VisszaTovább

 
 Minkata 
 

Míg a Megfigyelőállomások Korának végigcsinálása néhány szorzás-osztástól eltekintve az időnket és türelmünket vette alaposan igénybe, Minkata a tájékozódási képességünket, geometriai és matematikai tudásunkat veszi igénybe. A Minkata Kor Könyvét a városi Könyvtárban, a felső szinten balra találjuk. A könyvállványon még egy bőrkötésú jegyzetfüzet is található, az ebben található kulcsok nélkül nem tudjuk a Kort megoldani.

Belepillanthatunk a füzetbe, figyelmesen tanulmányozzuk az első lapját, de egyelőre nem sokat fogunk érteni belőle. Lépjünk be inkább a Korba. Egy sivatagban találjuk magunkat, egy csontokból, kötelekből és bőrből összetákolt primitív sátorszerű ketrecnél, a közepén egy kőlap hieroglifákkal, körben néhány zászló, nagy csontok és kis kráterszerű kiemelkedések, ameddig a szem ellát. Por és porvihar – minél jobban eltávolodunk a ketrectől, annál rosszabbul látunk, a saját lábnyomainkat gyorsan elfújja a szél. Pillanatok alatt végzetesen el lehet tévedni, hacsak nincs valami tájolónk. Látogassuk meg és vegyük szemügyre a szélben lobogó zászlókat is. Ne felejtsünk el felmászni az építmény tetejére sem, keressük meg a helyet, ahol ezt megtehetjük. Hány zászlót látunk onnan? És a nagy csontok? Ezek mind segítenek a tájékozódásban. Próbáljuk alaposan átböngészni a tető alatti bahro követ, főleg az árnyékos oldalát. Négy fontosabb dolgot tartsunk észben:
:  1   2   3   4

A nagy szélrózsát nehéz nem észrevenni, valamint azt sem, hogy van egy kitüntetett irány, hívjuk ezt itt is északnak (N) és legyen ez a fokbeosztás kezdete, vagyis 0 fok. A földi szélrózsa beosztásához képest azonban van egy lényeges különbség, ez később fontos lehet. Ha a nagy szélrózsa közepére állunk, bekalibrálhatjuk az árnyékunkat. Így összesen 6 biztos irányunk van. Sőt, a lábnyomaink segítségével tudunk derékszögben elfordulni is.

Ezzel kis gyakorlattal egész jól lehet tájékozódni. Menjünk el például a keletre látszó zászlóhoz, nézzünk meg, mi van rajta, aztán forduljunk pontosan délnek. Rövid szaladás után újabb zászlóhoz érünk.

Ezek után foglalkozzunk a Minkata jegyzetfüzettel.

A jegyzetfüzet

Az előzőek alapján azonnal láthatjuk, hogy a lapokon sok szélrózsa képecske van, a közepükön egy d'ni számmal, amelyeket szerencséra valaki már átírt a mi formátumunkba és számrendszerünkbe. Középen felül a lapok meg vannak számozva d'ni számokkal, de ez nem nehéz; a számozás nem folyamatos: egy-egy darab 1-es és 2-es lap, két-két darab 2-as, 4-es és 5-ös lap. Logikus, hogy így tartoznak össze. Nézzük jobban meg az egyes lapot.

A szélrózsákon az északon túlmenően még egy irány be van zölddel jelölve, a közepükön egy-egy számmal. Eléggé egyértelmű, hogy ez egy irányt és távolságot jelöl, magyarán a jelzett irányba kel menni valamennyit. Sajnos nem tudjuk, hogy mi a távolság egysége, mekkora távolságot jelent az első rajzban a 360? Valamilyen kalibrálásra lenne szükség. A megoldás a szemünk előtt van.

Az ábra jobb felső sarkában egy zászló és rajta 125 (d'ni 50, huszonötös számrendszerben: 5×25+0) látható? Nem ismerős? Ott láthattuk a sátor melett északra. Találkozhattunk már egy másik zászlóval is, amin a d'ni 625 látszik (1×252+0×25+0 ) A harmadik zászló (3125) nagyon messze van, ne foglalkozzunk vele. A 625-ös zászlót használva egyszerűen átkonvertálhatjuk a d'ni távolságokat idővé. Álljunk a sátor tetején a szélrózsa közepére, célozzuk meg a 625-ös zászlót. Kell egy pontos, másodperceket is mutató óra. Egyfolytában szaladva el kell jutni a zászlóig és lemérni a pontos időt. A dolgot kicsit nehezíti, hogy a ketrec peremét megtorpanás nélkül kell átugrani, kicsit gyakoroljunk. A 625-ös zászlóhoz általában 24-26 másodperc alatt lehet elérni, kicsit függhet a rendszertől, avatartól. Határozzuk meg többször és kerekítsünk egész másodpercre. Ha például 24 mp jön ki, akkor 625/24 = 26 egység távolságot futunk be 1 mp alatt.

Ezután többféleképpen járhatunk el. Az egyes lap adatai alapján kiszámoljuk, mennyi ideig kell az egyes irányokba futnunk, és szélrózsa illetve az árnyékaink segítségével állunk be a megfelelő irányokba (360/26 = 14 mp, 153 fokos irányban, stb.), miként ez a leányzó csinálja itt. Ez a módszer még jó az első és második esetben, de a harmadik-negyedik-ötödik esetben, ahogy egyre nő a pontok száma, a pontatlanságok összeadódnak és elkerüljük a célt.

