Myst III - Exile levelei, naplói, beszédei magyarul

 

Atrus bevezetője

Mikor az egész csapat visszakapcsolódott D'niba, rájöttem, hogy nem tudjuk a várost helyreállítani úgy, ahogy terveztük. A hajdan nagyszerű épületek romokban hevertek, mintegy emléket állítva az őket elpusztító gyűlölködésnek. Túl sok ember esett áldozatul a gyűlölködésnek és forrásának, az előítéleteknek és irigységnek.[1]

Ahogy végigtekintettem a barlangon, elhatároztam, hogy egy másik Kort írok. Egy Kort, amely segít a d'niaknak a múltbeli tragédiák árnyékától megszabadulva újrakezdeni.

Úgyhogy a felségem, Catherine támogatásával félreraktam a múltat, hogy megírjam a jövőt. Több, mint egy év is eltelt már azóta, hogy befejeztem Releeshan megírását. Született egy új lányunk is, remélem, hogy egy nap együtt kapcsolódhatunk egy más Korba. Ahogy elképzelem, amint Yeesha vezeti a dn'iakat, az új életüket építő bátor férfiakat és nőket, rájövök, hogy egy újabb lehetőséget kaptam. Lehetőséget, hogy a hibáimból tanulva egyszer s mindenkorra leszámoljak a múlttal.

Catherine üdvözlő szavai Tomahnán

Lélegzetelállító, nem?
* * *
Tomahnának neveztük el. Azután költöztünk ide, hogy Atrus megírta Releeshant. Azt akarta, hogy nekünk is legyen egy új otthonunk.

Nagyon örülök, hogy megint láthatom. Mondtam is Atrusnak, hogy az útjaink ismét keresztezik egymást. Atrus csak elugrott valamiért, amire szüksége lehet a releeshani útján, úgyhogy nem marad el nagyon sokáig... hacsak nem határozott úgy, hogy átvizsgálja az egész házat először, ami azt jelenti, hogy órák hosszat is eltarthat, amíg minden lakatot beállít. De tudom, hogy már várta magát, hogy bemutathassa a d'niaknak, úgyhogy biztos nem lesz oda túl sokáig. Miért nem várja inkább odabent a dolgozószobájában? (Catherine ölbe veszi Yeeshát és leül)

(Körülnézés után)


Tudja, erre az útra Atrusnak már igazán nagy szüksége van. Már hónapok óta képtelen vagyok őt kicsalni a házból... amióta a naplóit nem találta a helyükön. De ha meglátja, hogy a d'niak milyen jól letelepedtek Releeshanon, akkor talán végre elengedi magát.

(Rossz ajtót választva)

Bocsánat, de inkább a másik ajtó.

(Kilépve Atrus dolgozójából)

Atrus nem szokta ennyi ideig várakoztatni az embereket. Annyira aggódik a Könyvei miatt. Ha megérkezik, megmondom neki, hogy a dolgozószobában várja.

Atrus levele Tamonnak a tomahnai dolgozószobája asztalán

Tamon Mester
Kőfaragók Céhe
Releeshan

Tamon,

Köszönöm, hogy ilyen gyorsan válaszoltál a nara lakatok[2] ügyében. Amint tudod, az utóbbi időben fontos lett a biztonság kérdése itt Tomahnán. Catherine ugyan azt gondolja, hogy túlreagálom a dolgot, de zavar az a gondolat, hogy valaki belopakodhat a dolgozószobámba és elolvashatja az összes naplómat. A Myst könyvtárban történtek után - a két saját fiam, Sirrus és Achenar egy csomó könyvemet tönkretette - rá kellett ébrednem, hogy milyen sérülékenyek is a világaimhoz vezető kapcsolatok. Sohasem leszek képes kijavítani a megégett Könyveket, a Korokba kapcsolódni és megtudni, hogy a lakóik élnek-e még. A lakatok ugyan már ezen nem segíthetnek, de legalább nem kell annyira félnem a hívatlan látogatók miatt.

Üdvözlettel

Atrus

Atrus üdvözlete Tomahnán, a dolgozószobájában

Látom barátom, hogy megtaláltad a Releeshan könyvet. Catherine mondta, hogy itt vagy már egy ideje. Elnézést, hogy megvárakoztattalak. Mivel egy jó pár napra elmegyünk, néhány dolgomat biztonságba helyezem. Ezt pedig oda akarnám adni neked. Ezt a naplómat az alatt írtam, míg Releeshant készítettem. Azt hiszem, érdekelni fog, ha elolvasod, hogy összevethesd: milyen is valójában az új Kor és mik voltak a szándékaim.

Máris hozom a kulcsaimat, hogy kinyissuk Releeshant, aztán már mehetünk is.

(Atrus az asztalához megy)

Ja igen, szívesen meghallgatnám, mit csináltál az utóbbi hónapokban.

(Atrus turkálni kezd, Saavedro megjelenik, elhajít egy tűzgolyót és megragadja a Könyvet)

Ó... nem... nem!

Releeshan!
Megjegyzések

[1] Az előzmények: célszerű elolvasni a D'ni világ történetét dióhéjban.
[2] Nara: a normál kőböl óriási nyomás alatt készített rendkívül kemény és nehéz d'ni anyag.

Atrus naplója

93.5.25 Mindig féltem, hogy egyszer elérkezik ez a nap. Catherine és én évekig álmodoztunk arról, hogy helyreállítjuk D'nit. Ennek szenteltük az életünket, felkutattuk D'ni volt lakóit s rábeszéltük őket, hogy térjenek vissza lerombolt városukat újjáépíteni. A mi álmunk annyi mások álma is volt, s amit eddig sikerült elérnünk arra méltán lehetünk büszkék. Most már azonban tudom, hogy hibáztunk.

A D'ni várost nem kellett volna helyreállítani. Mindörökké meg kellett volna maradnia romnak, hogy jelképe legyen a múltban elkövetett hibáinknak s emlékműve legyen mindazoknak, akik életüket vesztették D'ni bukásakor. Az utóbbi hónapok lehangoló eseményei - főleg a Terahnee-n történtek és Uta halála - vezettek ennek az igazságnak a felismeréséhez. Ha ma ismét felépítenénk a város falait, akkor vajon nem élesztenénk-e fel azt a kórt, aminek fő szerepe volt civilizációnk elpusztításában? Vajon nem indítanánk-e az útjára ugyanazt a folyamatot a jövő generációjában is?

