Myst III - Exile naplói, beszédei magyarul

Saavedro naplója

(A napló első része az óriásagyar alsó szobájában, a függőágyban található; sok további lap lelhető szerte-széjjel az Edanna, Volta és Amateria Korban)

Kezd visszatérni. Lassan. Tudom, hogy ki vagyok. Hogy milyen régen vagyok ebben a csapdában. Sok minden még homályos. Sok darab még odakint úszkál az agyamat elborító ködben. De ha koncentrálok, egy-egy darabot visszahozhatok.

Egy álom segített először a visszaemlékezésben. Az agyarhoz közel, a barázdákban fekszem. Nem tudom, hogy mióta, vagy hogy miként kerültem oda. Az eget bámulom. Látom, ahogy egy ember kinő a sziklából. Először a feje. Aztán a vállai. Aztán a felsőteste. Fénylő gyűrűként övezi a testét a napfény. Nem tudok megmozdulni. Arra gondolok, hogy a Halál eljött értem.

A férfi ott áll a sziklán egy könyvvel a kezében. Letekint a lagúnára és mintha szomorú lenne. Hívni akarom. Megmondani, hogy én vagyok az, akit keres. De a szájam kiszáradt. Nem jutnak eszembe a szavak. S mielőtt még felállhatnék, kinyitja a könyvét. Ráteszi a kezét. S aztán semmivé foszlik.

Azt hittem, hogy álom volt.

Csak jóval később volt - órákkal vagy hetekkel? -, hogy megtaláltam az ember örvénylő könyvét a sziklán. S mikor lenyúltam érte, hogy megragadjam, akkor éreztem, hogy valóságos.

Ott és akkor a köd megpróbált ismét elnyelni, de szorosan megragadtam a valóságos könyvet és nem engedtem el. Nem engedtem, hogy a zsibbadás ellopja a tudatomat.

---

A könyv ott fekszik az agyar alján, a padlón, az örvénylő kép polipszerű karjai értem nyúlnak és meg akarnak ragadni. Be szeretném csukni a szememet, hogy kizárjam ezeket a hamis illúziókat, mielőtt még a beszívnának a ködbe. Nem akarom, hogy az örvénylő karok megérintsenek.

Miért? Miért félek annyira ettől a könyvtől?

Emlékezni akarok. Muszáj. Gondolkozni...

Azt hiszem, hogy ez az ember járt a falunkban. Akkor azonban még fiatalabb volt. Sötét hajú. Magas. Különös leomló barna palást volt rajta. Akkor is egy könyv volt a kezei között s mindig használta. Mindig megjegyzéseket írt. A szemét vastag szemüveg fedte, de az arca meleg és barátságos volt. Megmondta a nevét is. Atrusnak hívták.

Most már emlékszem. A neve Atrus.

Atrus azt mondja, hogy egy nagyon messzi helyről érkezett a falunkba, mert szeretne többet is meg tudni a Fáról. Azt mondja, hogy csak egy ideig marad. Nem akarja, hogy megszakítsuk végnélküli munkánkat. Azt mondja, segíteni fog, ha mi is hozzájárulunk.

Oh Tamra! Miért is engedtük?

Folytasd az írást Saavedro. Írj le mindent.

Ez az Atrus hónapokig maradt nálunk. Megtanítottam neki, hogy miként kell a Rács érzékeny gyökereit nyírni. Hogyan kell összeszőni az idős és fiatal hajtásokat, hogy a házaink falai szilárdak legyenek. Elmesélem neki a Szövés hagyományait. Hogyan kell a spórákkal támogatni a növekvő ágakat, hogy tartsuk életben a Rácsfát. Atrus mindent meg akar tudni tőlem. Azt szeretné, ha Narayan életben maradna.

Elviszem a szakadékhoz is, ahol a tenger beleömlik a világunkba. Gőz száll fel a vízesésnél. A puffadó spórák már készen állnak a repüléshez. A félhomályos árnyékban állunk és figyeljük, ahogy a spórák elkezdenek felemelkedni. Atrus azt mondja, hogy olyanok, mint valami gyöngyszemek az égen. Aztán rámutat az egyik spórára. Kisebb, mint a többi. Elég kicsi ahhoz, hogy beleférjen abba fülkébe, amit aznap reggel szőttünk az ágakból. A spóra felülete tejfehér, egy csöppnyi rózsaszín árnyalattal.