Jobb módszer, sőt, mint mindjárt látjuk, hogy miért, kötelező a papír-ceruza-vonalzó-szögmérővel történő megoldás. vegyünk egy nagy darab kockás papírt és rajzoljuk be az utakat. A papír nagysága véges, ezért osszuk el a távolságokat 50-nel (360/50 = 7,2 cm, stb., eredményül egy ilyen rajzot kapunk: Másszóval grafikusan kiszámítottuk a végcélhoz vezető, vörös nyíllal jelölt közvetlen utat. Ha lemérjük a vörös nyíl északhoz viszonyított szögét, az kb. 20 fok, a hossza kb. 11,3 cm, amit 50-nel most visszaszorozva megkapjuk a távolságot d'ni egységekben, ez kb. 575. Ez 26-tal osztva a másodperceket adja. Vagyis a sátor közepétől kb. 22-23 másodpercet kell 20 fokos irányba futni.

A matematikában és fizikában jártasabbak bizonyára rájöttek már, hogy itt tulajdonképpen vektorokat adtunk össze grafikusan. Alkalmas programmal az egész művelet percek alatt rajzolás nélkül is elvégezhető.

Az első kiva

Ha sikeresen elértük a végcélt, egy földalatti barlang szájához, egy ún. kivához érkezünk (az amerikai indiánok hasonló építményeit hívják kivának, lásd pl. itt). Lehet, hogy véletlenül már korábban is felfedeztük, mivel közel van a sátorhoz. Lemászva, ha megérintjük a Bahro követ, kigyullad egy cikk-cakkos vonal és az éjszakai Minkatára kapcsolódunk. Miután kimásztunk, nézzünk az égre (emlékezzünk, milyen szöveg van a kőbe vésve). Észrevettük az öt fényes csillagképet az égen? Az egyiknek emlékeztetnie kell valamire.

A következő lépés nem teljesen nyilvánvaló. Induljunk el a szóbanforgó csillagkép felé. Hamarosan egy lebegő bahro hieroglifához érkezünk: cikk-cakk négy körrel. Sétáljunk rajta keresztül. Ekkor a csillagkép elindul az égen. Forduljunk mi is, kövessük a tekintetünkkel. Mikor a csillagkép megáll, a lebegő hieroglifa elindul a ketrec romjai felé. A csillagkép is éppen felette áll. Igy már tudjuk, hogy a többi távoli kiva megtalálása esetén hogyan juthatunk vissza a ketrechez.

Visszatérve a romhoz érintsük meg a Bahro követ. Ezzel befejeztük a legelső küldetést. Ha majd mind az öttel megvagyunk és kialakult az új térkapu a ketrecben, lépjünk bele. A Bahro barlangban pedig érintsük meg a falon Minkata jelét és ugorjunk a mélybe.

A 2-5. kiva

A többi kivát is pontosan ugyanagy kell megtalálni. Mindenki saját döntése, hogy még négyszer megtalálja valamelyik módon a kivákhoz vezető utat, vagy segítséget vesz igénybe. Ez utóbbiaknak ajánlom a Guild of Greeters Minkata térképeit. Bár angolul vannak, nem hinném, hogy különösebb gondot okozna a használatuk a fentebb leírtak alapján. A letölthető pdf fájlok:

Az öt útvonal külön-külön    Összesített Minkata térkép

A jutalmak

Relto lapok ugyan nincsenek, de a következőket találhatjuk:

2. kiva: sziporka a Naptár szigethez.
5. éjszakai kiva: egy pár túrabakancs. Ha nappal a kivától pontosan dél felé szaladunk kb. 30 másodpercet, egy focilabdát találunk a sivatagban. Rugdossuk el a ketrechez! (Nappal az árnyékunkat, éjszaka a megfelelő csillagképet használva útmutatónak.)

A labdával egész jól el lehet szórakozni, főleg ha már készen van a térkapu. Hívjunk meg néhány ismerőst és éjszaka vonuljunk be a labdával együtt a ketrec romjaihoz. Kapcsoljunk át nappalra és focizzunk a ketrecben. Az győz, aki utoljára marad.

A messzi északon levő 3125-ös zászlót úgy találhatjuk meg, ha a 625-os zászlótól pontosan észak felé futunk kb. 140 másodpercig. Könnyű elnézni, mert arra már a sűrű a porködöd miatt rosszak a látási viszonyok.

 

D'ni számok, hasznos tudnivalók, stb.

 
Nézzünk fel az égre, meg magunk elé is (harmadik személy módban).

Keresd az utadat a csillagok között
Nálunk a fő égtájak közötti negyedeket 3 részre osztják (É - ÉÉK - ÉK - KÉK - K), itt viszont négyre. A beosztások itt tehát 18 fokot jelentenek szemben a földi 22,5 fokkal. ÉK itt két beosztás közé esik. A középső, leghosszabb árnyék éppen észak felé mutat (vagyis a középső nap a déli irányt jelzi), a jobboldali árnyék 18 fokkal mutat ÉK felé, épp az első lila jelnek megfelelően, a baloldali árnyék -54 fokkal ÉNy felé, vagyis a második lila jelnek megfelelően.

Pár métert menjünk előre-hátra, aztán forduljunk úgy, hogy a lépésvonalunk párhuzamos legyen a képernyő aljával.
Forgatgassuk egy kicsit az előbb a papírra rajzolt útvonalat. A kivához vezető cikk-cakkos út fordulópontjai
megegyeznek az egyik csillagképpel.