93.5.26 Ezek az emberek mindig el fognak képeszteni? Azt hittem, ellenezni fogják a döntésemet. Végtére is a legtöbbjük D'ni újjáépítése miatt tért vissza. Életem során sok Kort írtam már - az apám zsarnoki tanítása alatti első bátortalan kísérletemtől a legutóbbi alkotásomig, Averonig. Korábban sohase a tudásomat kellett ekkora próbának kitenni. A Korban, amit most készülök írni, minden eddigit bele kell adni és még többet is. Hogyan fogok vajon megbirkózni vele?

93.6.1 Catherine elnevette magát, amikor reggel meglátott, ahogy a régi feljegyzéseimet böngésztem. Csakugyan jó látványt nyújthattam: ott ültem a tűz közelében számtalan naplóval és jegyzettel körülvéve. Némelyikben már több volt a por, mint a papír. De megérte az a sok óra, amit a böngészésükkel töltöttem.

Itt tolonganak a gondolatok a fejemben, hogy milyen legyen az új Kor. Szinte túl sok is van ahhoz belőlük, hogy mindegyikkel foglalkozzak.

Nyilvánvalóan kell valamiféle szilárd kiindulási pontot találnom. A Korok írása egy tudomány - szavak precízen megalkotott egyenlete. Minden egyenlethez tartoznia kell egy alapkoncepciónak, ami körül a Kor kifejlődhet. Korábban abból kiindulva írtam a Könyveimet, ami éppen a legjobban izgatott akkor. Azt akartam megtudni, hogy a Korban, amihez a Könyv kapcsolódik, miképpen ölt testet az eredeti ötlet. Néha voltak bennük civilizációk. Néha nem. De hogy létezett-e valamiféle társadalom egy Korban vagy nem, az gyakran a Könyvbe írt és aztán testet öltött koncepcióimnak volt a függvénye. Ez alkalommal nagyon mérlegelnem kell, hogy miféle elveket válasszak, hiszen már megvan az a civilizáció, aminek látni szeretném a fejlődését. Mint ember már ismerem a történelmünket, s hogy milyen úton érkeztünk el idáig. Ma egy olyan Kort leíró Könyvhöz kell hozzáfognom, ahol majd folytathatjuk az utunkat s egy emberként még erősebbé válhatunk. Milyen alapelveken nyugodjék az új Kor, hogy biztosítsa civilizációnk további gyarapodását?

Attól tartok, hogy az egészet át kell még egyszer gondolnom.

93.6.5 Eltartott egy darabig, de talán ráakadtam a kiindulópontra. Akkor jöttem rá, amikor azon töprengtem, hogy mit is tudok D'ni túlélőiről. Életünk során annyi tragédiát láttunk, kezdve a város lerombolásától szeretteink járvány és ínség miatti szenvedéséig és elvesztéséig. De mindezen viszontagságok közepette a népem is meg én is rátaláltunk a továbbélést biztosító erőre - egyéni erőinket megcsapolva és egyesítve sokkal erősebb egységgé kovácsolódtunk.

Nagyon jellegzetes, amit több Korom esetén is észrevettem, mikor az Írás során a világ veleszülető energiaforrásaira koncentráltam. Nagyon régen még Nagymama tanította meg, hogy egy Korban nincs élet - nincs meg az élet lehetősége - energia nélkül. A rejtett energiaforrásokat megcsapolva a Kor kimozdul passzív egyensúlyi helyzetéből. Növekedni kezd, átalakul és fejlődik. Minden aktivitás üzemanyaga a mögötte levő energia.

Vagy még egyszerűbben: a jövő útját az energia mozgatja.

Nagymama arra is szeretett emlékeztetni, hogy egy Korban az energia különböző formákat vehet fel. Mindegyiknek megvan a maga erős és gyenge oldala. Vajon hányat fog az új Kor tartalmazni? Melyik lesz ezek közül a domináns?

Holnap visszakapcsolódok Mystre és onnan ismét meglátogatom néhány régebbi Koromat. Talán kapok új ötleteket a régi világaimon.

93.6.6 Szinte el is felejtettem, hogy milyen fájdalmas is lehet Myst meglátogatása. Tíz éve már, hogy a fiaim, Sirrus és Achenar csapdába ejtettek a d'ni K'veer szigeten és egy csomó könyvemet elégették, azóta pedig Catherine meg én ritkán látogattunk vissza. Azt mondogattam mindig magamban, hogy túl sok a dolgunk. Először Averon meg a többi Kor írása, aztán a d'ni túlélők utáni kutatás. Mindig mondtam, hogy végül is több időt kellene Mysten töltenünk.

Az igazság azonban az, hogy kerültem azt a Kort. A sziget mostani állapotát látva mindig elfog a méreg és a szomorúság. Azonnal eszembe jut a két fiam árulása, kegyetlenségük, mohóságuk s ahogy kifosztották a Koraimat. Tudom, hogy részben én is felelős vagyok a történtekért. Még mindig töprengek rajta, hogy miként is kellett volna a két fiúhoz közeledni, hogy mindezt meg lehessen előzni.

Elég! A múltbeli tragédiákat már nem lehet visszacsinálni. Miként d'ni rokonaim is tették, a múlt legjavát kell megmenteni és aztán továbblépni, közben talán elérkezhet a megbocsátás és a remény is.

93.10.17 Visszatértem ismét Myst szigetére s mögöttem van már a jó néhány Koromban tett hosszas utazgatás. Az utazás maga nem volt olyan inspiráló, mint előtte reméltem. A Seleniai Kor különösen zavaró volt, de hát nem volt-e mindig is az? Amikor még a legelső alkalommal kapcsolódtam át abba a Korba, a lakatlan tájat rengések rázták. Akkor úgy éreztem, hogy ennek az az oka, hogy a Kor energiái nincsenek kellően összpontosítva, mintha saját magával háborúzna. Végül aztán stabilizálódott, de sohasem éreztem magamat igazán kényelmesen ott. Hiányzott a Kor természetének az az egyensúlya, ami például Channelwoodra is jellemző.

Ez volt talán az első tanulság, amit hazahoztam magammal. A d'niaknak is sok zűrzavar volt a történelmükben. Nem nyugodott le eléggé az életük. Úgy kéne talán törekednem a civilizációnkban már benne rejlő energia ellensúlyozására, hogy egy sokkal stabilabb környezetet biztosítanék a növekedésre. Egy olyan környezetet, amely a maga természetes egyensúlyával ellensúlyozná a társadalom kilengéseit.

