|
A Szentélyben még adósunk a a felső szinten levő titokzatos szoba, ahol a nagy kőgolyó van. Mielőtt azonban még bármihez kezdenénk, itt vannak a próféciák válogatott mondatai, amiket az eddigiek során illett megtalálni:
Ami ezekből leszűrhető, hogy valószínűleg hiábavaló a kőgömböt gurítgatni. A másik gyanús dolog: a türelem rózsát terem (vagy mást). Ennek a nyugalomnak köze lehet a fényhez. Úgyhogy csinálj fényt és nyugi, ebből baj nem lehet. Már eddig is többször jót tett, ha nem rohantál, hanem nyugodtan vártál vagy 15 percet.
Ezek után mi mást tehetnénk, mint menjünk a felső szobába, kapcsoljuk be a fényt és várjunk nyugodtan.
Másszunk fel a szűk kanyarodó peremre és kövessük. Ha véletlenül lepottyannnk, az se nagy baj, mert bár így a gömb mögé kerülünk, az ellenkező végen egy lyuk van a padlóban, ahol leesve egy rejtett szobába jutunk. Továbbhaladva viszajutunk a kiindulási helyre, az óra elé. Az út végén nyomjuk meg a kék gombot, ekkor egy híd nyúlik ki és folytathatjuk az utat a túloldalra. A lépcsőn lemenve a fa függőhídhoz érünk, amit már láthattunk az erkélyről korábban. A hídról megpillantjuk a sejtelmes nagy fa alakú épületet. Pár percet várjunk és nézzük meg, hogyan változik a környezet. A szemben levő terembe belépve azonnal megpillantjuk a földön a nagy spirális, illetve kagyló alakú utat. A falon ott van az ötödik kockás minta, egy kék nyomógomb (a fényt oltja ki és a hidat, amin idejöttünk, visszahúzza) és egy Yeesha-vászon.
Tegyük, amit tenni kell, kövessük a kagyló útját.
... és nagy meglepetésre Myst könyvtárának kandallójában találjuk magunkat. Ismerős hely, aki játszott a Mysttel (vagy a Real Mysttel). Nyomjuk meg a piros gombot és másszunk ki a kandallóból. A könyvtár bizony megváltozott, üres a könyvespolc, nincsenek képek, csak Catherine egy ruhadarabját találjuk a polcon. A kijárat is zárva van. A Mystet ismerők már valószínűleg tudják, hogy mit kell tenni.
Odabent nyomjuk meg a gombot és ha leereszkedett a panel, jöjjünk rá, miképp működik, nem nehéz. A kockamintákből azonnal látjuk, hogy mire kellettek az összegyűjtött rajzok. Most egyesítsük őket, és a kapott mintát kattogjuk bele a panelbe.
A d'ni tó K'veer nevű szigetének ez a terme nyilván ismerős a Mystből és Rivenből. (K'veeren valaha egy arisztokrata család palotája volt. Ebben az egykoron beomlott kijáratú teremben volt Atrus kétszer is rab, egyszer az apja, egyszer a fiai miatt.) Yeesha hamarosan megjelenik és elmondja beszédét. Közben elvisz minket minket a barlangba is, hogy elkápráztasson tudásával. A végső mondat értelme persze, hogy "talán a vége még nincs megírva", mint már annyiszor. A vége csakugyan nincs még itt. K'veeren a teremben több mindent találunk, Yeesha levelét az apjának, egy Relto lapot és Atrus egy ruhadarabját.
De még mindig nincs vége. Mi is volt Yeesha egyik első mondata? "Enyém lett az idő. Tudd meg, a teste már nincs a kincsestárában." Hohó, ez gyanús! El kellene tehát menni egy bizonyos jól ismert kincsestárba.
Miután K'veerről visszaérkeztünk Reltora, gyönyörködjünk el a szigetünkben, majd vegyük utunkat a Kadish Kor kincsestára felé, a Könyv kézjelén vagy a kapuképen keresztül, attól függően, ahogy kényelmesebb. A kincsestárban nézzünk alaposan körül, hátha találunk valamit.
Ha megvan az új Könyv, linkeljünk a következő helyre. Újfent a Kadish kincstárban vagyunk, de most már csakugyan a jövőben. A kincstár majdnem üres, eltűnt Kadish Mester holtteste is. Levéltöredékeket találunk, amiknek alapján most már eléggé egyértelmű, hogy Yeesha az időben mozogva megmentette Kadish Mestert. Ezután ismét kutassuk át a kincstárat, egy újabb Relto-lapot találunk.
Még várjunk a befejezéssel. Akik végigjátszották valamikor Mystet, azoknak bizonyára furdalhatja egy kérdés az oldalát.
Most már csakugyan visszatérhetnénk Reltora a jól befejezett küldetés érzésével. De ha már itt vagyunk, próbáljuk ki az első húsvéti tojást is. Ime a kódja:
A másik húsvéti tojáshoz keressük fel a gahreeseni kiképzőközpontot és az egyik kiállítóteremben álljunk bele a nagy csőbe. A reltoi ruhásszekrényben megszabadulhatunk a cucctól.
Összefoglalás: A) Új Relto-lapok:
B) Új ruhadarabok:
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||