Myst könyvei, naplói, beszédei magyarul

Vissza Következő

Channelwood Kor

Channelwoodnak, a Fák Tengerének neveztem el ezt a nagyon szokatlan Kort. Bár pontosan úgy néz ki, ahogy elképzeltem, mégis elbűvölő a saját szememmel is látni. Ameddig ellátok, mindenütt víz borítja, kivéve egy kis sziklás szigetet. Máshol csak egyenesen a vízből kinövő fák vannak. Közvetlenül a víz fölé milliónyi keskeny deszkapallót építettek, amelyek belevesznek az erdőbe. Azt hiszem, elég régen készíthették őket, mert megviseltnek tűnnek. Türelmetlen vagyok és szeretnék többet megtudni erről a helyről és az emberekről, de későn érkeztem, pihennem kell...

Különös zaj ébresztett fel ma reggel, egy másik járdáról hallatszott, közel ahhoz, amelyen aludtam. Egy csapat felém tartó majomszerű embert pillantottam meg. Azok még nem vettek észre engem. Nem éreztem fenyegetőnek a jelenlétüket. Úgy reagáltak rám, ahogy vártam. Egy darabig csak bámultak rám, aztán térdre estek és úgy tűnt, valamiféle szertartásos imádatba fogtak. Megpróbáltam szólni hozzájuk, de nem értették a beszédemet. Ehelyett élénken gesztikulálni kezdtek, hogy kövessem őket.

Ahogy haladtunk, észrevettem, hogy alattunk a víz változtatja a színét. Lassan, szelíden mély kékből iszapos narancssárgává változott. Aztán iszapos narancssárgából tiszta áttetszővé. Annyira felcsigázott a víz változása, hogy alig vettem észre, amikor egy létrához érkeztünk. A létrán felmászva a falujukba érkeztünk, amely vagy tíz méterrel volt a víz fölött, s csak kötéllétrákkal lehet megközelíteni, amelyek az alsó pallóktól a fáknak úgy a félmagasságánál levő szintekig vezetnek fel. Nagyon érdekes volt szemmel tartani ezeknek az embereknek a mindennapi tevés-vevését. Órákig figyeltem őket, mégse tudtam pontosan rájönni, hogy mit is csinálnak.

Napnyugtakor értem jöttek, hogy tartsak velük. Egy hatalmas sátor bejáratáig követtem őket. Érdekes, hogy miután beléptem, a sátor belülről szinte nagyobbnak tűnt, mint kívülről. Fényes fémtárgyakkal voltak a falak díszítve, s a sátor közepén ott ült ezeknek a fán élő lényeknek a vezére.

Legalábbis annak tűnt, mert a padló fölött egy méterrel egy masszív trónon foglalt helyet. Egzotikus, színes anyagokba öltözött őrök vették körül az erős teremtményt.

A vezér mellett egy nagyon öreg ember ült, vagy legalábbis meglehetősen embernek látszott. Az arcát és fejét borító hajzat teljesen ősz volt, szinte fehér s hosszan körbelengte törékeny testét. Keskeny feje ernyedten csüngött már-már groteszk nyakán, amely nem is tudta a fejét egyenesen rám nézve tartani. De meglepetésemre ez a teremtmény már tudott beszélni a nyelvemen. Azonban kézmozdulatokkal hamarosan az értésemre adták, hogy itt az idő lefeküdni. Remélem, hamarosan többet is megtudok...

... Ahogy sejtettem, az öreg teremtmény ember. De élete fonalának már nagyon a végén járhat és eléggé szenilisnek tűnik. A falakók azonban szinte istenként tisztelik. Engem is hasonló módon kezelnek, ami nekem viszont nagyon kényelmetlen érzés.

Szinte lehetetlen az öregembert megérteni. A hangja nyöszörgő és halk. Hozzászokott a falakók nyelvéhez. Elmondta hogy időtlen idők óta nem beszélt a saját nyelvén. Megpróbálta elbeszélni ennek a helynek a történelmét, én pedig igyekszem a lehető legjobb "fordításban" visszaadni.