Minél tovább mérlegelek, annál inkább azon vagyok, hogy a Természetet kellene megtennem az új Kor alappillérévé. Az olyasfajta korok, mint Channelwood is, elég könnyen egyensúlyba kerülnek, leginkább egy ok miatt: a természet kedveli a kölcsönös függőséget. Ha egy élet elfonnyad és meghal, táplálékul szolgál a továbbélőknek. A növények az állatok táplálékául szolgálnak, az állatok számukra már nem hasznosítható végtermékei pedig a növények tápanyagai. Mindaddig, amíg valami fel nem borítja ezt az egyensúlyt, a természet a végtelenségig fenn tudja tartani magát.

Nem is rossz példaképül szolgáló metafora a népem számára!

Azt hiszem, hogy tárgyalnom kell majd Catherine-nel erről a dologról. Az ő Koraiban az effajta szimbiózis mindig sokkal drámaiabban valósul mag, mint az enyéimban. Talán ő is segíthetne ennek a Kornak a megírásában.

93.10.24 Annyira elfáradtam, hogy szinte gondolkozni sem tudok. De muszáj magamat koncentrálásra ösztökélni, mert már napok óta semmit sem írtam. Amint visszatértem D'niba, máris kérésekkel ostromoltak a segítőim. Tamon Mester azt akarta volna megbeszélni, hogy a kővágó gépek közül melyeket lenne érdemes megmenteni - dehát gondoltam én előre arra, hogy mennyire nehéz ebben az új Korban a sziklák kutatása? Oma és Esel tudakolta a véleményemet valami új, most megtalált történelmi iratokkal kapcsolatban - függesszék-e fel a fordítási munkákat, avagy nem lesznek-e szűkében a papírnak az új Korban? Rengeteg kérdés várt megválaszolásra, alig volt időm Catherine-nel is foglalkozni.

Ő természetesen csak nevetett a dilemmámon s azt mondta, hogy csakis magamat okolhatom. Végül is én voltam az, aki felbátorította a d'niakat az újrakezdésre. Természetes hát, hogy rám tekintve tőlem várták az útmutatást a jó irányba, hacsak valami más erő ezt meg nem változtatja.

Catherine szavai ráébresztettek arra, hogy eddig elhanyagoltam egy alapvető elvet. Egész idő alatt azon tanakodtam, hogy a Kor alapstruktúrájának a természetet vagy az energiát tegyem-e meg. Azonban egy másik egyensúlyt is tekintetbe kell venni! Ha egy Kor csupán a jövőt mozgató energián alapszik, akkor állandó felfordulásokkal kell számolnia, a nyugalom számlájára. Ha egy Kor viszont csupán a természet kölcsönös függőségein alapszik, idővel annyira érzékeny egyensúlyba kerülhet, hogy a legkisebb változást sem tolerálja. A d'ni civilizációnak viszont mindkettőre szüksége van a fejlődéséhez: időnkénti kilengésekre, amit stabil, kiegyensúlyozott időszakok követnek.

Több Koromban is megfigyeltem ilyen természetes helyzeteket. Ez mindig amiatt volt, hogy az Írást valami olyan dinamikus erő köré szerveztem, amelyet előzőleg a Kor uralkodó erejévé tettem meg. Az ilyen erők lehetővé teszik a mozgás és a kölcsönös függés közötti fluktuációt. Amikor az egyik előtérbe kerül, a másik lecsendesedik, míg valami más erő felbukkanása meg nem változtatja a dolgokat. Ahogy Catherine mély értelmű megjegyzése emlékeztetett rá: a dinamikus erők ösztönzik a változásokat.

Túl fáradt vagyok már ahhoz, hogy ezen elmélkedjek ma éjszaka. Remélhetőleg reggel majd összeállnak a gondolataim.

93.10.25 Catherine ma meglepetést okozott. Nyilvánvalóan míg én a saját Koraimat látogattam meg, ő egymaga Mystre kapcsolódott. Bár nem mondta, biztos vagyok benne, hogy a látogatása fájdalmas volt. Jobban érzem, mint valaha, hogy nekünk is találnunk kell egy helyet az újrakezdéshez.

Talán ha már megírtam ezt az új Kort a D'niak részére, akkor gondolhatok arra is, hogy Catherine és én hol élhetnénk.

93.10.28 Nem hinném, ha már nem láttam volna! Egész idő alatt azzal küszködtem, hogy miként írjam meg a tökéletes Kort a d'niaknak. Sok olyan alapelvet átgondoltam s aztán elvetettem, amelyről úgy véltem, hogy jövőjük legjobb irányára hatással lehet - mintha én egyedül dönthetném el, hogy miként növekedjen a d'ni civilizáció! A magam módján ugyanolyan önző lettem, mint az apám!

Catherine-nek köszönhetem ennek a felismerését. Ráérzett, hogy képtelen vagyok dönteni az új Korral kapcsolatban, és körbesétált velem D'niban. Mindenfelé folytak a mentési munkálatok, a csoportokba szerveződött emberek a romos kikötői területet vizsgálgatták. Ahogy figyeltem d'ni rokonaimat, ahogy azon gondolkodnak, hogy kultúrájukból mit mentsenek át, hirtelen rájöttem, hogy nincs rám szükség a jövőjük eldöntéséhez. Saját maguk is megszabhatják az irányt, függetlenül attól, hogy én milyen Kort írok.

Ez a felismerés felnyitotta a szememet, hogy hogyan is tovább. Nem kell már aggódnom, hogy melyik legyen a Kor elsődleges alapelve - energia, természet vagy a dinamikus erők. Igyekeznem kell inkább mind a hármat bevonni. Egy olyan kiegyensúlyozott rendszert kell a leíró Könyvbe beírni, amely folyamatosan készteti a d'ni embereket arra, hogy a legjobbat hozzák ki a lehetőségekből. Ahogy Nagyanya gyakran mutatott rá, mikor már Mysten beszélgettünk a Korokról: a kiegyensúlyozott rendszerek elősegítik a civilizációt.

Végre úgy érzem, hogy készen állok az új Kor megírásához. Már türelmetlenül várom, hogy belevágjak, s már egy tökéletes nevet is találtam a Kornak. Biztos vagyok benne, hogy Nagymamának is tetszene!

Catherine természetesen már abban a pillanatban, amikor hozzá fordultam, meg tudta mondani, hogy én már döntöttem a kiindulási pont felől. Már egy ideje fecserésztem izgatottan, mikor észrevettem rajta a rejtett mosolyt. Mikor gyanakodni kezdtem, átnyújtotta az egyik legrégebbi Korom könyvét. Nyilván akkor kapta fel, amikor odaát volt Mysten. Mikor megláttam a könyv borítójába nyomott nevet "J'nanin", csak a fejemet tudtam rázogatni. Az egyetlen Kor, amit nem látogattam meg, s az egyetlen, ami a legtöbbet segíthetett! De bolond is voltam, hogy nem jöttem erre rá!

