D'ni társadalma és történelme

 

Házasság  

 

(A jegyzetfüzet a Dakotah ház tetőirodájában található)

 

A D'ni kultúra sok egyéb mai kultúrától eltérőleg minden polgárától elvárta, hogy megházasodjék. A hiedelem szerint a házasság egyenesen fontos része volt a Yahvoval való kapcsolatnak, mivel az tanította és tárta fel egy ilyen kapcsolathoz szükséges követelményeket. Mind a házassági, mind a Yahvoval való kapcsolatot a "taygahn" d'ni szóval jelölték, ennek jelentése szószerinti fordításban "az ész szeretete", s magába foglalta a mély megértést, elfogadást és a másik önzés nélküli szeretetét.

A vallásos befolyás a d'ni kultúra legtöbb területére erős volt, ennek eredményeképpen a házasságot komolyan vették. Életreszóló elhatározásnak tekintették s így egy d'ni, akinek a várható életkora 300 év körül volt, érhetően nem szándékozott elhamarkodottan belevágni, az ilyesmi meglehetősen ritkán fordult elő.

Vannak utalások rá, hogy ritkán bár, de előre elrendeztek házasságokat, azonban legtöbbször a döntés az érdekeltektől függött. 25 éves kor alatt tilos volt házasodni, s ugyancsak szigorúan tilos volt a vérrokonok közti házasság is. Bár megengedett volt, de lenézték az osztályok közötti házasságot. A más világbeliekkel való házasság gyakorlatilag nem létezett. Találtam a 9000-es évekből olyan írásokat, amelyek a d'ni vérnek kívülálló kultúrákkal való keveredését egyenesen botrányosnak nevezték, mások meg azt írták, hogy az olyen gyereknek, aki másvilágból származóval házasodik, a legjobb megoldás a halál.

A házassági ceremónia maga nem egy, hanem öt napig tartott. Nagyon fontos jelentése volt annak, hogy a ceremónia egyes részeire kiket hívnak meg, és gyalázatos dolognak tekintették, ha valaki a meghívás ellenére sem vett rajta rész.

Az eseménysor általában egy ceremóniával kezdődött az Első Nap előtti estén a vőlegény (vagy szüleinek) a lakásán, s a vőlegény és menyasszony házasságkötési szándékát bizonyította a legközelebbi családtagok előtt.

A vőlegény jövendőbelijének egy ajándékot nyújtott át, mely választásának megerősítését jelképezte. A jövendőbeli pedig ennek elfogadásával jelezte az ő döntését. Az ajándék elfogadása után a jövendőbelit rögtön visszakísérték a családjához, és a vőlegény nem is láthatta az Egyesülési Ceremóniáig, ami az Ötödik Napon volt.

Az Első Napot a vőlegény és a menyasszony a családjukkal töltötte. Mivel már saját családjuk lesz, eddigi régi családjuk többi már nem lesz a legfontosabb számukra. Ezért ezt a napot a velük való időnek szentelték. A napot hagyományosan nagy lakomával fejezték be, beszédekkel és áldással a szülők részéről.

A Második Napot arra tartogatták, hogy az időt a menyasszony és a vőlegény a barátaikkal töltse, házasokkal és egyedülállókkal egyaránt. A hagyomány szerint az egyik barát rendezett egy nagy vacsorát este.

A Harmadik Nap a hamarosan rokonságba lépőké volt. A menyasszony és a vőlegény is jókívánságokat kapott eljövendő rokonaitól és más családtagoktól. A nap ismét a tradicionális bő étkezéssel zárult, beszédekkel a nemsokára rokonságba lépők részéről.

A Negyedik Napot a pár a Yahvoval való kapcsolatnak szentelte. Míg egyesek ezt csupán merő formalitásnak tekintették, mások a legjelentősebb napnak tartották. A napot gyakran imákkal töltötték el, Yahvo áldását kérték az eseményre s elfogadták Yahvo óhaját, hogy ők ezentúl együtt éljenek. Alkalmasnak tartották ezt az időt a Yahvo előtti megtisztulásra is. Egyesek az idejüket papokkal vagy prófétákkal töltötték el, mások a Szent Könyveket olvasgatták és magához Yahvohoz beszéltek.

Az Ötödik Nap volt az egyesülésé. A nap első felét a felkészülésre szánták, míg a másik felét magára az Egyesülési Ceremóniára.

Akiknek nem volt saját Koruk, azoknál a ceremóniát rendszerint egy "Házassági Korban" végezték. A felsőbb osztályoknál a ceremóniát a Családi Korban tartották.