Az, mondja Atrus. Az tökéletesen elbírja az új lányod szobáját, azt hiszem.

Emlékszem, hogy rábólintottam. Aztán felvettem a sípomat és játszani kezdtem rajta. Atrus a lélegzetét visszatartva állt mögöttem, ahogy a dallam az üreges spórát közelebb csalogatta. Mikor már elég közel volt, kivetette rá a hálót és behúzta.

Ennyire emlékszem.

Emiatt mondhattam, hogy küldje el a fiait hozzánk.

----

Koncentrálj, Saavedro. Nem engedheted, hogy a köd ismét elnyeljen. Hosszú kihagyások. Napok. Talán hónapok is, amikor nem emlékszem, hogy mit csináltam. A köd olyan sűrű körülöttem, hogy alig látom a kezemet, még ha a szemem előtt tartom, akkor sem. Csak erőlködök és erőlködök és erőlködök feszülten, de semmi sem ugrik be... Gondolkozom.

Azt hiszem, a fiai kétszer látogattak meg minket...

Itt Narayanon.

Első alkalommal kért meg Atrus, hogy találkozzam velük. Azt mondja, a könyvön keresztül jönnek. Azt mondja, hogy a fiúk nem fogják érteni, miként is áll össze a mi világunk. Narayan, így mondja, a tanulmányaik végpontja. Narayanon összegződik mindaz, amit meg kell tanulniuk.

Emlékszem. Tamara egy Lélekmaszkot vésett éppen a Fába aznap, mikor a fiúk megérkeztek. Megráncigálta a ruhám ujját, hogy figyeljek. Egy égben sikló hajóra mutatott. Nagyon meglepett, hogy a fiúk milyen fiatalnak tűnnek. Nagyon hasonlítanak az apjukra. De valahogy mégis különböznek tőle. Sokkal türelmetlenebbek. S dühösek, ha nem férfiakként kezelik őket.

Elviszem őket hozzánk. Elmondom, hogy megtanítom őket arra, miként viseljék gondját. Elmondom, hogy együtt fogjuk ösztökélni a Rácsfát, hogy magasra nőjön. Azt kérdezik, hogy miért kell olyan keményen dolgozniuk. Azt mondják, hogy...

Nem, Saavedro!!! Ez később volt. Ez már azután volt, hogy Atrus elvitte őket. Tudhatod, hiszen már idősebbek voltak, mikor ezt mondták. Az arcuk szögletesebb és keményebb lett. Férfiakká nőttek. És valami sötét van a szemükben.

Azt mondják, azért jöttek vissza, hogy kijavítsák Narayant.

----

Sirrus. És. Achenar.

A falak vöröslöttek a gőztől és a fojtogató ágaktól. Látom mindent kinevető püffedt arcukat. Emlékszem a hazugságaikra. Emlékszem, hogy miket tettek.

Azért hoztak ide, hogy meghaljak.

Követtem őket.

A rácsgyökerek feketék voltak a túlnövéstől. A puffadó spórák felemelkedtek a forró gőzben és szétpukkadtak. Senki se irányította a spórákat az ágakhoz. Senki várta őket, hogy elvégezze a rituális fonást. A harcok darabokra tépték a népemet.

Nem érdekelte őket.

Nem érdekelte őket.

Azt akarták, hogy Narayan elpusztuljon.

----

Megcsináltam. Örvénylő könyvét használva követtem őt. Megérintettem a tenyeremmel a világító képet és éreztem a kezdődő bizsergést. Egy émelyítő rántást éreztem a gyomromban. Aztán beleestem a könyv lapjába.

Korábban is így történt. Ismerem. Akkor történt először, mikor erre a helyre jöttem. Amikor ide követtem a gyilkos fiúkat Narayanról. Akkor történt, mikor használtam az elrejtett könyvüket. És akkor is így történt, mikor végül kinyitottam a gépet. Mielőtt a köd először megette az eszméletemet.

A köd ezalkalommal nem talált meg. Mikor a szememet kinyitottam, egyedül voltam a szobában. Az árulóim otthonában álltam.

Nem tudtam mozogni. Féltem. Azt hittem, hogy tudtak előre az érkezésemről és várni fognak. Ahogy éppen ebben az agyarban vártak. Féltem, hogy megint megkötöznek. Hogy a mérges kígyók ismét lecsapnak.