Ha végeztem ezzel a munkával, még egy utolsó utat kell majd tennem - már csak egy emlékeire vágyó öreg bolond miatt is!

Saavedro naplója

(A napló első része az óriásagyar alsó szobájában, a függőágyban található; sok további lap lelhető szerte-széjjel az Edanna, Volta és Amateria Korban)

Kezd visszatérni. Lassan. Tudom, hogy ki vagyok. Hogy milyen régen vagyok ebben a csapdában. Sok minden még homályos. Sok darab még odakint úszkál az agyamat elborító ködben. De ha koncentrálok, egy-egy darabot visszahozhatok.

Egy álom segített először a visszaemlékezésben. Az agyarhoz közel, a barázdákban fekszem. Nem tudom, hogy mióta, vagy hogy miként kerültem oda. Az eget bámulom. Látom, ahogy egy ember kinő a sziklából. Először a feje. Aztán a vállai. Aztán a felsőteste. Fénylő gyűrűként övezi a testét a napfény. Nem tudok megmozdulni. Arra gondolok, hogy a Halál eljött értem.

A férfi ott áll a sziklán egy könyvvel a kezében. Letekint a lagúnára és mintha szomorú lenne. Hívni akarom. Megmondani, hogy én vagyok az, akit keres. De a szájam kiszáradt. Nem jutnak eszembe a szavak. S mielőtt még felállhatnék, kinyitja a könyvét. Ráteszi a kezét. S aztán semmivé foszlik.

Azt hittem, hogy álom volt.

Csak jóval később volt - órákkal vagy hetekkel? -, hogy megtaláltam az ember örvénylő könyvét a sziklán. S mikor lenyúltam érte, hogy megragadjam, akkor éreztem, hogy valóságos.

Ott és akkor a köd megpróbált ismét elnyelni, de szorosan megragadtam a valóságos könyvet és nem engedtem el. Nem engedtem, hogy a zsibbadás ellopja a tudatomat.

---

A könyv ott fekszik az agyar alján, a padlón, az örvénylő kép polipszerű karjai értem nyúlnak és meg akarnak ragadni. Be szeretném csukni a szememet, hogy kizárjam ezeket a hamis illúziókat, mielőtt még a beszívnának a ködbe. Nem akarom, hogy az örvénylő karok megérintsenek.

Miért? Miért félek annyira ettől a könyvtől?

Emlékezni akarok. Muszáj. Gondolkozni...

Azt hiszem, hogy ez az ember járt a falunkban. Akkor azonban még fiatalabb volt. Sötét hajú. Magas. Különös leomló barna palást volt rajta. Akkor is egy könyv volt a kezei között s mindig használta. Mindig megjegyzéseket írt. A szemét vastag szemüveg fedte, de az arca meleg és barátságos volt. Megmondta a nevét is. Atrusnak hívták.

Most már emlékszem. A neve Atrus.

Atrus azt mondja, hogy egy nagyon messzi helyről érkezett a falunkba, mert szeretne többet is meg tudni a Fáról. Azt mondja, hogy csak egy ideig marad. Nem akarja, hogy megszakítsuk végnélküli munkánkat. Azt mondja, segíteni fog, ha mi is hozzájárulunk.

Oh Tamra! Miért is engedtük?

Folytasd az írást Saavedro. Írj le mindent.

Ez az Atrus hónapokig maradt nálunk. Megtanítottam neki, hogy miként kell a Rács érzékeny gyökereit nyírni. Hogyan kell összeszőni az idős és fiatal hajtásokat, hogy a házaink falai szilárdak legyenek. Elmesélem neki a Szövés hagyományait. Hogyan kell a spórákkal támogatni a növekvő ágakat, hogy tartsuk életben a Rácsfát. Atrus mindent meg akar tudni tőlem. Azt szeretné, ha Narayan életben maradna.

Elviszem a szakadékhoz is, ahol a tenger beleömlik a világunkba. Gőz száll fel a vízesésnél. A puffadó spórák már készen állnak a repüléshez. A félhomályos árnyékban állunk és figyeljük, ahogy a spórák elkezdenek felemelkedni. Atrus azt mondja, hogy olyanok, mint valami gyöngyszemek az égen. Aztán rámutat az egyik spórára. Kisebb, mint a többi. Elég kicsi ahhoz, hogy beleférjen abba fülkébe, amit aznap reggel szőttünk az ágakból. A spóra felülete tejfehér, egy csöppnyi rózsaszín árnyalattal.

Az, mondja Atrus. Az tökéletesen elbírja az új lányod szobáját, azt hiszem.

Emlékszem, hogy rábólintottam. Aztán felvettem a sípomat és játszani kezdtem rajta. Atrus a lélegzetét visszatartva állt mögöttem, ahogy a dallam az üreges spórát közelebb csalogatta. Mikor már elég közel volt, kivetette rá a hálót és behúzta.

Ennyire emlékszem.

Emiatt mondhattam, hogy küldje el a fiait hozzánk.

----

Koncentrálj, Saavedro. Nem engedheted, hogy a köd ismét elnyeljen. Hosszú kihagyások. Napok. Talán hónapok is, amikor nem emlékszem, hogy mit csináltam. A köd olyan sűrű körülöttem, hogy alig látom a kezemet, még ha a szemem előtt tartom, akkor sem. Csak erőlködök és erőlködök és erőlködök feszülten, de semmi sem ugrik be... Gondolkozom.

Azt hiszem, a fiai kétszer látogattak meg minket...

Itt Narayanon.

Első alkalommal kért meg Atrus, hogy találkozzam velük. Azt mondja, a könyvön keresztül jönnek. Azt mondja, hogy a fiúk nem fogják érteni, miként is áll össze a mi világunk. Narayan, így mondja, a tanulmányaik végpontja. Narayanon összegződik mindaz, amit meg kell tanulniuk.

Emlékszem. Tamara egy Lélekmaszkot vésett éppen a Fába aznap, mikor a fiúk megérkeztek. Megráncigálta a ruhám ujját, hogy figyeljek. Egy égben sikló hajóra mutatott. Nagyon meglepett, hogy a fiúk milyen fiatalnak tűnnek. Nagyon hasonlítanak az apjukra. De valahogy mégis különböznek tőle. Sokkal türelmetlenebbek. S dühösek, ha nem férfiakként kezelik őket.

