Myst könyvei, naplói, beszédei magyarul

Vissza Következő

Mechanikus Kor

Már érkezésem előtt is tudtam, hogy ez az utam az előző kalandjaimtól nagyon eltérő világba fog vezetni.

Az ég szürke és sötét, szakadatlanul villámlik a távolban. Egy nagyon öreg emberrel találkoztam, hosszú haja és szakálla a derekáig ért. Nagyon erőtlen, még mozogni is nehezére esett. Nyilván nagyon sok mindenen ment keresztül ebben a világban, ahogy ezt hamarosan meg is tudtam tőle.

Érdekes történeteket mesélt el ennek a világnak a történelméből. Évekkel ezelőtt, mint mondta, egy csodaszép város magasodott itt a tenger közepén. Falai közt nagyon sok ember lelt otthonra s mindenük meg volt, amire csak vágytak. Három magas domb vette körül a várost, magasabbak voltak, mint maga a város. A város keleti felén levő dombon egy őrtorony emelkedett. A város lakói építették a tornyot, látogatókat vártak keletről. Az emberek nem tudtak a vízen közlekedni, ezért csupán csak várakozhattak barátra vagy ellenségre. Az idő multával a barátságos látogatók azonban kósza híreket hoztak a látóhatáron túlnani ellenségről. Az emberek lelkébe félelem költözött, bár még semmi sem történt. Egy napon azonban az addig általában napos ég elsötétedett, akárha éjszaka lenne és fekete hajók jelentek meg a horizonton. Az őrtorony megpróbált békésen szót érteni, de sikertelenül, az őröket könnyedén legyőzték. A hajók feldúlták a várost, mindent és mindenkit elpusztítottak. Miután a várost az alapjáig lerombolták, a tengerbe süllyedt, csak az őrtorony maradt meg. A fekete hajók aztán elvitorláztak.

Az öreg elmondta még, hogy nyolc ember elrejtőzve túlélte a támadást. A következő kilenc év alatt ketten meghaltak. Azt is hozzátette, hogy a szóbeszéd szerint az ellenség a támadás után tíz évvel visszatér, hogy befejezze a pusztítást.

Az öregember története hallatán elhatároztam, hogy csodálatos dolog lenne megmenteni ezt a civilizációt és megakadályozni az ellenség tervét. Egészen felizgatott a rám váró kaland lehetősége, s ki is pattant a fejemből a szikra, hogy miként védhetném meg az embereket...

Találkoztam ma a túlélőkkel és neki is láttam megtervezni a védelmet...

Rövid távollét után visszatértem a két fiammal együtt. Eleddig ritkán utaztak velem, úgyhogy érthetően izgatottak voltak. Everdune óta nagyot nőttek, s nyilvánvaló volt, hogy most már segítségemre lesznek, nem úgy, mint a múltban, amikor inkább csak hátráltattak. A négy legegész­ségesebb túlélővel karöltve mindhárman nekiláttunk az erőd építésének. A régi város romjaira építkezünk, ez tökéletes alapzatul szolgál az erődünknek...

A fiaim az idejük nagy részét a déli szigeten töltötték, ahol az anyagaink jó részét is tároljuk. Nagyon meg vagyok elégedve az eszükkel meg az alkotókészségükkel, nagyon üdítő látvány, ahogy a saját kis elképzeléseiken dolgoznak...

Már több, mint négy hónapja vagyunk itt s jól haladunk az építéssel. A fiaim kedvelik a világot a szürke égtől eltekintve. Utálják a szürke eget s számtalanszor mondták, hogy bár itt is olyan kék lenne az ég, mint Mysten...

Az öregember, akivel legelőször beszéltem, azt mondta, hogy négy hónap múlva esedékes az ellenség megjelenése. Úgy vélem, addigra készen leszünk. Az öregember többszörösen is Emmitre emlékeztet, s gyakran eltöprengek azon, hogy miként is mehet Emmitnek és társainak a sora...

Hat hónapot töltöttünk munkával s az erőd készen áll. A három domb között áll, amelyek most már csak szigetek, mivel a támadás óta megemelkedett a víz szintje. Odabent az erődben egy érdekes szerkezetet terveztem, a holográfiának nevezett technikát használja. Még az Aspermore-on tett látogatásom során kezdtem vele kísérletezni. Néhány nap múlva működni fog, mihelyst kijavítom néhány hibás számítás következményeit. Ez a holografikus szerkezet fogja megtanítani a túlélőknek, hogy miként is kell az erődöt használni.

Az ellenség hamarosan várható s bízom benne, hogy az erőd mindannyiunkat meg fog védeni...

Itt voltak az ellenséges hajók. Nagy erővel támadtak. A fegyvereiket azonban megállítottuk, s úgy tűnik, hogy vereségük tudatában visszafordultak. Nem tehetek róla, de mosolyogva figyeltem távozó hajóikat.

Az elmúlt éjszaka egy kisebb ünnepséget rendeztünk, s az öreg túlélők őseik táncait lejtették. A fiaim nem értették, hogy az ég miért nem változott vissza eredeti kék színére. Az öreg ember azt mondta nekik, hogy a vihar nem ér véget addig, amíg az ellenséget meg nem semmisítették. Elmagyaráztam a fiaimnak, hogy a kék ég magában nem éri meg a halál kockázatát, s a fiúk látszólag meg is értették a szavaimat.

Igazi jó kalandban volt részem s egyúttal egy új könyvön is elkezdtem dolgozni. Ismét el kell majd hagynom a családi fészket, hogy felfedezzek egy új univerzumot, amihez már neki is fogtam. Előtte azonban még egy jó időt el szeretnék tölteni Catherine-nel, aki már nagyon hiányzik. Vissza kell térnem Tide népéhez is. Azt hiszem, hogy az utazásaim során sikerült rátalálni arra az anyagra, ami enyhítheti a csontgyengeségből eredő fájdalmaikat. Talán visszatérek egy nap majd ide a Mechanikus Korba is, s az erődöm is állni fog még. Bár az ég talán már mindig sötét marad, remélem, hogy az itteni emberek is úgy érzik, hogy sikerült a vállaikról levennem egy még nehezebb sötét örökséget.

Vissza     Következő