A résztvevőket két részre osztották. Az egyik oldal a vőlegényhez, a másik oldal a menyasszonyhoz tartozott, a két "tábor" között, középen hosszú átjáró és egy háromszögalakú pódium volt. A vőlegény és a menyasszony a saját oldaláról járult a pódiumhoz, keresztülhaladva a rokonok és barátok között. Végül is a család és a barátok miatt lett a vőlegény és menyasszony, az aki, másrészt a d'niak hite szerint éppen a családnak és barátoknak kell a vőlegényt és menyasszonyt "felajánlani" a másik félnek. A papnő rendszerint a pódium harmadik oldalánál állt.

Mint a legtöbb fontos eseménynél, s így különösen a házasságnál, a menyasszony és a vőlegény karpereceket viselt, ezeket a születésükkor és nagykorúvá válásukkor kapták ajándékba. Miután mindketten megérkeztek a pódiumhoz, a menyasszony apja lekapcsolta a lány karpereceit és átnyújtotta a vőlegénynek. A d'ni hit szerint a karperecek átadása a menyasszony tisztaságának és felnőttségének az átadását jelképezte. Az eseményt gyakran rövid beszéd követte. A vőlegény apja a menyasszony apját ugyanilyen szertartással követte, átnyújtván a fiát a menyasszonynak.

A gyermekek átadását követően a szülők áldásukat adták az összeadandó párra és minden jelenlévőre. A menyasszony és vőlegény ezután helyet cserélt, szimbolikusan így fogadták el a menyasszony családját és a vőlegény barátait és vice versa. Azután a menyasszony és vőlegény átadták mind a négy karperecet a papnőnek.

Amíg a papnő a pár egymásnak és Yahvonak tett fogadalmi szertartását vezette, a menyasszony és a vőlegény a kezét a pódiumra helyezte. A fogadalomtétel során a pár egymásnak és Yahvonak tett ígéreteket. Mindezeket hangosan adták elő a papnőnek.

A fogadalmak után a papnő két új, nagyobb karkötőt csatolt a menyasszonyra és a vőlegényre. A vőlegényét a bal, a menyasszonyét a jobb csuklóra. Az új karkötők a házastársak előzőleg viselt, a tisztaság és érettség karkötőit jelképezték. A d'ni szokások kihangsúlyozták, hogy a házastársak immár közösen felelősek azért, hogy tiszták maradjanak és felismerjék a jót és a gonoszt. A karkötők folyamatosan emlékeztették őket erre a felelősségre s hogy mindig tartsák meg a másiknak tett fogadalmukat.

Miután az új karkötőket a csuklójukra helyezték, a menyasszony és a vőlegény kezét szorosan összekötözték, a zsineggel a csuklót teljesen elfedték. Mikor ez meglett, a papnő egy-egy gyűrűt húzott a szabad kezek kisujjára. A gyűrűk szimbolikusan emlékeztették a párt az egész ceremóniára, s az ötödik ujj jelentette az egész egyesülési szertartás ötödik napját.

A papnő ezután rendszerint elhagyta a pódiumot s a pár az ő helyét foglalta el. Ezután végigmentek a két "tábor" között az átjáró végéig, ahol egy üveg bor várta őket. Az ivás előtt a pár letérdelt és imádkozott Yahvohoz.

Az ima után mindketten ittak a pohárból, majd a teremben a résztvevők két tábora egy csoporttá egyesült, rendszerint nagy ovációval. Most már házaspárnak tekintették a párt és megkezdődhetett az ünneplés.

A családok általában a résztvevőket vendégül látták, tipikusan tánc és zeneszó mellett. Elvárták, hogy a pár keze egész éjjel össze legyen kötve, mintegy emlékeztetésül mind az emberek, mind Yahvo szeme előtt, hogy már egybetartoznak. A kezek összekötése minden bizonnyal némileg kellemetlen lehetett, s jelképezhette azt is, hogy kapcsolatuknak lehetnek majd nehéz pillanatai is, de az nem befolyásolhatja a tényt, hogy most már egybekeltek.

Az ünnepség folytatásaként a pár hagyományosan átölelte egymást és a papnő egy Kapcsolókönyvvel érintette meg őket, így együttesen kapcsolódhatták át egy "vakáció" vagy "nászút"-típusú Korba. Bár az ilyen utak rövidek voltak, nem volt szokatlan, hogy a férfi akár egy évig is nem dolgozott, hanem az új házaséletet építette.

Megjegyezném még, hogy a pár kezeit összekötő zsineget megszentelt tárgynak tartották. Az egyes házaspárok különféleképpen használták a zsineget, volt, aki nyakláncként, volt, aki felfüggesztette a lakásban.