Elviszem őket hozzánk. Elmondom, hogy megtanítom őket arra, miként viseljék gondját. Elmondom, hogy együtt fogjuk ösztökélni a Rácsfát, hogy magasra nőjön. Azt kérdezik, hogy miért kell olyan keményen dolgozniuk. Azt mondják, hogy...

Nem, Saavedro!!! Ez később volt. Ez már azután volt, hogy Atrus elvitte őket. Tudhatod, hiszen már idősebbek voltak, mikor ezt mondták. Az arcuk szögletesebb és keményebb lett. Férfiakká nőttek. És valami sötét van a szemükben.

Azt mondják, azért jöttek vissza, hogy kijavítsák Narayant.

----

Sirrus. És. Achenar.

A falak vöröslöttek a gőztől és a fojtogató ágaktól. Látom mindent kinevető püffedt arcukat. Emlékszem a hazugságaikra. Emlékszem, hogy miket tettek.

Azért hoztak ide, hogy meghaljak.

Követtem őket.

A rácsgyökerek feketék voltak a túlnövéstől. A puffadó spórák felemelkedtek a forró gőzben és szétpukkadtak. Senki se irányította a spórákat az ágakhoz. Senki várta őket, hogy elvégezze a rituális fonást. A harcok darabokra tépték a népemet.

Nem érdekelte őket.

Nem érdekelte őket.

Azt akarták, hogy Narayan elpusztuljon.

----

Megcsináltam. Örvénylő könyvét használva követtem őt. Megérintettem a tenyeremmel a világító képet és éreztem a kezdődő bizsergést. Egy émelyítő rántást éreztem a gyomromban. Aztán beleestem a könyv lapjába.

Korábban is így történt. Ismerem. Akkor történt először, mikor erre a helyre jöttem. Amikor ide követtem a gyilkos fiúkat Narayanról. Akkor történt, mikor használtam az elrejtett könyvüket. És akkor is így történt, mikor végül kinyitottam a gépet. Mielőtt a köd először megette az eszméletemet.

A köd ezalkalommal nem talált meg. Mikor a szememet kinyitottam, egyedül voltam a szobában. Az árulóim otthonában álltam.

Nem tudtam mozogni. Féltem. Azt hittem, hogy tudtak előre az érkezésemről és várni fognak. Ahogy éppen ebben az agyarban vártak. Féltem, hogy megint megkötöznek. Hogy a mérges kígyók ismét lecsapnak.

De semmi sem törte meg a csendet. Az egész ház csendes volt. S szinte anélkül, hogy tudtam volna róla, keresgélni kezdtem. Minden szobát. Minden padlót. Minden szekrényt. Megtaláltam a naplóját. Atrus véget nem érő naplóját. Megtaláltam a könyvet, ami visszahozott engem erre a világra. A tanító világra, amit Atrus J'naninnak nevez.

Ó Tamra kedvesem. Vajon mióta lehetek már itt csapdában? Életem mekkora részét emésztette el a köd? Az arc, amit a lagúnában látok nem az, amit emlékezetem szerint viseltem. Sokkal öregebb. Sokkal ádázabb. Egy darabja én vagyok. Saavedro. És emlékszem rá mit tett. Miként vezette halálba a népét.

----

Túl gyorsan árasztottak el az emlékek. Versenyt futnak a fejemben, kétségbeeséssel töltik meg a lelkemet. S minél többet gondolok arra, hogy semmit sem lehet tenni, hogy senki sem lehet életben a pajzson kívül, annál gyorsabban szökik be a köd.

Elveszhetek a ködben.

Ha már elég sűrű, biztonsággal kimehetek.

És jöhet a felejtés.

De nem szabad felejtenem. Emlékeznem kell minden hazugságra, amit a népemnek mondtak. Hogy manipuláltak minket, hogy elérjék, amit csak akarnak! Azt mondták, azért jöttek, hogy kijavítsák a világomat. Megkértek, hogy hozzak össze egy megbeszélést az Öregekkel. A könyvekből, amit odavittek magukkal, más világokat mutattak, csodaszép helyeket, ahol az embereknek nem kellett olyan keményen megdolgozni a túlélésért. Azt mondták az embereknek, hogy Atrus írta azokat a könyveket. Hogy ő írta Narayant, de a mi világunkat instabillá tette. Azt mondták, Atrus akarta úgy, hogy a Fa rabszolgái legyünk. Kérdezték, hát nem emlékszel, Saavedro? Apánk írta ezt a világot, hogy tanítson minket. Hogy megmutassa a fiainak, milyen ne legyen egy Kor.

Nem tudom mit mondjak. Nem tudom, hogy miként lehet az igaz. De miért hazudnának? Miért hazudna Atrus? A világok, amiket mutattak a könyvekben...

Az Öregek nem hittek nekik. Azt mondták, hogy nem hagyhatjuk el a Fát. Már évezredek óta ápoljuk a Rács gyökereket. Ha megtörjük a hagyományt, meghalunk.

Nem akarom hogy meghalljunk. Nem akarom! De Sirrus és Achenar azt mondta...

Azt mondták, hogy visszatérünk majd, Saavedro! Ahogy Atrus is mondta egyszer. Azt mondta, hogy vissza fog térni, de nem tette. Nem tért vissza.

És emiatt még meg fog fizetni.

----

Többször is ellátogattam Tomahnára. A fiai nyomára szeretnék bukkanni. Biztos voltam benne, hogy visszarohantak az apjukhoz, de már annyi idő eltelt. Annyi év miközben megfeledkeztél a népemről.

Hát nem ez történt, Atrus? Gyönyörű új otthonodban biztonságban élvezed az életet a kedves feleségeddel és családoddal. Annyira lekötnek a lelki szemeid előtti új világok, hogy megfeledkezel azokról, amiket korábban teremtettél?

Nagyon óvatosnak kell lennem. Nem tudhatják meg, hogy kiszabadultam. El fogom olvasni az elérhető összes naplót, hogy megtudjam, hol rejtőzködik Atrus két fia. És ha rátaláltam ismét a két fiúra - ha ismét együtt lesz a család - akkor majd leterítem őket. Atrus és családja szenvedni fog.

Ugyanúgy, ahogy és is szenvedek évek óta.

----

Most már teljesen tisztán látok. Tisztán, köd nélkül. Ahogy a fiúk nem akarnak a faluban az Öregekre hallgatni. Ahogy ott állnak együtt a szoba végében, egyre növekvő dühvel elöntve. Miért kellene a ti szabályaitokhoz tartani magunkat, vén emberek, üvöltötték. Bennetek már nincs élet, amit másra hagyhatnátok! Évtizedekkel ezelőtt megadtátok magatokat a Fának!

