D'ni társadalma és történelme

Vissza Következő

Hinash Király

 

(A jegyzetfüzet a városban, a Királyok Termében (rotunda) található)

 

2356-ban, 66 éves korában foglalta el a trónt. Hinash első nagy tette a Bányászok Céhe új központja felépítésének elrendelése volt. Ennek az építkezésnek a munkálatai során alkalmazták először az extrudálási technológiát, [1] a munkálatokat 2577-ben kezdték és 2580-ban fejezték be - ez jól megmutatta az új építési módszer gyorsaságát és hatékonyságát.

Hinash koronázása előtt a Kőfaragók Céhének volt tagja. Emiatt, ahogy a feljegyzések is említik, rendkívül érdekelték a folyamatosan fejlődő bányászati és építési technológiák. Hinash egyúttal az egyik legkitartóbb támogatója volt a barlangrendszer kiterjesztésének is.

Bár Hinash terjeszkedési törekvései akkor még találtak osztatlan támogatásra, ő vetette meg a nagy expanzió alapjait, ami aztán a fia, Needrah uralkodása alatt következett be, egy Lahkeer nevű szobrász vezetésével.

Hinash egyértelműen kiállt amellett, hogy jobb kapcsolatot alakítsanak ki az idegen kultúrákkal; gyakran szorgalmazta a kapcsolatok és a kereskedelem kibővítését. Nemcsak a kereskedelem szabályzását tette lehetővé, [2] hanem a társadalmi kapcsolatok "szabályozását" is azokkal, akikben nem d'ni vér folyt. [3] 2709-ben, öt évvel első feleségének a halála után Hinash nem-d'ni nővel házasodott össze.

Az a tény, hogy a házasság kevés ellenzőre talált, jelezte az emberek pozitívabb hozzáállását a "kívülállókkal" szemben.

Mindezeknek óriási hatása volt a d'ni kultúrára. Az építkezésekhez, ruhákhoz, ékszerekhez immár sokkal több idegen anyagot használhattak fel, s az idegen zene és művészetek hatása is megmutatkozott a mindennapi d'ni művészetekben.

Tulajdonképpen csak jó származott abból, hogy Hinasht a második felesége nem ajándékozta meg fiúval. Bár a társadalom elnéző volt, nyilvánvalóan még csak a lehetőségével sem akartak foglalkozni annak, hogy nem-d'ni vérű örökölje a trónt. Sőt, egy szerző egyenesen odáig ment, hogy "...ha született volna gyerekük, az nagyon kínos lett volna a nyilvánosság számára... hogy egy ilyen éljen a palotában, az túlságosan is igénybe vette volna a társadalom tűrőképességét." [4]

Hinash 2779-ben halt meg 312 évesen, a trónt negyedik fiára hagyta.

[1] A követ, sziklát képlékennyé tudták tenni és úgy sajtolni, akár a tubusból a fogpasztát (Norfren megj.)
[2] Addig nagyon szigorú előírások szablyozták a más Korokba való utazást és a javak importálását.
[3] Azelőtt senki, leginkább a Király sem mert egy kívülállóval összeházasodni.
[4] Idézet: "Hogyan érkeztek - A Mee-Dis háború indítékainak részletes elemzése", írta Jamen, 7201.

Vissza Következő