt vízzel, a lejtőkön gazdagon nőtt a fű. Hallotta a madarak dalolását és ahogy a szél a közeli fák között suhogott. Odalent a falu is békésnek tűnt, a szigetlakók a rendes mindennapjukat élték...
Maga mögött zajt hallott és mikor gyorsan hátrafordult, Koenával találta magát szemközt; meglepődve látta, hogy a férfi a falubeliek közönséges ruháját viseli.
– Koena?
A férfi megfeszült a szó hallatán, szorosan megmarkolta a kezében szorongatott fadorongot. Az arcán félelem tükröződött.
– Mi történt? – kérdezte Atrus meg­lepetten.
– Usshua umma immuni? – kérdezte Koena most már egyértelműen ellen­ségesen.
Atrus csak pislogott. Miféle nyelv volt ez? Aztán ráébredt, hogy veszélyben van és feltartotta a karját, jelezve, hogy nem akar ártani.
– Én vagyok, Koena. Nem ismersz meg?
– Usshua illila umawa? – követelődzött a rémült szigetlakó és meglengette a dorongot...
...Atrus feje szédült, mintha a talaj kiszaladt volna a lába alól. Egy egészen más világegyetemben vagyok, egy más Korban, amit az apám babrálása keltett életre...

Gehnből mindinkább előtör a gátlástalan hatalmi téboly: istenként vagy mindenható mesterként jelenik meg az általa teremtett Világokban. Atrusra is vaserővel akarja a hóbortjait rákényszeríteni. Atrus sok mindenre rájön Gehnnel kapcsolatban: például sokáig csodálta az apját amiatt a rendkívüli térkép miatt, amivel tájékozódni lehet a földalatti labirintusban, s aminek alapján valaha ide jöttek, mígnem egy szép napon kiderült, hogy azt még a nagyapja, Aitrus készítette. A közben már fiatalemberré vált Atrus végül fellázad és elhatározza, hogy visszaszökik a felszínre a nagyanyjához. A terv nem sikerül (nem vette észre, hogy a térképfüzetből Gehn előrelátóan néhány kritikus lapot kiszedett), elfogják és egy terembe börtönzik. Atrus először megpróbálja valahogy átfúrni a sziklát az ajtó mellett, de egy váratlan omlás mindörökre elzárja ezt a termet a D'ni többi részétől (lásd Myst befejező képei). Atrus talál egy Könyvet – véletlenül maradt-e itt vagy készakarva hagyta itt Gehn valamiféle csapdának, nem tudhatja – amely Gehn Ötödik Világába, más néven Rivenbe vezet át.

Atrus némi habozás után át is megy ide, ami nagyon kellemes hely, ekkor még nem esett szét szigetekre, s összeismerkedik az ottlakókkal, mindenekelőtt egy Katran (Catherine) nevű lánnyal.

Az aranyvörös kőtrónus mögött egy nagy szabadon lógó függöny volt, a halvány citromszínű selyembe egy ember alakja volt hímezve. Az alak magas, fel­dombo­rodó fejével és ismerős szem­üvegével eltéveszthetetlen volt. Gehn!...
Most már tudta, hogy miket fog erre találni – élénken visszaemlékezett az Ötödik Kor Könyvében foglaltakra –, s a függöny túloldalára átlépve körülnézett. Félhomályos hely volt, ahonnan egy keskeny lépcsősor vezetett lefelé. Lement a sötétbe...
...Ebben a barlangban már forróság volt, kifejezett forróság, a talajon egy kür­tőből gőz szállt fel, de Atrus a szemét felfelé fordította, a barlang mennyezetére. A látvány a lehető legmegdöbbentőbb volt. A mennyezetet alkotó szürke sziklát középen egy nagyjából kör alakú nagy nyílás törte át, az átmérője talán nyolc vagy tíz láb lehetett. A körben egy vízmedence függött a barlang tetején, enyhén fodrozódó felszíne a körülvevő sziklát nyaldosta. Mellette egy fém létra állt, ami felvezetett a medencébe. Atrus csak bámulta tátott szájjal...

...Felemelte a jobb kezét és próbaképpen belenyomta a medencébe. Nagyon melegnek és közönséges víznek érződött, kivéve, hogy amikor visszahúzta a kezét, a cseppek róla felfelé estek és beleolvadtak a medence kristálytiszta felületébe.