Tamra haza akarja vinni a gyerekeket. Nem tetszik neki, ahogy az indulatok egyre emelkednek. Csinálj valamit Saavedro, suttogja. Mondd meg nekik, hogy hagyják abba a kiabálást és inkább figyeljenek. Mondd meg nekik.

Mit, kedvesem? Mit mondjak meg nekik? Hogy ifjú életükkel nem rendelkeznek szabadon? Hogy a mi népünknek úgy rendeltetett, hogy saját világa rabszolgája legyen?

Sirrus és Achenar látja a zavart, amit keltettek. Észreveszem, ahogy az arcokat vizsgálják, azt kutatva, hogy kik a legelégedettlenebbek. Később aztán titokban felkeresik ezeket az embereket. Arra ösztökélik az elégedetlenkedőket, hogy szabotálják a közös munkát. A fiatalokra és az elégedetlenkedőkre vadásznak. És a fiatalok csapatokba kezdenek szerveződni. Elvetik tradícióinkat, felkelnek az Öregek ellen és a két testvért követik. Lázadások törnek ki. És a Fát elhanyagolják.

Ó Tamra. Ez annyira nyilvánvaló most már. De miért is nem láttam én ezt akkor? A testvérek minden szava hazugság volt. Minden suttogásuk csak a hatalmukat növelte. S mikor a világunk elkezdett összeomlani, miért is nem vettem észre, hogy Sirrust és Achenart mindez nem érdekli? Sohasem hitték el a tradícióinkban rejtőző igazságot. Sohasem értették meg a munkánk szükségességét. Csak azt tudták, hogy elérkezett a távozásuk ideje.

S mikor eltávoztak, itt hagyták a kapcsolókönyvet, tudták, hogy használni fogom és üldözöm majd őket. Idecsalogattak, megkötöztek és itt hagytak meghalni.

Mert nem állítottam meg őket, amikor meg kellett volna.

----

Sirrus és Achenar nincsenek Tomahnán. Napról napra bizonyosabb vagyok benne. Atrus fiai nincsenek itt.

Mi történt, Atrus? Eleged lett belőlük, ahogy eleged lett Narayanból is? Elhagytad őket, ahogy elhagytad az én népemet is a pajzsod mögött?

Nem érdekes. Az apjukon is bosszút állhatok. Most, hogy már nem vagyok J'naninra szögezve, világom minden halottját megtorolhatom. Kinyitottam Atrus többi könyvét is. Kis változásokat csináltam azokban a világokban is, Atrus leckéit ő maga ellen használva. Még sok tennivaló van hátra, de idővel idecsalogatom majd. Meg fogom találni a módját, hogy kövessen innen Tomahnára.

Mostantól kezdve az Orbiterre koncentrálok. Ez nem természetes része ennek a világnak. Sehol sem láttam még olyan anyagot, mint amiből készült. Egy kicsit a pajzs anyagára emlékeztet. És ha csakugyan ugyanaz az anyag, akkor nem lehet benne kárt tenni.

De talán kárt tehetek a többi szerkezetben.

----

Meggyaláztam a költeményt, amit az oszlopokra helyezett. Nem bírom továbbra is elviselni és nézni a narayani művészetet az ő világain. Azt hiszem, csinálhatok valamit és elfedhetem a másodikat hánccsal, de nem tusom mi legyen szigettel. Nem tudom, hogy változtassam meg az áramlatot.

Talán ha hoznák Amateriáról azokból a szokatlan lebegő kövekből? Valami az ottani kövek molekuláris szerkezetében okozza, hogy más köveket meglehetősen erősen vonzanak vagy taszítanak. Talán ha kevernék valamennyit belőle a sziget talajába, a hatása elég lenne, hogy károsítsa az utolsó verset.

Csinálnom kell néhány kísérletet.

----

Túl hosszú ideig tart! Minden perccel, amit a házában töltök a keresgéléssel, csak nő az esélye annak, hogy valaki besétáljon és felfedezzen. Ide kéne hoznom a naplóit az agyarhoz, de attól tartok, hogy észreveszi, hogy eltűntek. Félek attól, hogy mit tudhat már.

És hogy mit tudhat a felesége.

Utoljára majdnem elkapott. Egyenesen a napszobába kapcsolódtam. A dolgozója felé mentem éppen, amikor lépéseket hallottam, ahogy valaki lefelé jön a hallból. Valakivel beszélgetett az asszony. Felnevetett. Egy szívszorító pillanatig azt hittem, hogy Tamra az.

De aztán az eszembe jutott, hogy Tamra halott. Hagytam meghalni, mikor a testvérek után mentem. Azt mondtam, hogy menjen ki a szirtekhez, vigye a két lányunkat és rejtőzzenek el. Elhoztam a nyakláncot, amit ő adott, hogy emlékeztessen rá és azt mondtam neki...

Ó jó Tamra! Azt mondtam neked, hogy minden rendben lesz. Évekig imádkoztam, hogy a szavaim igazak legyenek. Hogy elérjed a szirteket. Hogy gondját viselhessed a gyengélkedő Rácsgyökereknek. Ó, a Szövés, Tamra, hogy imádkoztam!

Amíg kinyitottam Atrus szerkezetét.

Megláttam Narayant a pajzson keresztül.

S bár az akadály ott tartott bezárva, tudtam, tudtam, hogy a Rácsfa elpusztult.

Narayan nem élhet tovább a Fa nélkül.

Senki sem élhet odakint a pajzs túloldalán.

Ahogy ott álltam Atrus házában, a tudatában annak, hogy a feleségem és a gyerekeim halottak, éreztem, ahogy a köd ismét felém hömpölyög. S bár átadtam volna magamat a zsibbadásnak, nem hagyhattam. Nem hagyhattam, hogy Atrus felesége itt találjon állva. Valahogy átgázoltam a ködfátylon. Visszatértem a dolgozószobába és megtaláltam a J'naninra visszavezető könyvet. Ugyanott volt, ahol hagytam. Olyan helyre esett, ahol nem vehették észre. A kapuképre helyeztem a kezemet. Hallottam, ahogy az ajtó kinyílt mögöttem. Aztán eltűnt a szoba.

A nő majdnem meglátott. Tudom. Nagyon közel voltam hozzá. Ha a könyv nem lett volna ugyanott, ahol hagytam...