De semmi sem törte meg a csendet. Az egész ház csendes volt. S szinte anélkül, hogy tudtam volna róla, keresgélni kezdtem. Minden szobát. Minden padlót. Minden szekrényt. Megtaláltam a naplóját. Atrus véget nem érő naplóját. Megtaláltam a könyvet, ami visszahozott engem erre a világra. A tanító világra, amit Atrus J'naninnak nevez.

Ó Tamra kedvesem. Vajon mióta lehetek már itt csapdában? Életem mekkora részét emésztette el a köd? Az arc, amit a lagúnában látok nem az, amit emlékezetem szerint viseltem. Sokkal öregebb. Sokkal ádázabb. Egy darabja én vagyok. Saavedro. És emlékszem rá mit tett. Miként vezette halálba a népét.

----

Túl gyorsan árasztottak el az emlékek. Versenyt futnak a fejemben, kétségbeeséssel töltik meg a lelkemet. S minél többet gondolok arra, hogy semmit sem lehet tenni, hogy senki sem lehet életben a pajzson kívül, annál gyorsabban szökik be a köd.

Elveszhetek a ködben.

Ha már elég sűrű, biztonsággal kimehetek.

És jöhet a felejtés.

De nem szabad felejtenem. Emlékeznem kell minden hazugságra, amit a népemnek mondtak. Hogy manipuláltak minket, hogy elérjék, amit csak akarnak! Azt mondták, azért jöttek, hogy kijavítsák a világomat. Megkértek, hogy hozzak össze egy megbeszélést az Öregekkel. A könyvekből, amit odavittek magukkal, más világokat mutattak, csodaszép helyeket, ahol az embereknek nem kellett olyan keményen megdolgozni a túlélésért. Azt mondták az embereknek, hogy Atrus írta azokat a könyveket. Hogy ő írta Narayant, de a mi világunkat instabillá tette. Azt mondták, Atrus akarta úgy, hogy a Fa rabszolgái legyünk. Kérdezték, hát nem emlékszel, Saavedro? Apánk írta ezt a világot, hogy tanítson minket. Hogy megmutassa a fiainak, milyen ne legyen egy Kor.

Nem tudom mit mondjak. Nem tudom, hogy miként lehet az igaz. De miért hazudnának? Miért hazudna Atrus? A világok, amiket mutattak a könyvekben...

Az Öregek nem hittek nekik. Azt mondták, hogy nem hagyhatjuk el a Fát. Már évezredek óta ápoljuk a Rács gyökereket. Ha megtörjük a hagyományt, meghalunk.

Nem akarom hogy meghalljunk. Nem akarom! De Sirrus és Achenar azt mondta...

Azt mondták, hogy visszatérünk majd, Saavedro! Ahogy Atrus is mondta egyszer. Azt mondta, hogy vissza fog térni, de nem tette. Nem tért vissza.

És emiatt még meg fog fizetni.

----

Többször is ellátogattam Tomahnára. A fiai nyomára szeretnék bukkanni. Biztos voltam benne, hogy visszarohantak az apjukhoz, de már annyi idő eltelt. Annyi év miközben megfeledkeztél a népemről.

Hát nem ez történt, Atrus? Gyönyörű új otthonodban biztonságban élvezed az életet a kedves feleségeddel és családoddal. Annyira lekötnek a lelki szemeid előtti új világok, hogy megfeledkezel azokról, amiket korábban teremtettél?

Nagyon óvatosnak kell lennem. Nem tudhatják meg, hogy kiszabadultam. El fogom olvasni az elérhető összes naplót, hogy megtudjam, hol rejtőzködik Atrus két fia. És ha rátaláltam ismét a két fiúra - ha ismét együtt lesz a család - akkor majd leterítem őket. Atrus és családja szenvedni fog.

Ugyanúgy, ahogy és is szenvedek évek óta.

----

Most már teljesen tisztán látok. Tisztán, köd nélkül. Ahogy a fiúk nem akarnak a faluban az Öregekre hallgatni. Ahogy ott állnak együtt a szoba végében, egyre növekvő dühvel elöntve. Miért kellene a ti szabályaitokhoz tartani magunkat, vén emberek, üvöltötték. Bennetek már nincs élet, amit másra hagyhatnátok! Évtizedekkel ezelőtt megadtátok magatokat a Fának!