Kiderül, hogy Gehn a rivenieket is őrült birodalmi tervei szolgálatába akarja állítani, időről időre megjelenik és tanítja őket, mert a kiválasztottakkal, köztük Catherine-nel akarja újjá­teremteni az egykori Író, Könyvkészítő stb céheket. Az emberek azonban látják, hogy Gehn már nem egészen normális. Atrus és Catherine hama­rosan egymásba bolondul. Gehn az egyik látogatásakor (Atrus persze gondosan elrejtőzik ekkor) ellent­mondást nem tűrve közli, hogy egy hónap múlva visszatér és feleségül veszi Catherine-t. A két fiatal el­határozza, hogy Gehnt most már mindenképpen le kell állítani. Cathe­rine, aki szintén perfekt ismeri az Írás művészetét, alkotott közben maguknak egy saját kis világot, Mystet. Catherine azonban másképp ír, ő egyfajta lehetetlen, de mégis stabil "álom­világokat" tud alkotni.

Atrus a semmiből egy hatalmas, kúp­formájú medencénél lépett ki, ami mintha magából a sötétségből sűrűsödött volna össze. És a medence közepén, egy talán mérföldnyi széles gigantikus lyuknak pontosan a legközepéből erőteljes vízoszlop szökött fel a sötétbe, olyan szélesen, mint egy folyó, s eltűnt odafent a homályban; egy tündöklő, szinte kristályos fényből formált dárda, ami lángként ragyogott a tövénél, ahol kiemelkedett az izzó mélységből.
Atrus némán, a földbe gyökerezve bámulta.
Egy raj szentjánosbogárszerű rovar repült el mellette, áttetsző testük vöröslő aranyszínben ragyogott és sokkal inkább halszerűen mozog­tak, mintsem a rovarokra jellemző lendületes mozgással. Atrus lepillantott és már éppen el akarta az egyiket zavarni, amikor rémülten látta, hogy az egyenesen keresztülhalad a lábán s szappan­buborékként újra­formálódik a másik oldalon. Más lények, nem kevésbé fantasztikus formájúak – hosszú sziporkázó tollakkal és legyezőkkel, aranylánchoz hasonló extra­vagáns taréjjal és farokkal ékeskedők – a szárnyaikkal csapkodtak vagy szelíden siklottak az éjféli tájban, a formájuk folytonosan szétolvadt és újra­formálódott, megállás nélkül, szakadatlan átalakulásban...

A tervük az, hogy az összes, Rivenből kivezető Kapcsoló Könyvet megsemmisítik (az egy-egy világból kivezető Kapcsoló Könyveket, linkeket mindig az érkezés helyéhez közel, valami biztos helyen tartják), ha Gehnnél is lenne egy, azt is megszerzik valahogy, így Gehn mindörökre ott ragad. A probléma az utolsó könyvvel van, amivel ők maguk mennének vissza Mystre: hiszen a képet megérintve az ember "átszívódik" a másik világba, de a könyv persze ott marad s így Gehn követhetné őket. Közben Rivenen, mint majd minden Gehn alkotta Világon, az instabilitás jelei mutatkoznak. Atrus ezért a Rivent leíró Könyvben némi óvatos javítást eszközöl, ami elodázza a felbomlást.

Atrus terve az, hogy a Myst könyvet egy tűzrakás fölött tartva kapcsolódik majd vissza, így a Könyv megsemmisül. A tervbe majdnem végzetes hiba csúszik. Atrus Rivenen lesbe áll Gehnt várva, Catherine pedig Myst szigetén várakozik. Atrus azonban valahogy elbaltázza a dolgot, nem tudja Gehn könyvét elcsakliznia, sőt Gehn és szolgái foglyul ejtik. Az apának sötét szándékai vannak a szerinte áruló fiúval. Catherine megsejti odaát, hogy valami nem stimmel és az utolsó pillanatban megjelenik. Gehn viszont azt nem sejti, hogy Catherine és Atrus hát... nagyon is összejöttek.

– Ötödik Kor Emberei! – kezdte Gehn erős, paran­csoló hangon. – A tudo­másomra jutott, hogy néhányan... – Gehn egy kis csoportra mutatott, akiket Atrus nem vett észre, vagy legalábbis eddig a pillanatig nem voltak ott; meg­kötözött kézzel szánal­masan térdepeltek Gehn előtt, köztük a két testvér, Carel és Erlar is.
– Ahogy mondom, néhányan merészelni segí­tettek az ellenségeimnek. Ezt az imposztort istá­polták – megfordult és Atrusra mutatott –, aki a fiamnak merészeli hívni magát.
Gehn megfordult és ismét a magasba tartotta a kezét.
– Az ilyen viselkedés tűrhetetlen. Egy ilyen kihívás büntetést érdemel.
A szigetlakók soraiból a félelem moraja szállt fel...