A következő alkalommal hozok magammal egy másik Korba vezető könyvet is. A biztonság kedvéért, ha ismét így adódna.

----

Nem sok eredménnyel járt a ragadozó hibrid kitenyésztésére irányuló törekvésem. Azt hittem, több sikerrel járok, de az ebben az erdőben növekvő élet más, mint Narayan növényei. Sokkal szívósabb. Kevésbé lehet rá oltással hatni. Talán ha megpróbálnám a mocsári fajokat keresztezni?

-----

Nem!! Ez nem lehet igaz! A naplói minden bizonnyal félrevezettek!

Azt mondja, hogy visszahozta őket. Azt mondja, hogy új életet adott d'ni testvéreinek. De hogyan? Hogy lehet egy embernek ekkora hatalma? Egy ember írása miként tud felébreszteni egy halott világot?

Nem tudom, hogy ez mit jelent. Mindenre ami szent, Tamra, mit jelenthet ez?

De ez nem változtat semmin. Folytatom úgy, ahogy elterveztem. Még mindig megbosszulhatom a népemet. Szenvedni fognak az ellenségeim.

Vége a Szövésnek, Tamra.

Ez mindent megváltoztat.

----

A barlang fala szinte teljesen kész. Már hetek óta polírozom, csiszolom a repedéseknél, hogy sima felületet kapjak. Ne tudtam valami sokat aludni az utóbbi hetekben. Attól féltem, hogy esetleg nem ébrednék fel. De ha sikerülne vele megláttatni, hogy mi is történt, ha megmutathatom neki, hogy a családja milyen szenvedést okozott, akkor megérte.

Holnap nekilátok kikeverni a festékeket.

----

Megtaláltam a módját, hogy miként lehet átprogramozni a letapogató készüléket. Az agyar egy másik szerkezetéből kellett hozzá alkatrészeket keríteni, de azt hiszem, hogy a tengelykapcsolókat lehet azért manuálisan is működtetni.

----

Az utolsó festmény is majdnem készen van. Nehéz munka volt a hőségben, de Atrusnak mindent látnia kell, ami történt. Ha követi az útmutatásokat, amiket hátrahagytam, át fogja érezni ugyanazt a kínt, amit én is.

Ha pedig nem, akkor talán mindketten meghalunk.

----

Vége. Minden készen várja Atrust. Ma éjjel a szellemek között fogok aludni. Holnap aztán Tomahnára kapcsolódok. Visszatértemkor nálam lesz a Könyve.

Vezessenek népem szellemei az utamon.

Saavedro monológjai

Mikor először kapcsolódsz J'naninra

Atrus, te vagy az? Ilyen hamar eljöttél, hogy megmentsd a könyvedet?

Nem, öreg barátom, még nem...

J'nanin, a nagy kivetítő az obszervatóriumban
Atrus: Fiaim. Megígértem nektek, hogy megtanítom a Koroim titkait. Ez a világ az első lépés az utazásotok során. Kutassátok át a szigetet és találni fogtok három Kapcsolókönyvet. Mindegyik egy-egy Korba vezet, ahol...

Saavedro: Helló Atrus. Rég láttuk egymást. Sajnos nem lehetek itt, hogy személyesen is üdvözöljelek, de nem lenne okos dolog főleg azután, hogy mennyi ideig itt ragadtam. Itt ezekben a tanítókorokban, két sóvár kisfiú csapdájában. A te fiaid voltak, Sirrus és Achenar. Persze már nem is olyan kicsik és nem is olyan ártatlanok. Sokat gondolkoztam az ártatlanságról az utóbbi néhány évben, hogy mi történik akkor, ha elveszítjük?

Aggódsz Releeshan miatt? Nálam van. Aggódsz a barátokért, rokonokért, az emberekért, akiket nem kaphatsz vissza? Tudom jól, hogy érzel. De... ha tenni is szeretnél valamit, akkor ki kell nyitnod ezt a kis eszközt. Van viszont egy probléma. Megváltoztattam a három szimbólumot, ami kell hozzá. Úgyhogy ha vissza akarod szerezni Releeshant, akkor végig kell csinálnod a saját leckéidet. Találd meg a járom jelképet, Atrus, azonban ne várass a végtelenségig.

A kis kivetítők beszédei a Korokban
(A beszédek mindig ilyen sorrendben hangzanak el, függetlenül, hogy milyen sorrendben látogatod meg Edannát, Voltát és Amateriát)

Első

Mi a probléma, Atrus, nem emlékszel, hogy működnek a dolgok? Pedig olyan jól elmagyaráztad, mikor először beszéltünk róla Narayanon: "Azt akarom, hogy Sirrus és Achenar mindent megtanuljanak, amit csak lehet, Saavedro. Először Amaterián, Edannán és Voltán, végül Narayanon. Ha a fiaim eljönnek a te népedhez, azt akarom, hogy működés közben lássák a narayani hagyományokat, hogy miként tart a civilizáció egyensúlyban egy Kort." Tudod, hogy mit tettek, mikor végül megérkeztek hozzánk? Te sose jöttél vissza. Miután vége lett a leckéknek, elvitted a fiaidat és sose jöttél vissza.
Második
Húsz év, Atrus. Húsz hosszú év egyedül. Egy cölöphöz kötöztek. Előttem égették el a Mystre vezető könyvüket. Mindenemet, amim csak volt, elvették! A feleségemet! A két apró lányomat! Aztán, miután végül visszatértem Narayanra és láttam, hogy...

Jobb lett volna, ha meghalok.

Harmadik
Ma reggel, amikor felébredtem, nem tudtam magam elé képzelni Tamra arcát - a kis ráncot a szája sarkában, ami lefelé görbíti a száját, mikor mosolyog, a szempillái pislogását... Annyira próbáltam felidézni őt a fejemben, lerajzolni egy papírra, mintha ez visszahozhatná...

Nem tudtam.

Atrus, én nem te vagyok.