Tamra haza akarja vinni a gyerekeket. Nem tetszik neki, ahogy az indulatok egyre emelkednek. Csinálj valamit Saavedro, suttogja. Mondd meg nekik, hogy hagyják abba a kiabálást és inkább figyeljenek. Mondd meg nekik.

Mit, kedvesem? Mit mondjak meg nekik? Hogy ifjú életükkel nem rendelkeznek szabadon? Hogy a mi népünknek úgy rendeltetett, hogy saját világa rabszolgája legyen?

Sirrus és Achenar látja a zavart, amit keltettek. Észreveszem, ahogy az arcokat vizsgálják, azt kutatva, hogy kik a legelégedettlenebbek. Később aztán titokban felkeresik ezeket az embereket. Arra ösztökélik az elégedetlenkedőket, hogy szabotálják a közös munkát. A fiatalokra és az elégedetlenkedőkre vadásznak. És a fiatalok csapatokba kezdenek szerveződni. Elvetik tradícióinkat, felkelnek az Öregek ellen és a két testvért követik. Lázadások törnek ki. És a Fát elhanyagolják.

Ó Tamra. Ez annyira nyilvánvaló most már. De miért is nem láttam én ezt akkor? A testvérek minden szava hazugság volt. Minden suttogásuk csak a hatalmukat növelte. S mikor a világunk elkezdett összeomlani, miért is nem vettem észre, hogy Sirrust és Achenart mindez nem érdekli? Sohasem hitték el a tradícióinkban rejtőző igazságot. Sohasem értették meg a munkánk szükségességét. Csak azt tudták, hogy elérkezett a távozásuk ideje.

S mikor eltávoztak, itt hagyták a kapcsolókönyvet, tudták, hogy használni fogom és üldözöm majd őket. Idecsalogattak, megkötöztek és itt hagytak meghalni.

Mert nem állítottam meg őket, amikor meg kellett volna.

----

Sirrus és Achenar nincsenek Tomahnán. Napról napra bizonyosabb vagyok benne. Atrus fiai nincsenek itt.

Mi történt, Atrus? Eleged lett belőlük, ahogy eleged lett Narayanból is? Elhagytad őket, ahogy elhagytad az én népemet is a pajzsod mögött?

Nem érdekes. Az apjukon is bosszút állhatok. Most, hogy már nem vagyok J'naninra szögezve, világom minden halottját megtorolhatom. Kinyitottam Atrus többi könyvét is. Kis változásokat csináltam azokban a világokban is, Atrus leckéit ő maga ellen használva. Még sok tennivaló van hátra, de idővel idecsalogatom majd. Meg fogom találni a módját, hogy kövessen innen Tomahnára.

Mostantól kezdve az Orbiterre koncentrálok. Ez nem természetes része ennek a világnak. Sehol sem láttam még olyan anyagot, mint amiből készült. Egy kicsit a pajzs anyagára emlékeztet. És ha csakugyan ugyanaz az anyag, akkor nem lehet benne kárt tenni.

De talán kárt tehetek a többi szerkezetben.

----

Meggyaláztam a költeményt, amit az oszlopokra helyezett. Nem bírom továbbra is elviselni és nézni a narayani művészetet az ő világain. Azt hiszem, csinálhatok valamit és elfedhetem a másodikat hánccsal, de nem tusom mi legyen szigettel. Nem tudom, hogy változtassam meg az áramlatot.

Talán ha hoznák Amateriáról azokból a szokatlan lebegő kövekből? Valami az ottani kövek molekuláris szerkezetében okozza, hogy más köveket meglehetősen erősen vonzanak vagy taszítanak. Talán ha kevernék valamennyit belőle a sziget talajába, a hatása elég lenne, hogy károsítsa az utolsó verset.

Csinálnom kell néhány kísérletet.

----

Túl hosszú ideig tart! Minden perccel, amit a házában töltök a keresgéléssel, csak nő az esélye annak, hogy valaki besétáljon és felfedezzen. Ide kéne hoznom a naplóit az agyarhoz, de attól tartok, hogy észreveszi, hogy eltűntek. Félek attól, hogy mit tudhat már.

És hogy mit tudhat a felesége.

Utoljára majdnem elkapott. Egyenesen a napszobába kapcsolódtam. A dolgozója felé mentem éppen, amikor lépéseket hallottam, ahogy valaki lefelé jön a hallból. Valakivel beszélgetett az asszony. Felnevetett. Egy szívszorító pillanatig azt hittem, hogy Tamra az.