... Sok-sok évvel ezelőtt az emberek és a falakók együtt éltek ezen a helyen, ami akkor még egy hatalmas sziget volt. Nagyon kevés volt köztük a kapcsolat: az emberek a földön éltek, a falakók pedig magasan fölöttük. A szigetet időnként, véletlenszerűen rejtélyes dübörgés rázta meg (gondolom, valami tektonikus vagy vulkáni jelenség). A néha csak gyenge, néha erősebb rengések azonban rövid ideig tartottak. Mikor abbamaradtak, minden visszatért a normális kerékvágásba.

Egy napon ellenben megváltoztak a dolgok. A dübörgés gyorsan soha nem észlelt szintre fokozódott. Hamarosan nyilvánvaló lett, hogy az egész sziget az óceánba süllyed. Sok ember meghalt azon a napon, sokan feláldozták magukat, hogy megmentsék a szigetet az elsüllyedéstől. A katasztrófát túlélt emberek a fákra húzódtak, de lassacskán kihaltak, mert nem voltak hozzászokva ahhoz a környezethez, ebben azonban nem vagyok biztos.

Ezt a történetet mesélte el az öregember, bár sok részlet elég homályos a fejemben. Különösen zavaros az, hogy miként mentették meg az emberek a szigetet a teljes elsüllyedéstől. Valójában nem nagyon hiszek ezeknek a részleteknek a pontosságában, a sziget nyílván saját maga hagyta abba a süllyedést egy idő után. Bár az öregember úgy hisz benne, mintha ő maga is ott lett volna. A falakók pedig imádják az öreget, s ekként minden embert, mintha isten vagy hős lenne.

Sohasem fogom elfelejteni, ahogy az öregember ma befejezte a beszélgetésünket. Szorosan megragadta a kezemet s mormogott valamit "pihenésről" meg "alvásról", aztán így szólt: "Korábbra vártuk az érkezésedet". Ez valamiféle rettenettel töltött el. Nagy erőfeszítéssel lábra állt. Segíteni próbáltam neki, de olyan erővel taszított el, amit nem vártam a törékeny testtől. A falakók nagyon komoly kifejezéssel az arcukon vették körül. Aztán letérdeltek előtte. Az öreg mindegyikükhöz odalépett és a kezét a fejükre helyezte. Közben olyan szavakat mormolt, amit nem értettem. Végül felém fordult és elmosolyodott. Aztán behunyta a szemét, kilépett az ajtón és lelépett a fák között vezető szűk járdáról. A falakók csendben voltak. Elvonultak sorban lefelé a legközelebbi létrán. Amikor én is leértem láttam, hogy felemelik a testet (a legalsó járdaszintre esett) és elviszik. Lefektették egy vakon végződő mólószerű építményre. Valamiféle folyadékkal leöntötték a mólót és lángra lobbantották. Figyeltem, ahogy a lángok beburkolták a testet. Mikor véget ért ez a különös temetés, a víz a móló körül tompazöldre változott...

Mikor ma reggel felébredtem, egész hihetetlennek tűntek az esti események. Ameddig csak ellátok, a víz mindenütt tompazöld, s valami oknál fogva többé nem változtatja a színét.

Miközben a pallókon járkálok, a teremtmények kíváncsian figyelnek, hogy mit fogok tenni. Ragaszkodásuk jeléül állandóan mindenféle tárgyakat ajánlanak fel. Még élelmet is találtam a hálóhelyem ajtaján kívül. Egészen egyéni népség. Remélem, hogy hamarosan megtanulom a nyelvüket és többet is megtudok róluk...

Már három hónapja élek ezen a világon és a falakók nagyon vendégszeretők. Egy kicsit már értem is a nyelvüket. Elhatároztam, hogy hosszabb időre visszatérek szeretett feleségemhez és a fiaimhoz, s remélhetőleg velük együtt térhetek vissza. Bár szinte biztos vagyok benne, hogy Catherine ebbe megint nem fog résztvenni, remélhetőleg ez a Kor nagyszerű tapasztalatokkal szolgálhat mindannyinknak, s kíváncsi vagyok, hogy Sirrus és Achenar hogyan reagál a Kor furcsa lakóira...