...És ekkor a föld erősen megrázkódott, mintha egy hatalmas szikla mozdult volna ki a helyéből. A templomból az elboruló márványtalapzat hangja hallat­szott, a tál a két karkötővel a márványpadlón csörömpölt.
– Nem... – kiáltott fel Gehn és vad szemekkel nézett körül. – Neeeem!
De alighogy kiejtette a szavakat, egy hasadék nyílt meg a templom lépcsője előtt...

– Engedd el! – parancsolta a lány hajthatatlan hangon. – Engedd el vagy a hasadékba hajítom a könyveket!
Gehn megint csak felnevetett, aztán Atrusra nézett.
–– Nem.. nem, én...
Megdöbbenésére a lány a jobb kezében levő Kapcsoló Könyvet elengedte. Egy lobbanással eltűnt a hasadékban. Vége.
Gehnnek és Atrusnak is elakadt a lélegzete.
–– Nem! – üvöltött fel Gehn... ...a templom nagy nyögéssel összerogyott, a súrlódó kövek panaszos nyöszörgő hangot hallattak, akár egy haldokló óriás. Gehn egy villanásnyira mintha egy óriási tőr alakját vélte volna megpillantani, amint felnyúlik a romok közül...

Atrus még egy darabig csak bámult Catherine-re, aztán hagyta, hogy a lány továbbvezesse a fák között. Egy keskeny repedés mentén haladtak. Atrus először azt hitte, ez is csak olyan, mint a többi, ami most nyílt meg, de ebben valami furcsa volt. Izzott... de nem vörösen, hanem kéken... élénk jéghideg kék ragyogással.
A szél, ami az imént még a hátuk mögül fújt, most felkapta a hasadék két oldalán a leveleket és a szemetet, a letört ágakat és a kisebb köveket, s görgetve, forgatva sodorta magával. S mihelyt a repedéshez értek, nyomuk veszett, a jéghideg rés magába szippantott mindent...

Amikor kiderül, hogy a lány egyáltalán nem kíván az ölébe hullani, hanem Atrusnak akar segíteni, egy pillanatra fejbevágódik a meg­lepődéstől és dühtől, ez pedig elég arra, hogy a lány megszerezze a könyvét, tűzbe dobja, majd Atrusszal együtt gyorsan megpattanjon. Gehn bőszülten utánuk veti magát. Atrus óriási meglepetésére földrengés támad és egy hatalmas repedés nyílik meg előttük, ami látszólag a világűrbe torkollik, bevezet a csillagok közé. Mint utólag kiderült, Catherine előre sejtette, hogy valami baj lesz, ezért Atrus tudta nélkül kicsit módosított az előző javításon és belepiszkált a Riven Könyvbe, úgy hogy alkalmasan időzítve néhány órára létrejöjjön a dimenzió-repedés. A két fiatal pedig Gehn orra előtt a csillagrésbe ugrik és átszívódik Mystre... A repedés azonban nem tűnt el, s ez a jövőben további gondokhoz vezet...

Abban a pillanatban, amint bele­zuhantam a hasadékba, rájöttem, hogy a könyv nem fog megsemmisülni, ahogy előszőr gondoltam. Csak esett és esett abban a csillagos térségben, amire én csak egy pillantást vethettem. Meg­próbáltam kispekulálni, hogy hol is köthetett ki, de el kell ismernem, az ilyen találgatások hiábavalóak. De még ma sem csillapult le bennem a kíváncsiság, hogy egy napon vajon kinek a kezébe kerülhet az én Myst Könyvem? Tudom, hogy a nyugtalanságom sohasem fog elülni, s ezért zárom azzal, hogy a befejezés talán még nincs is megírva.


Itt a vége, fuss el véle, most tessék elővenni a Myst CD-t és elindítani. A Myst pontosan itt kezdődik: hull, hull a könyv, ki tudja hol áll meg. Atrus mindenesetre azt hitte, mindörökre elveszett és megsemmisült a mindenségben, de tévedett. Valahogy a D'ni világ felszínére, vagyis a Földre jutott és a Te kezedbe került...

A Myst után jöhet a Riven: Catherine ugyanis, miután derék asszony lett belőle Atrus oldalán és két rosszcsont fiút is felnevelt, valami ok miatt 30 év múltán átment Rivenre és ott ragadt. Atrus mentőakciójára várva a Gehn ellen lázadóknak segített titokban, mígnem az öreg Gehn egyszer elfogta...