A szimbólumok leképzésekor hallható beszédek az óriásagyarban, az obszervatóriumban
(A beszédek mindig ilyen sorrendben hangzanak el, függetlenül, hogy milyen sorrendben használod a szimbólumokat)

Első

Nem is olyan könnyű, Atrus, úgye? Szaladgálsz itt mint egér a labirintusban valami jelet keresve, hogy megmenthesd a világodat? Hol itt van, hol ott van, hol nem találod a helyét? Sirrus és Achenar nom sokat törődött Narayan megmentésével. Mindegyre csak az instabilitás kijavításáról beszéltek, a Kor újraírásáról, amivel szabaddá válhat az életünk. Ezzel csak elkendőzni akarták az igazságot, ami miatt ide érkeztek. De elhittük a hazugságaikat, Atrus, úgyhogy elhagytuk a hagyományainkat és elfelejtettük, hogy éppen azok a hagyományok tartották Narayant életben. S mikor az utolsó fa is haldokolni kezdett, követtem őket ide és elmondtam, hogy mit kellene tenniük, de ők csak nevettek. Azt mondták, hogy sose fogják Narayant kijavítani. Azt mondták, már mindent elvettek, amit érdemes volt megtartani. Úgyhogy kedves öreg Atrus barátom, ide hoztalak erre ahelyre, itt kezdődik a tanlecke. Találd meg még a két hátra levő jelképet, aztán gyere Narayanra és nézd meg, hogy mit tettek a fiaid.
Második
Hát ezt vártad Atrus, amikor követtél ide, remélted, hogy visszaszerzed Releeshant? Ezt az osztálytermet vártad? Elolvastam a naplódat, tudod-e. Tomahnán, miután megtaláltam az otthagyott kapcsolókönyvedet odakint az obszervatórium mellett. Mindent elolvastam D'niról. Ahogy elindítotted ismét a világukat. Csakugyan képes vagy erre, Atrus? Mindazok után ami Narayanon történt, el tudod indítani azt a világot is megint? Nem hiszem. Túl sok vér tapad a kezeinkhez, túl sok a kísértet ott. Ezt egy tollvonással biztos nem tudod megváltoztatni. Még egy jelkép, Atrus. Narayan vár rád.

Jobb lett volna, ha meghalok.

Harmadik
Atrus:
Jól csináltátok, fiaim, de még egy feladat hátra van. A kapcsoló könyv, amit itt láttok, egy Narayan nevű Korba visz. Ez egy nagyon érzékeny Kor. A civilizáció a világ kiegyensúlyozatlanságára mintegy válaszképpen született. Egyúttal ez az első lakott Kor, amibe egyedül küldelek titeket, de ne féljetek. Az ott megszerezhető tudás útmutatásul fog szolgálni. Használjátok és tekintsetek mindent meg, amivel csak Narayan szolgálhat.
Mikor először kapcsolódsz Narayanra
(Hozzád:)

Micsoda? Te nem vagy... Hol van Atrus? Figyelj, tudom, hogy itt van... Nálam van a könyve, de hol van ő? Nem jött. Elvettem tőle Releeshant és erre téged küld maga helyett.

(Magának:)

Te idióta! Azt gondoltad, hogy ez működni fog. Azt gondoltad, hogy ráveheted, hogy idejöjjön és tegye rendbe a dolgokat. Miért? Miért írná át Narayant? Az üzenetek miatt? A festmények miatt? Nézz a világodra! Nézd mi maradt belőle! Mikor fog már bemenni abba a makacs koponyádba, hogy te nem érdekled őt?! Senki sem élhet odakint.

(Hozzád:)

Tudod, hogy most ittragadtunk? A J'naninra visszavivő kapcsolókönyv odalett. Ott maradt, mikor elkapcsolódtam Atrus dolgozószobájából. Ami pedig Narayant illeti, nézz körül. Ez a szoba az egyetlen idevezető út, s Atrus valamiféle pajzsot vont köréje, amin én sohasem bírtam áttörni. Az elmúlt évek alatt egyszer sem. Úgyhogy ugyanúgy ittragadtál, mint én magam. Legalábbis addig, amíg ki nem nyitom ezt a könyvet. Akkor aztán megmutatom Atrusnak, hogy milyen az, amikor valaki láthatja a barátait és rokonait meghalni.

Ha találsz egy kivezetőutat innen, azt ajánlom, nagyon fontold meg, hogy használod-e, mert egy dolgot tudok a kapcsolókönyvekről: az ajtót, amit nyitnak, nem csukják be mögötted.

Miután kikapcsoltad a külső pajzsot
(Savedro lerohan a lépcsőn és kinéz a Rácsgyökerek között Narayanra)

Istenem...ó istenem.

(Hozzád fordul)

Akkor hát élnek? De hát hogy...

(Átnéz a válad fölött)

A negyedik jelkép!

(Lenéz a Releeshan Könyvre, többször ki-be kapcsolja a pajzsokat, míg rájön, hogy egymaga nem tud kimenni Narayanra)

Reménnyel tölt el, hogy aztán el is vegye.

(Kinyitja a belső pajzsot és hozzád fordul)

Figyelj, még itt van nálam, amit szeretne. Ami miatt ideküldött téged, hogy vidd vissza neki. Releeshan. Várj, amíg kiérek a gondolához, aztán váltsd át a pajzsokat, hogy a külső kinyiljon. Viszonzásul megkapod Releeshant.

(A pajzsok közé megy)

Rajta!

Atrus végszavai

Szomorú befejezés

Ahogy ismét kézbe veszem az íráshoz a tollamat, szomorúság önt el. Igaz ugyan, hogy Releeshant épen visszakaptam, de nem térhetek ki visszakerülésének körülményei elől. Bármit is tennék, az már nem változtatná meg a múltat. A döntéseim okozta gyötrelem most már mindörökké kísérni fog. De ha én álltam volna szemben Saavedróval? Ha láttam volna azt az életet, amit a fiaim érzéketlenül szétromboltak, akkor vajon én otthagytam-e volna minden remény nélkül? Vajon feláldoztam-e volna az álmait, hogy megvalósíthassam az enyéimet?
Jó befejezés

Örvendezhetek hát, Releeshant épen visszakaptam. A Kor, amit az új kezdethez szántam, tovább él. Biztos vagyok benne, hogy immár nem fenyegeti több veszély. Ahogy itt ülök és ezeket a sorokat írom a naplómba, csak örülhetek, hogy tudom, Narayan is biztonságban van. Múltjának titkai megoldódtak és a régi igazságtalanságok helyre lettek hozva. Tudom jól, hogy a múltat nem lehet megváltoztatni. Nem is írhatjuk át, hogy csökkentsük a kínjainkat. A legjobb remény számunkra, ha folytatjuk a tanulást, csak a jót tartjuk meg a múltunkból és haladunk tovább előre. Így együtt fényesebb jövőt építhetünk.

 

* * * * * * * * * * * * *

 

Legal notice. All Myst images, translated letters and transcribed dialogs © Cyan Worlds, Inc. D'ni™, Cyan ©, and Myst © are trademarks of Cyan, Inc. and Cyan Worlds, Inc.
Hungarian translation © Norfren 161-148-523E