De aztán az eszembe jutott, hogy Tamra halott. Hagytam meghalni, mikor a testvérek után mentem. Azt mondtam, hogy menjen ki a szirtekhez, vigye a két lányunkat és rejtőzzenek el. Elhoztam a nyakláncot, amit ő adott, hogy emlékeztessen rá és azt mondtam neki...

Ó jó Tamra! Azt mondtam neked, hogy minden rendben lesz. Évekig imádkoztam, hogy a szavaim igazak legyenek. Hogy elérjed a szirteket. Hogy gondját viselhessed a gyengélkedő Rácsgyökereknek. Ó, a Szövés, Tamra, hogy imádkoztam!

Amíg kinyitottam Atrus szerkezetét.

Megláttam Narayant a pajzson keresztül.

S bár az akadály ott tartott bezárva, tudtam, tudtam, hogy a Rácsfa elpusztult.

Narayan nem élhet tovább a Fa nélkül.

Senki sem élhet odakint a pajzs túloldalán.

Ahogy ott álltam Atrus házában, a tudatában annak, hogy a feleségem és a gyerekeim halottak, éreztem, ahogy a köd ismét felém hömpölyög. S bár átadtam volna magamat a zsibbadásnak, nem hagyhattam. Nem hagyhattam, hogy Atrus felesége itt találjon állva. Valahogy átgázoltam a ködfátylon. Visszatértem a dolgozószobába és megtaláltam a J'naninra visszavezető könyvet. Ugyanott volt, ahol hagytam. Olyan helyre esett, ahol nem vehették észre. A kapuképre helyeztem a kezemet. Hallottam, ahogy az ajtó kinyílt mögöttem. Aztán eltűnt a szoba.

A nő majdnem meglátott. Tudom. Nagyon közel voltam hozzá. Ha a könyv nem lett volna ugyanott, ahol hagytam...

A következő alkalommal hozok magammal egy másik Korba vezető könyvet is. A biztonság kedvéért, ha ismét így adódna.

----

Nem sok eredménnyel járt a ragadozó hibrid kitenyésztésére irányuló törekvésem. Azt hittem, több sikerrel járok, de az ebben az erdőben növekvő élet más, mint Narayan növényei. Sokkal szívósabb. Kevésbé lehet rá oltással hatni. Talán ha megpróbálnám a mocsári fajokat keresztezni?

-----

Nem!! Ez nem lehet igaz! A naplói minden bizonnyal félrevezettek!

Azt mondja, hogy visszahozta őket. Azt mondja, hogy új életet adott d'ni testvéreinek. De hogyan? Hogy lehet egy embernek ekkora hatalma? Egy ember írása miként tud felébreszteni egy halott világot?

Nem tudom, hogy ez mit jelent. Mindenre ami szent, Tamra, mit jelenthet ez?

De ez nem változtat semmin. Folytatom úgy, ahogy elterveztem. Még mindig megbosszulhatom a népemet. Szenvedni fognak az ellenségeim.

Vége a Szövésnek, Tamra.

Ez mindent megváltoztat.

----

A barlang fala szinte teljesen kész. Már hetek óta polírozom, csiszolom a repedéseknél, hogy sima felületet kapjak. Ne tudtam valami sokat aludni az utóbbi hetekben. Attól féltem, hogy esetleg nem ébrednék fel. De ha sikerülne vele megláttatni, hogy mi is történt, ha megmutathatom neki, hogy a családja milyen szenvedést okozott, akkor megérte.

Holnap nekilátok kikeverni a festékeket.

----

Megtaláltam a módját, hogy miként lehet átprogramozni a letapogató készüléket. Az agyar egy másik szerkezetéből kellett hozzá alkatrészeket keríteni, de azt hiszem, hogy a tengelykapcsolókat lehet azért manuálisan is működtetni.

----

Az utolsó festmény is majdnem készen van. Nehéz munka volt a hőségben, de Atrusnak mindent látnia kell, ami történt. Ha követi az útmutatásokat, amiket hátrahagytam, át fogja érezni ugyanazt a kínt, amit én is.

Ha pedig nem, akkor talán mindketten meghalunk.

----

Vége. Minden készen várja Atrust. Ma éjjel a szellemek között fogok aludni. Holnap aztán Tomahnára kapcsolódok. Visszatértemkor nálam lesz a Könyve.

Vezessenek népem szellemei az utamon.

Vissza