Ahogy vártam, Catherine nem tartott velünk. A fiaim velem együtt jöttek és nagyon élvezik a Kort. Nagyon jól összejöttek három falakóval és meglepően gyorsan ragad rájuk a nyelv. Nem kétlem, hogy hamarosan sokkal jobban megértetik magukat a falakókkal mint én magam...

Holnap elmegyek, hogy felülvizsgáljam az osmoiak Korát. Sirrus azt javasolta, hogy hagyjam őt és a bátyját itt. Bár a gondolat kissé nyugtalanít, tudom, hogy a fiúk hamarosan már felnőttnek számítanak. Az itteniek annyira vendégszeretők, hogy a fiúkat jobb helyen nem is hagyhatnám, úgyhogy beleegyeztem a kérésükbe.

Figyelmeztettem a fiúkat, hogy ne éljenek vissza azzal, hogy a falakók minden ötletüket elfogadják. Úgy tűnt, megértették a figyelmeztetést, s bízom benne, hogy be is fogják tartani.


Miután megérkeztem Everdune-re, nagy megdöbbenésemre megtudtam, hogy Prant és az embereit folyamatosan fenyegetik a chochtok. Féltem őket, hogy miként élhetik ezt túl, s úgy tervezem, hogy hamarosan visszatérek hozzájuk, ha ellenőriztem Sirrust és Achenart (lásd Everdune naplóját)... Meglátogatván Sirrust és Achenart láttam, hogy jól csinálják a dolgokat, s azt hiszem, elhessegethetem az aggodalmamat és kicsit hosszabb időre is otthagyhatom őket. A falakók láthatólag kissé csalódottak, hogy elmegyek, de azért örülnek neki, hogy Sirrus és Achenar ott marad...

Több, mint három napig odavoltam, több helyen is jártam. El kellett mondanom Sirrusnak és Achenarnak, hogy Pran meghalt, s ez láthatólag megrázta őket, bár csak gyerekkorukból emlékezhettek az asszonyra. Catherine azt javasolta, hogy talán jó lenne, ha Achenar és Sirrus egy időre ott hagyná Channelwoodot, s igazat kell adnom neki. A fiúk velem együtt vissza fognak térni...

Megmondtam a fiúknak, hogy két nap múlva mindannyian hazatérünk. Az egész éjszakát azzal töltötték, hogy elmesélték nekem a kalandjaikat, amik az én távollétem alatt történtek, s ez csakugyan érdekes volt. Egy csónakot eszkábáltak össze a teremtményekkel közösen és kimerészkedtek a környező vizekre. Nagyon élveztem, ahogy izgatottan előadták a dolgokat, saját gyerekkori emlékeimre emlékeztetett...

Végre megértettem, hogy falakók miért ajándékoztak nekem annyi tintát és ragaszkodtak hozzá, hogy azzal írjam a naplómat. Ahogy most visszalapozok a korábbi bejegyzésekhez, látom, hogy a tinta fekete színe mindenféle más színre változott. Megmutattam néhány teremtménynek, mire azok nagyokat nevettek és kiáltottak. Nem tudtam, hogy ilyen a humorérzékük. Bár ahogy most visszanézem a naplómat, én sem tudom megállni nevetés nélkül...

Holnap hazatérünk, úgyhogy a fiaim ezt az utolsó éjszakát a falakókkal töltik. Azt mondták, máskor is szeretnének eljönni ide, s hogy elmehetnek-e más Korokba is egyedül. Bár még meg kell gondolnom a kérésüket, azt hiszem bebizonyították, hogy megbízhatók és felelősségteljesek. Catherine-nek is majd segíteni kell a döntésben, hogy készek-e már az egyedüli utazásokra. De most el kell búcsúznom a falakóktól, hiszen nem tudom, mikor fogom őket ismét meglátogatni.

Vissza         Következő